Istentisztelet 2025. október 26-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: ApCsel 9,1-9 Textus: ApCsel 9,10-20

Énekek: 100/1, 397/1.2.4., 764/3 ú. ék., 396/3, Himnusz, 643 ú. ék.

Szeretett Testvérek!

A damaszkuszi úton történt események folytatását olvastam fel a Bibliából. Saul, aki később Pál apostol néven válik ismertté a keresztyének között, egyelőre vakon fekszik a porban. Belevakult abba, hogy Jézussal találkozott. Addig véres szájjal, akadályokat nem ismerve csörtetett Jézus követői után. Végezni akart mindegyikkel. De a damaszkuszi úton földre rogyott. Belevakult Jézus megszólításába. Lassan feláll. Kézen fogva vezetik be a városba. Mint egy kisgyermeket és ez jót tesz neki. Ő még nem tudja, de majd megtanulja, amit egyszer Jézus mondott: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."(Mk 10,15) Saul gyermekké lett. Kiszolgáltatott, vezetésre szoruló ember. De! A mennyek országának ajtaja kinyílt előtte. Addig azonban, míg beléphet rajta, még sok találkozás áll előtte. Találkozások, imádsággal megtöltött, figyelő csendességek Jézussal, és az addig üldözött tanítványaival.

A menny felé vezető úton, a nagy szolgálat megkezdése előtt találkoznia kell Anániással. (Ez nem az az Anániás, aki a feleségével együtt eltitkolta a pénzét. /ApCsel 5. fejezet/) És most megkérlek benneteket, hogy menjetek bele egy szent játékba! Amikor Anániás nevét halljátok, gondoljatok magatokra! Mehet? Jó! Akkor térjünk vissza a Bibliához!

Ez az Anániás már elkötelezett keresztyén. Hozzá látomásban beszél az Úr. Kettős feladatot kap Jézustól. El kell mennie arra a címre, abba a házba, ahová a megvakult Sault vezették. Ott majd rá kell tennie a kezét a híres-hírhedt jeruzsálemi farizeusra. Akkor Saul visszanyeri a látását, majd megtelik Szentlélekkel. Ennyi a feladat.

De Anániásnak ez nem tetszik. Nincs kedve hozzá. Egyenes, őszinte ember; vitába száll Jézussal. Elmondja az érveit. És a látomásban megjelenő Jézus végighallgatja!

Mert Jézus ilyen. Azt is meghallgatja, amit feleslegesen mondunk el neki. Feleslegesen, hiszen nem tudhatunk semmiről, amiről Ő ne tudna. De mégis meghallgat, mert kíváncsi arra, mi foglalkoztat bennünket. Kíváncsi arra, mit gondolunk az Ő kijelentéseiről. Kíváncsi arra, milyen indokaink vannak „nem"-et mondani neki. Először. Addig, amíg be nem látjuk, hogy annak van értelme, amit Ő mond, és nem annak, amit mi látunk „jobb"-nak.

Amikor elolvasom ezt a damaszkuszi történetet, mindig azon csodálkozom, Anániásnak hogy' volt bátorsága ahhoz, hogy kioktassa az Urat? Mert ez történt. Elmondja Jézusnak, mit hallott erről a Saulról. Csupa rosszat. Ez egy fogdmeg, aki önszántából ártott a jeruzsálemi híveknek. Most meg képes elmenni Damaszkuszba, és ott engedi rá a pribékjeit azokra, akik Uruknak vallják a Mestert.

Anániás azt szajkózza, amit „hallott". Nem azt, amit tapasztalt, és főleg nem azt ismétli meg, amit most mondott neki Jézus. Ahhoz ragaszkodik, amit „hallott". Igaz, amit Saulról hallott? Kétség kívül: igaz! De ha most valami újat hall felőle, ráadásul, magától Jézustól, akkor miért nem hisz a legutolsó hírnek? Az isteni hírnek. Miért nem hiszi el, hogy Jézus vissza akarja adni Saul testi és lelki látását?

Azért nem hiszi el, mert valamit még nem tanult meg. Azt, hogy amit Jézus elmondott, az úgy van! Ha az Úr tenni akar valamit a keresztyénüldöző Saullal, az be fog következni. Anániás még nem sejti, hogy ő milyen fontos láncszem Jézus eszköztárában. Fogalma sincs róla, mit fog tenni a keresztyénséggel! Meg fogja keresztelni Pál apostolt! Képzeljétek csak el, ha ti lettetek volna azok, akik megkeresztelitek Pál apostolt!

Jézus, a Mester, megvárja, amíg Anániás kitombolja magát. Aztán az első felszólításra rátesz még egy lapáttal. Elmondja a tervét. A tervét, amit Saullal, mint szent eszközével akar véghezvinni. Anániásnak tudomásul kell vennie, hogy Saul lesz Jézus nagykövete. A pogányok felé, az uralkodói házakban, és nem utolsó sorban: a „külföldön" élő zsidók felé. Ráadásul, Saul azt is megtudja majd, hogy a szolgálat végzése közben: szenvednie kell. Idáig tart Anániás ellenállása. Most már tudja, mi a dolga. Jézus meggyőzte. Másodjára! Csak akkor volt hajlandó mozdulni, amikor Jézus már megindokolta a kérését. Azért kell elmennie Saulhoz, mert ő lesz a pogányok apostola.

Nem lett volna Jézusnak Damaszkuszban egy olyan tanítványa, aki elsőre elindul? Nem tudom. De, hogy Anániás fontos volt neki, az biztos! Jézusnak kellett Anániás. És Anániásnak még nagyobb szüksége volt - Jézusra. Anániásnak szüksége volt arra, hogy Jézus egyszer meggyőzze. Anániás Jézus második, bővebb, magyarázatokkal ellátott felszólítására mozdult. Mi hogy állunk ezzel? Hányadik megértett kijelentés után mozdulunk, és tesszük azt, amit Jézus kér?  Hányadik felszólításra indulunk el megint azon az úton, amelyikre Jézus valamikor odaigazgatta a lábunkat?

Ez a derék Anániás arra emlékeztet minket, amit tudunk: nehéz elfogadni azt, amire Jézus kér. És ezt Jézus tudja. Jól ismer minket. Jól tudja, hányszor mondtunk már nemet. Anániás egyszer. Csupán egyszer! Hány jézusi indíttatásra van szükségünk ahhoz, hogy elinduljunk? Abba az irányba, azokkal a tervekkel, azt elvégezve, amit nem mi találtunk ki, hanem: Jézus.

Nekem könnyebb megérteni ezeket a kérdéseket, ha beleillesztem őket egy hétköznapi helyzetbe. Jézus és Anániás. Kérés, és: válasz a kérésre. Vegyünk egy példát! Odamegyek a húsbolt eladójához, és arra kérem, szeleteljen fel nekem két kiló sertéscombot. Erre ő (mint ottani Anániás) megjegyzi, hogy szerinte nincs szükségem két kilóra. Mire én (Jézustól tanulva) megindokolom a kérésemet, annak érdekében, hogy lásson már túl azon, amit kértem; higgye el, hogy nekem annyi kell! Családi összejövetel lesz. El fog fogyni a két kiló hús! Ja, családi ebéd? - mondja ő - és már fogja is a szeletelő kést. Mert meggyőztem. Talán együgyű volt a példa, de érzékelhető az, ami itt, az Igében van. Jézus teljes mértékben; széltében és hosszában, időben és térben látja azt, amit eltervez. Kiválasztja a szereplőket, majd megszólítja őket. Tudomásukra hozza, mi a teendőjük. Aki - bár nem tudhatja, miről van szó, mert Jézus nem mondta el neki az egész tervét - mégis: elhiszi azt, hogy neki helye és feladata van abban, az már csinálja is, amit az Úr kért tőle. Az a másik testvér (az az Anániás állapotban lévő), akinek több kell annál, mint egy egyszerű kérés Jézustól, az kötekedni kezd. Kissé mosolygásra késztető módon, de elkezd okoskodni Jézusnak. Elmondja azt, hogy szerinte mit kéne' még megfontolni.

És Jézus meghallgatja. Mert kíváncsi arra, mire van még szükség ahhoz, hogy bízzon benne. Alapjában véve erről van szó, kedves testvérek! Annyi ideig állunk ellen Jézusnak, amíg el nem hisszük neki, hogy nem hiába szól hozzánk! Hogy pontosan felmérte, mit kért tőlünk!

Ki emlékszik vissza a múlt heti, délelőtti igehirdetésre? Nem azt kérdezem, mi volt a felolvasott bibliai rész. Arra vagyok kíváncsi, mi, és mennyi ideig maradt meg bennünk? Mert, hogy Isten megszólította azokat, akik itt voltak, az biztos! Szerintem kért is valamit. Mindenkitől - mást. Mindenkitől azt, ami része Jézus tervének. Azon a helyen, ahol vagytok. Anániások vagyunk mindnyájan! Én is; ti is!

Az istentiszteleten velünk együtt részt vevő Jézus Anániásokat szólít meg. Bennünket, akik nem látjuk át Isten óriási ívű terveit máris, de, mivel részleteket látunk magunk körül: úgy gondoljuk, jobban tudjuk, hogy' kéne, és néha fel kell világosítanunk Őt. Mégis: tudnunk kell - megint mondom: tudnunk kell -, hogy az Ő tervének vagyunk szereplői. Anániás is az volt. Neki kellett - kézrátétellel - a Szentlélek ajándékában részesítenie Sault. Aztán meg kellett keresztelnie. Aztán Anániás eltűnik. Kilép a Biblia színpadáról. Valószínűleg kitűnő, áldott munkát folytatott a damaszkuszi keresztyének között. Lehet, hogy mártírhalált halt. Lehet, hogy hosszú, szép életet élt Jézus-hitben.

Saul, már mint Pál apostol, később visszaemlékezik erre a találkozásra. Egyik bizonyságtételében úgy beszél Anániásról, mint törvény szerint élő kegyes férfiról. Amikor a jeruzsálemiekhez szól az apostol, elmeséli, hogy Anániás mondta el neki, mi lesz a feladata. Anániás keresztelte meg és szólította fel bűnei megvallására, az Úr nevének segítségül hívására. (ApCsel 22,12) Pál apostol nem felejtette el Anániást!

Soha nem tudhatjuk, mikor kell Isten színpadára lépnünk! Másként mondom: soha nem tudhatjuk, hogy az öltözőben, vagy a színpadon vagyunk-e, ezért minden egyes szavunknak, mozdulatunknak jelentősége van! Ezért fontos, hogy figyeljünk Jézus szavára és vegyük komolyan mindegyik megszólítását. Lehet, hogy még egyszer szól. Lehet, hogy többször. Most, akik itt vagyunk, hányan hallottuk már ugyanazt az Igét, és hányadjára vettük komolyan? Hányszor kell elolvasni egy bibliai tanítást ahhoz, hogy elhiggyük: nekünk szól; hogy a Szentlélek Istennek ne kelljen tovább érvelnie?

Vigyük el magunkkal erre a hétre Anániás esetét! Emlékezzünk rá akkor, amikor egy jól ismert bibliai rész jut eszünkbe! Ne kelljen Jézusnak annyiszor elmondania ugyanazt, amire már egyszer, kétszer megkért! Bármikor adódhat egy pillanat, amikor az egyik utat választjuk a másik helyett, de annak életünk hátralevő részében viselnünk kell a következményeit. Ettől függ, milyen emberek leszünk, mások és saját magunk szemében.

Legyünk és maradjunk olyan tanítványai, akik az első megszólításra, szívesen és azonnal belefognak abba, amit Ő kért! Áldassék Jézus neve a szent emlékeztetésért, és mindazért az örömért, amit a neki elvégzett szolgálat után egészen biztosan érezni fogunk!                           ÁMEN