Istentisztelet 2025. szeptember 21-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: ApCsel 17,1-10

Textus: 1Thessz 1,1-10

Énekek: 92/1, 397/1.2.4., 370/1, 390/2, 392/2, 463-467, 845 ú. ék.

Szeretett Testvérek!

Tudjátok, milyen nap van ma? Ma, szeptember 21-én? Hát, ugye, kinek mi jut eszébe? Ha több dolog is, érdekes lehet, hogy milyen sorrendben. Nekem, először az egyik fiunk névnapja. Másodjára: a magyar dráma ünnepe. Ezen a napon volt Madách Imre. Az ember tragédiája c. művének bemutatója a Nemzeti Színházban. Több nem ugrik be.

Így hát utána kerestem, hogy a világon hányan, meg hányan készülnek, emlékeznek erre a napra! Például Örményországban, Máltán és Belizben. Különböző években, de mindhárom nemzet e napon nyerte el függetlenségét. Mások reménykednek: ma van az Alzheimer-világnap. Vannak, akik szomorú időszakukra emlékeznek: Mária Terézia e napon hirdette ki birodalmában a jezsuita rend feloszlatását. Aztán: e napon született Széchenyi István, és szeptember 21-én hunyt el II. András király, a nemesség jogait Aranybullában rögzítő, Jeruzsálemet is megjárt királyunk.

Mi van ma, 2025. szeptember 21-én? Református Egyházunk mára hirdette meg az „Ifjúság Napját". Mi itt, ma úrvacsorázni fogunk. Együtt azokkal a fiatalokkal, akik nem felejtették el az ünnepélyes fogadalomtételük napján itt, vagy bármelyik református templomban a lelkész, fejük felett kimondott szavait: „... egyházunk önálló, úrvacsorázó tagjává nyilvánítalak... meghívlak és elkötelezlek, hogy légy részese most és életed minden idejében az Úr szent asztalának és szolgáló közösségének."

Legyen a mai „ifjúság napjának" középpontja a hirdetett Ige, amely megtartja azokat, akik saját elhatározásukból elkötelezték magukat Isten és szolgáló gyülekezete mellet, és visszahívja azokat, akik messzire szédelegtek az őket legjobban szerető Jézus Krisztustól!

Mit adott nekünk a mi Urunk erre a napra? Pál apostol Thesszalonikai látogatásának történetét az Apostolok cselekedeteiből, majd a Thesszalonikába írt levélrészletét.

Pál apostol Thesszalonikába tett missziós látogatása nem volt örömünnep. A Filippi börtönből való szabadulása után érkezett meg az akkor még római megszállás alatt lévő makedón városba. Amikor belépett az ottani zsinagógába, nem úgy fogadták, mint egy szeretett, jó hírnévvel rendelkező igehirdetőt, írásmagyarázót. Nem foglaltak neki helyet egy elegáns fogadóban, és a helyi stadiont megtöltő tömegre sem számíthatott. Sőt! Kifejezetten gyanús volt. Oly annyira, hogy még az ismerőseit is zaklatták, és a város elöljárói elé hurcolták.

Mindezek ellenére, úgy gondolom, hogy amikor azon a három szombaton belépett a zsinagógákba, nem szűnt meg reménykedni abban, hogy meggyőzheti a honfitársait: megérkezett a rég várt Messiás! És tényleg; sokan hittek neki! Néhány göröggel együtt csatlakoztak hozzá. De, sajnos még többen voltak azok, akik elutasították az evangéliumot. Ők „csődületet támasztottak, és fellármázták a várost". Ennek eredményeképpen Pálnak és útitársainak éjjel el kellett elhagyniuk Thesszalonikát.

Az elkövetkező napokban ezt szem előtt tartva olvassuk a levelet! Könnyebben megértjük, mi van Pál öröme mögött. Örül, mert távozásakor ugyan csak néhányan fogadták el Krisztust, de a hívők száma az idő múlásával nagyot nőtt. A hitükkel együtt. Mint mindenhol, ahol a Szentlélek megszólítja a korban és hitben fiatalokat. Akik hitvallásuk, „konfirmációjuk" után sem hagyják el a megszólítás helyét. De ha elköltöznek, ott is megtalálják a megszólítottak közösségét.

Az apostol megrendítő szavakkal kezdi a levelet: „Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban". Majd leltárt készít a lelki fejlődésükről, és megdicséri őket „hitből eredő munkájukért, szeretetből jövő fáradozásukért, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől táplált reménységük állhatatosságáért".

Vajon mit írna rólunk, Honvéd tériekről valaki, aki már régóta nem járt köztünk, de úgy hagyta itt a gyülekezetet, mint aki tudja, hogy a Szentlélek Isten itt is elvetette az Ige magját? Folyik-e itt hitből eredő munka? Szeretetből fakadó fáradozás? Jellemző-e ránk, dolgainkra, gondolkodásunkra, terveinkre, a Jézusra alapozott, reménnyel teli állhatatosság? Istennek legyen hála, ha így ismernek minket, de ha hiányosságokat mutatunk fel, el kellene gondolkodni egyenként e szent felsoroláson és a jobbítás érdekében tennünk kellene valamit! Nem a lelkész kedvéért, hanem Jézus öröméért!

Pál azt is megjegyzi: az a hír járja a thesszalonikai keresztyénekről, hogy példává lettek a Makedóniában és Akhájában élő testvéreiknek. Úgy tűnik, jól működött az akkori hírszolgálat. Az apostol tudomást szerezhetett róla, hogyan fordultak el a thesszalonikaiak a bálványoktól, azért, hogy az élő és igaz Istent imádják.

Kedves, korban és hitben még fiatalok! Ugye, nincs semmi és senki, amit, akit Isten elé helyeztek?

Akik Thesszalonikában hozzászoktak a bálványimádás különböző formáihoz, mindezeket elhagyták azért, hogy az egy „élő és igaz Istennek szolgáljanak."

Hogy állunk mi ezzel a kérdéssel? Lehet, hogy nevetségesnek tűnik, de rengeteg olyan pogány szokás él közöttünk, melynek eredetét már nem is tudjuk. Például: ha valami jó hírt mondunk, gyorsan keresünk egy asztalt, hogy „lekopoghassuk"... Ennek az eredete nem más, mint: csapjunk valami zajt, nehogy meghallják, és így tudomást szerezzenek az örömünkről a rossz szellemek és irigységből kárt okozzanak nekünk. A közhelynek számító pénz-bálványozásról nem is beszélek, de jól tudjátok, mennyire átitatja a közgondolkodást. Köztük vagyok? A pénztől várom a boldogulásomat? Vajon, tudunk-e szakítani rossz szokásainkkal és a világtól átvett bálványimádás bármely formájával?

Jézus követőjévé lenni, a thesszalonikaiak számára viselkedésük teljes megváltozását jelentette. Keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy egyetértünk bizonyos tantételekkel. Keresztyénné lenni nem azt jelenti, hogy egyetértünk azzal, hogy Krisztus Úr. Keresztyénnek lenni: változást jelent. Természetünk teljes megváltozását. Nincs más Úr, csak Ő! Senki és semmi más nem befolyásolhat, csak Jézus, akit feltétlen és korlátlan, szerető Uramnak ismerek és fogadok el. Akkor, Thesszalonikában ez megvalósult. Egyszer mindegyikünkben megvalósulhat. Fiatalon, középkorúan, és idősen is.

De, vajon honnan jön ez a átváltozás? Csupán mi vagyunk ennek előidézői? Nem! Pál rámutat a forrásra: „... a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is." Isten már az Ószövetségben is szólt, Ézsiás prófétán keresztül: „Az én igém... nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."

Értitek, mekkora csodában van részünk? A Bibliában megtaláljuk Istennek azt az indulatát, ami azért formál át bennünket, hogy az Ő képmása legyünk! Mindezt a szavának erejével teszi. Elvégzi a munkáját, dolgozik azon, hogy átformálódjunk! Saját akaratunkból nem érhető el a hit. A hit a Szentlélek munkája. Ajándéka.

Isten ezt az ajándékozást a kiválasztással kezdi. A kiválasztás után elküldi értünk az Igéjét. A teremtő, formáló Szavát. Pál apostol rámutat, hogy Isten Igéjét a Szentlelkének ereje kíséri. Ez a semmivel össze nem hasonlítható erő biztosítja, hogy Isten hallott, olvasott Szava elérje a célját. Kinél-kinél azt a célt, amiért hallania, olvasnia kellett. Ezen az igehirdetésen keresztül is. Bennem ezt, benned azt, a harmadikban amazt.

Mi történik akkor, ha Isten elvégzi rajtunk ezt az átformáló munkáját? Nézzük meg, mit ír Pál: „...a mi (vagyis az apostolok) követőinkké lettetek, és az Úréi...". Ez az átformálás célja! Elkötelezni magunkat Isten mellett, és a keresztyének közösségében megélni ezt a „formaváltást"!

Egy másik városban, az Efézusban élőknek azt is megírta, hogy ha észrevettük, mit végzett el bennünk, rajtunk az Úr, azt még véletlenül se tulajdonítsuk a mi jó természetünknek, szorgos munkálkodásunknak: „kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van. Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjen." De azt is elmondja, hogy átformálásunk másik célja hogy meglássuk: „Az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Ef 2,5.8.10.)

Így válik hát érthetővé, mit is jelent egy jó keresztyén közösség szolgálata. „Hálát adunk az Istennek ... amikor... emlegetjük a ti hitből eredő munkátokat." Munka, amit a hit hozott létre. Hit által tartatunk meg egyedül, de a hit nem jár egyedül. Pál arra tanít, hogy ahol van igaz hit, ott elkerülhetetlenül megjelenik a munka is. Ez a munka a hitünk bizonyítéka. Talán vonzóbb, ha úgy nevezem: szolgálat.

Imádkozzunk otthon, magunkban azért, hogy felvegyük, magunkra vállaljuk ezt a szolgálatot! Hogy szolgálatvállaló keresztyének legyünk. Hitünket szolgálattal bizonyító Krisztus-követők.

És ha sikerül valamit felmutatni belőle, merjünk örülni! Együtt örülni Jézussal, egymással. Gyerekek, fiatalok, Jézusban megújult, örökké fiatalok. Itt, a gyülekezet közösségében, a szolgálatvállalás kiinduló, és fogadó pontján! Ámen