Istentisztelet 2026. január 11-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Bír 6,1;6-12;25-31

Textus: Bír 6,13

Énekek: 801 ú. ék., 512/1-4, 841/1 ú. ék., 68/1, 254/1.3-7

Szeretett Testvérek!

Gedeon. Izráel következő bírája. Nem király. Az az idő még nem érkezett el Izráel történetében. Gedeon Izráel bírája volt. Ő még nem tudott róla. Senki sem tudott róla, de Isten már kiválasztotta. Mire? Arra, hogy az élére álljon annak a maroknyi kis seregnek amely majd fényes győzelmet arat az országba rendszeresen betörő, fosztogató midjánita csapatok felett.

Gedeon Izráel 12 törzse közül a Manassé törzshöz tartozott. A családban ő volt a legkisebb fiú. Éppen búzát csépelt, amikor az Úr angyala belépett hozzá. Belépett? Igen. Szokatlan helyen présházban dolgozott. A gabonacséplést rendezett körülmények között szabad levegőn és térben végzik. De Gedeon családja, honfitársaikkal együtt rendezetlen állapotok között, az ellenséges megfigyelők miatti állandó félelemben élt. Nem voltak szabadok. Hét esztendeje éltek rettegésben, mikor viszik el a midjánita rablócsapatok a kicsépelt búzát, mikor hajtják el haszonállataikat. A rablók annyit hagynak, amennyitől az izraeliták nem halnak éhen, így a következő évben is vetnek, aratnak. Megint lesz mit elrabolni.

A présházba szorult, a zárt helyen piszkos ruhában hadaróval csapkodó, töreket, port, polyvát nyelő-köpködő Gedeon kibukott. Az angyal megszólításától, aki így nyitott rá: „Az Úr veled van, erős vitéz!" Gedeon a kellő tisztelettel, de kifakad: „Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszéltek nekünk, amikor azt mondták, hogy az Úr hozott föl bennünket Egyiptomból? Két erős kérdés, amit egy erős, szinte számonkérő kiáltással zár le: „Most meg eltaszított minket az Úr, és Midján kezébe adott!"

Mikor olvastátok utoljára a hátsó falon függő református címerünk szövegét? Mikor ismételtétek el magatokban: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" Mikor ragasztottuk a hitvallás mellé magunkban mi is Gedeon kérdését: „ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez?" (Rm 8,31) Amikor olyan helyzetbe kerültünk, mint Gedeon. Rendezetlen lelki, anyagi, fizikai állapotba. Bezárva, bűneink, büntetéseink súlya alatt keseregve.

Bűn? Büntetés? Igen, ez Isten indoka a midjánita csapásra. „Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr, ezért az Úr Midján kezébe adta őket hét esztendőre".

Amikor végre a segítségét kérték, Isten emlékeztette őket, hogyan adott nekik szabadságot az egyiptomi rabszolgaságból. Birtokba vehették az évszázadokkal korábban megígért földet. Isten végül összefoglalja a kialakult helyzet végső okát: „ezt mondtam nektek: Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De ti nem hallgattatok a szavamra."

A helyszín, a megkötözöttség, a szolgaság, az abból történő szabadulás, a színre lépő ellenség tárgya, személye, neve, módszere változhat. Az Istentől való elfordulás visszatérő jelenség. A segélyhívásra adott válasz pedig feleletet ad a kérdéseinkre: „nem hallgattatok a szavamra."

Gedeon történetében sok párhuzamot találunk nehézségeink okaira, de azok megszüntetésére is. Most, januárban, az egyházi és nemzeti ünnepeink közötti szünetekben fogadjuk el Gedeon történetéből, hogy lehet, szabad, és szükséges elvetni magunktól azt, amire nem adja áldását az Úr. Még akkor is, ha azokat szeretett és tisztelt elődeink gyakorolták.

Gedeon, szürke életének megvilágosodott éjszakáján óriási lépést tett. Lerombolta azt, ami nemzetségének alapját jelentette. Hamis alapját. Tíz embert vett maga mellé, összetörte az istenként tisztelt Baal oltárt, és kivágta a mellette lévő, szentnek tartott fát. Azt a bizonyára terebélyes, árnyékot adó fát, ami alatt a város vénei szoktak tanácskozni.

Mi volt az előzménye ennek az első hallásra durva, tiszteletlen, hagyományokat semmibe vevő vandalizmusnak? Az, hogy ez a bizonyos fiatalember, Gedeon, találkozott az Úrral. Az, hogy Gedeon komolyan vette Isten üzenetét. Márpedig, ha valakiben megérik az elhatározás Isten akaratának követésére, annak semmi sem állhat útjába.

Elgondolkodtatok már azon, hogy miért tudtok eljönni a templomba? Többféle választ adhattok, de a lényege, ma, itt van Gedeon történetében. Mert éppen benneteket akar megszólítani és használni az Úr! Gedeon kis városában, Ofrában, rajta kívül lakott még pár száz ember. Mégis, őt látogatta meg Isten angyala. Szegeden, a ma templomban ülő, vagy otthon imádkozó, televíziós istentiszteletet néző, rádióból Igét hallgató - jóindulatú becsléssel -: hat-hétezer emberen kívül, lakik még százhetven ezer. Mégis, kevesekhez szól az Úr. De hozzájuk szól! De nekünk: üzen! Bennünket: küld!

Hová küldi Szeged és a világ keresztyénjeit az Úr? Kiderül, hogy bennünket akar felhasználni arra, hogy megszabadítsuk gyermekeinket, barátainkat, ismerőseinket és ismeretleneket - valamitől. Valakitől. Bármitől, bárkitől, aki kihasználja őket. Kihasznál minket. Istentől pedig módszeresen távol tart.

Mert ez történt Izráelben. A minden oldalról betörő rablócsapatok megvárták, míg a föld meghozza a termését, aztán rajtaütésszerűen elvitték a készterméket. Ez történik Szegeden. Minden lehetséges forrást, ötletet, kínálatot felhasználva tör reánk, családjainkra Isten ellensége. Alig várja, hogy elvigye a termést. Az ördög figyeli, meddig őrizzük, ápoljuk Isten vetését. Azt, amit valamikor, áldott emlékű szüleink, nagyszüleink, hitoktatóink, lelkészeink vetettek el bennünk. Isten ellensége megbújva lesi, meddig növekedik bennünk a múlt vasárnap és azelőtt hallott, és befogadott Ige.

Aztán, amikor szárba szökken, amikor már majdnem élvezzük a gyümölcsét, amikor már használjuk, azt tesszük, azt szóljuk, amit áldásként kaptunk Istentől, akkor ránk tör. Isten ellensége ellopja tőlünk, amit áldásnak kaptunk. A konfirmáció alkalmával, amikor a lelkész a fejünkre tette a kezét, és kimondta az Igét. Emlékszel rá? A házassági fogadalom kimondásakor. Felemelt kézzel mondta a pap, a lelkész. Ráírta az emléklapra. Emlékeztek az áldásotokra? Megáldott Isten a gyerek keresztelőjén. Mi volt az?

Izráelben ezzel kezdődött a baj. Elfeledkeztek Isten szaváról, és „...azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr..." Mi lehetett az? Nem találunk részleteket, de a kiindulópontját ismerjük. A kánaáni Baal istenséget tisztelték. A helyett az Úr helyett, aki kihozta az őseiket Egyiptomból. Isten helyett istenséget tiszteltek és követtek. Itt kezdődik a baj. Mindig. Amikor az ember olyan isteneknek szolgál, amik nem azok. Mert a szabadító Isten lényege: szabadítás. A gondviselés. A szeretet. Az istenségek egyik börtönből a másikba vezetnek, de szabadulást nem adnak. Az istenségek a pillanatnyi gondot elűzik, de a gond alapját nem szüntetik meg. Az istenségek nem szeretnek, de megkövetelik az imádatukat.

Az elszegényedett Izráel fiai az Úrhoz kiáltottak segítségért. Ő pedig szabadítót küldött. Gedeont. A lelkileg elszegényedett városban, országban, családban, házasságban élő szegedi keresztyén kihez kiált segítségért? Kiált-e még egyáltalán?

Gedeon, csak úgy nem kezdhetett neki a szabadságharcnak. Miután az Úr besorozta, kiképzésen kellett részt vennie. Neki kellett futnia annak az akadálynak, ami próbára tette elhívásának komolyan vételét, Istenhez való hűségét, Isten ügye iránti elkötelezettségét.

Le kellett rombolnia apja Baal-oltárát, és ki kellett vágnia a mellette álló szent fát. Isten melletti hűségét, apja és városa hagyománytiszteletének megsemmisítésével kellett bizonyítania.

Érezzük ennek a súlyát? Nem tudom, mit tettem volna Gedeon helyében! Ő is megijedt! Azt olvastam a Bibliából: „nem merte nappal megtenni, mert félt". De éjjel megtette! Kiállta a próbát. Az összerombolt kőrakásból Istennek emelt oltárt. A kivágott szent fa hasábjain pedig az Úrnak áldozta fel a család egyik legértékesebb vagyontárgyát, a hétéves tenyészbikát.

Mi lesz ebből? A város lakói másnap, Gedeon fejét követelik az apjától. Megrázó jelenet következik. Jóás, Gedeon apja megvédi a fiát. Jóás rájön, hogy tévedett. A fiának van igaza. Védje meg magát az istenség, ha pere van vele, de a fiához, Gedeonhoz egy ujjal se nyúljon senki! Izráel Istene a megtért fia mellett kiálló apával védi meg választottját, Gedeont.

Meg merjük-e tenni? Hajlandóak vagyunk-e lerombolni azt, amit eddig megtűrtünk, sőt adott helyzetekben, Istent helyettesítve imádtunk a környezetünkben, a szívünkben?  Hajlandó vagy-e szakítani azzal, amit rosszul tanultál meg? Akarod-e Isten oltárát megépíteni a lerombolt ideáljaid romjain? A kedves testvérek engem már rengeteg történettel megajándékoztak. Volt, aki azt is megvallotta: „Bizony, nehéz szakítani ezzel a múlttal; azzal, amit láttam, hallottam". Nehéz, mert egyéb híján példává nőtte ki magát. Ha az apa lányok után járt, a fia is kísértést érzett rá. Ha az anyuka rendetlen volt, a lánya sem lett pedáns. Ha a szülők legyintettek az órára, a gyerek még felnőttként is elkésik, rohan. Hordozzuk az örökségünket. Ezeket az örökségeket is.

Mint ahogyan hordozza a nemzetünk is. Kossuth Lajos kimondta: „Úgy látszik, hogy a magyarnak hiába írták a történelmet. Nem okul semmin. Még csak saját kárán sem." Vajon mi okulunk-e? Komolyan vesszük-e Jézus Krisztust? Őt, aki ma is elhívja az ő Gedeonjait. Lehet, hogy te vagy az. Lehet, hogy ő, akit melléd állít. Aki vezet azon az úton, aki segít lerombolni hamis magán-isteneidet, legyenek, voltak is azok bármilyen tiszteletre méltóak az elődeid számára. Én hiszem, hogy az én hitben, és nem istenségek imádatában élő elődeim örülnének annak, hogy az Atya Istennek, Jézusnak, Szentléleknek engedek inkább, mintha engednék a folyamatos reformálást, a Bibliához, (nem a betűhöz, de) annak Lelkéhez való visszaformálódást akadályozó, bebalzsamozott vallásosságnak. Isten adjon erőt, bátorságot személyes és nemzeti bálványaink lerombolásához, és a neki szentelt áldozataink meghozatalához! Ámen