Istentisztelet 2025. augusztus 24-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 2Móz 3,1-4.7.10-12/a

Textus: 2Móz 4,1-5.20

Énekek: 255/1, 190 ú. ék., 78/1, 471/1, 829 ú. ék.

Szeretett Testvérek!

Nem kell szégyellni, de lehet sajnálni, amikor olyan időszakokat élünk át, melyek során nem tudjuk, miért vagyunk keresztyének. Nem tudunk mit kezdeni azzal, amit hiszünk, amit vallunk. Alkalmatlannak tartjuk magunkat arra, amit itt, az istentiszteleten, a Bibliát olvasva, vagy tiszta, szép csendességünkben megértettünk Isten akaratából. Pedig újra meg újra halljuk, értjük, tudjuk, hogy Jézus aktivitást vár tőlünk. Nem olyat, nem annyit, amibe belebetegedünk. Nem! Annyit vár, amennyit kért. Nálunk is jobban ismerve az erőnket és a tűréshatárainkat.

Keresztelések alkalmával, Szentlélek Isten a Bibliából megrepteti a jól ismert felszólításokat: „menjetek el", „tegyetek tanítvánnyá", „megkeresztelve őket", „tanítva őket". Ez már akkor is elég útravaló lenne, ha utána nem lenne prédikáció!

De van! Mert Isten azt akarja, hogy teljesítsük az akaratát. Melyik akaratát? Azt, amelyiket megértettük. Azt, aminek a teljesítését kérni is szoktuk: „legyen meg a te akaratod"! És legyen is, hiszen Isten megértett akaratának teljesítése nélkül nehezen hiszik el, hogy azért járunk templomba, mert érteni akarjuk, mit akar velünk az Isten.

Rendben, megszületik bennünk az elhatározás: megteszem! Igen ám, de: tényleg, én? Alkalmas vagyok én arra? Igen! Ha nem lennél, nem szólna hozzád Isten. Azt sem engedné meg, hogy betedd ide a lábadat. De itt vagy! Tehát?... Mózes története megerősíti bennünk az „igen"-t! Ha Isten magához hív, azért teszi, mert elhív valamire, és elküld valahová. Vagy a nélkül, hogy megmozdulnál: megbíz valamivel! Imádkozz! Mondjuk érte, aki most eszedbe jutott! Márpedig, ha ezt Ő műveli velünk, veled, akkor képessé tesz arra, hogy elvégezzük azt, amit megértettünk. Ne nyavalyogjunk azon, hogy „De jó lenne tudni, mit akar Isten! Azt csináljuk, amit megtudtunk!

Mózesnek sok-sok ezer embert kellett kihoznia a legerősebb hadsereget maga mögött tudó fáraó országából, Egyiptomból. Mivel rendelkezett? Volt egy botja. A fáraó és elithadseregével szemben. Egy bot. Amolyan göcsörtös pásztorbot. Isten parancsára a földre dobta. Kígyóvá változott. Az újabb utasítást követve, Mózes megfogta a kígyó farkát, mire abból újra bot lett. Isten, néhány perccel azelőtt megmondta neki: „Bizony, én veled leszek." Na, már most! Ha ott, a Hóreb hegynél, közönség nélkül kígyóvá változik a bot, majd vissza, bottá, hogyne tenne Isten még nagyobb csodákat Mózesen keresztül, a küldetés helyszínén, Egyiptomban! Mózes már úgy indul el, hogy az az a bot „Isten botja".

Amikor az ember bizonyos benne, hogy Isten képességekkel ruházta fel, akkor indulnia kell! Mert azok a képességek - nem több, és nem is kevesebb -: működni fognak! Akkor is, ha kudarcokon keresztül vezet az út. Mózesnek tíz csapást kellett bejelentenie, de ha ez nem elég, még a saját, szabadon engedett népével is meg kellett küzdenie. Aki azonban tudja, hogy Isten hívta el, az azt is tudja, hogy Isten véghez fogja vinni az akaratát. Mózes tudta, hogy mire hatalmazta fel Isten. Ő a nép vezetője és kész!

Az a fiú is tudta, akiből bolti eladó lett. A bolt tönkrement. Kudarc. A megspórolt kis pénzével beszállt egy másik üzletbe. Az is tönkrement. Újabb kudarc. Politikai pályára lépett. Nagyot gondolt és indult az alelnök-választáson. Vesztett. Végül azt a magasságot célozta meg, amire elhívást kapott. Ő lett országa 16. elnöke. Ábrahám Lincolnnak hívták.

Mózes sem maradhatott pásztor. Miért? Mert az égő csipkebokornál nem arra kapott elhívást. Isten akaratával nem egyezett volna meg, ha remek szakemberként megszázszorozta volna az apósa, Jetró birkaállományát. Pedig, valószínűleg, boldog teve, szamár és juhnyáj tulajdonosként élhette volna le az életét. Rengeteg kifogást támasztott Isten elhívásával szemben, de végül: elindult. Mert Isten Őt szemelte ki arra a célra, amit eltervezett.

Most vegyétek úgy, hogy egyenként, mindegyikőtök szemébe nézek. Azt mondom: azért vagy itt, mert Istennek terve van veled. Neked is vannak terveid, de az nem fontos. Mózesnek is voltak tervei; rengeteg tennivalója van egy pásztornak, de eljött az a nap, amikor Isten azt mondta neki: vége a jól kitanult szakma űzésének! Mostantól nekem dolgozol! Tudom, sokan vannak itt olyanok, akik már régóta belátták: hiába tervezgetnek, mert ha nem azt teszik, amire Isten hívta el őket, akkor állandóan elégedetlenek, bosszúsak, kényszercselekvők maradnak. Ez meg is látszik rajtunk. Jaj! Mi látszik meg? Az, amikor a saját fejünk után megyünk, néha elhitetve magunkkal és másokkal, hogy Isten akaratát teljesítjük.

Mózes biztos akart lenni a dolgában, hát nagyon okosan megkérdezte, hogy mi lesz, ha nem hallgatnak rá? Hiszen bárki mondhatja, hogy megjelent neki az Úr. Isten nem rendez nagyjelenetet. Azt használja fel, amije van Mózesnek. Mije van egy pásztornak? Botja. Na, akkor az Úr majd azzal tesz csodát! Attól válik Isten botjává!

Amikor megérted - mert meg fogod érteni! - Isten akaratát, és elindulsz az úton, amire Ő küld, akkor semmi felől nem kell aggódnod! Arra lesz szükséged, amid van. Isten fogja felhasználni a saját akarata véghezviteléhez! Nem kell erőlködnöd, mert azon úgysem lesz áldás! Megtörtént már? Beláttad már? Na, hát akkor azt használd, amid van! Isten botját!

Amikor Líviával lelkésznek tanultunk, már házasokként abból éltünk, hogy angolt tanítottunk. Kezdőknek. Aztán közép-haladóknak. Mert azt kaptuk Istentől a megélhetésünk biztosítására. A mellett tudtuk elvégezni azt, amire elhívott minket az Úr. Teológiai Akadémiára jártunk, gyereket neveltünk, a 90 éves nagymamámról gondoskodtunk, és naponta egyszer megfuttattam édesapám vakvezető kutyáját. Elég szűkösen éltünk (négyen) a másfél szobás panellakásban, ezért próbáltam volna még valami munkát vállalni, de ahhoz már nem kaptunk sem erőt, sem időt. Erőltethettük volna, de az valaminek a kárára ment volna. Megsérült volna a gyereknevelés, a házasság, a tanulás, nagymama ápolása (a vakvezető kutya kondíciója...). És ami a legfontosabb: az ennyi nehézséggel teli, mégis hiteles keresztyén életünk hiteltelenné vált volna, ha nekiállunk pénzt keresni a helyett, ami a dolgunk. A helyett, ami az Istentől kapott elhívásunk. A készülődés a lelkészi pályára. Így azonban évfolyamtársaink és professzoraink, sőt a tanítványaink is elhitték, hogy mire kaptunk kijelentést: lelkészek leszünk!

Te tudod, mit kell tenned? A te életed hiteles? A helyeden vagy? Az Istentől kapott úton jársz, vagy még mindig azt erőlteted, ami nem te vagy, viszont megtapsolnak azok, akik hasznot húznak belőled? Az ember pontosan tudja, hol kell élnie, mert Isten oda ad neki vágyakozást. Az ember pontosan tudja, ki a társa, mert Isten elé vezette. Az ember pontosan tudja, mi a hivatása, mert Isten arra adott neki talentumot. ÉS ez változik. Az ember nap mint nap elkérheti az Úrtól a feladatát, mert Isten minden egyes napot azért ad, hogy az Ő akaratát teljesítsük ezen a világon. Sikerült? Lemérheted. Ha este még dühösek vagyunk valami miatt, akkor nem fogadtuk el az akaratát. Ha békességben a kezébe raktunk annyit, amennyi sikerült, akkor megáldja a pihenésünket.

Mózest meghallgatta a fáraó. Az Isten akaratát ismerő ember szavát meghallgatják. Hol? Az Isten által kijelölt helyen. Az egyiptomi tudományos akadémia tagjai is meghallgatták Mózest. Az elhívott ember körül összeállított társaság meghallgatja Isten megbízottját, mert az ott, Isten által összehívottak megsejtik, hogy a bejelentést közlő előtt megjelent az Isten. Vajon Isten téged is használni fog valamire? Nos: rajtad múlik! Hogy használni akar, az egészen biztos! Azért ülsz ma itt, ebben a templomban. Mert Isten megszólít. Ha tetszik, ha nem.

Válasz nélkül nem mehetsz ki innen. Szabadságod van durcásan nemet mondani, és szabadságod van arra, hogy örömmel: igennel felelj! Ha azt mondod „nem", nincs több dolgod. Isten nem tud használni. Hasztalan lesz az, amihez nyúlsz, ami felől döntesz. De ha azt mondod „igen Uram, legyen meg a te akaratod, és végre, ne az enyém", akkor figyelj, mert az első dolog, amit észreveszel az lesz, amit a Biblia első lapjain olvasol. Isten ellensége kérdezgetni kezdte az Úrral harmóniában, boldogságban élő embert. Kétségeket támaszt benned is azzal szemben, amit egyértelműen megértettél. Emlékeztek? A kígyó azzal kezdte: „Csakugyan azt mondta Isten..."? A tanultakat pontosan felmondó asszonyt kinevette: „Dehogy...!" (1Móz 3,1.4.)

Ha ma, az elmúlt percekben arra a döntésre jutottál, hogy Isten akaratát keresed, Isten megértett akaratát követed; az Isten nélküli terveidet elveted, akkor már most, vagy az utcán, otthon a füledbe súg a Kísértő: „Csakugyan azt mondta Isten..."? És ha még erős vagy, és azt mondod: igen, azt mondta, akkor már kacag is: „Dehogy...!" De ne ijedj meg! Emlékezz, hogy Isten, csakúgy, mint Mózest, téged is alkalmassá tesz arra, hogy azt tedd, amit Ő kért tőled! Mózesnek volt egy botja. Neked mid van? Ismereted? Az lesz „Isten botja"! Kézügyességed? Az lesz „Isten botja"! Kedvességed? Az lesz „Isten botja"! Imára fordítandó időd? Az lesz „Isten botja"! Amit azzal teszel, azt, és semmi többet nem kíván az Úr! Használd örömmel, használd békességgel, használd Jézust követő bizalommal, mert amíg be nem fejezted a küldetést, Ő veled marad! Utána pedig, ha úgy akarja, új feladattal bíz meg.

Ezzel a hittel menj haza, ezzel a reménységgel kezdd el az új hetet, a másokért érzett, Istentől megerősített felelősséggel indítsd el a régóta halogatott beszélgetést, fogalmazd meg a következő leveledet:

„Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr"! Ámen