Presbiterképzés Kiszomboron

2010.09.25. - Kiszombor

Ha Kiszombor, akkor falumisszió

(Presbiterképzés a Csongrádi Református Egyházmegyében)

Mintahogyan eddig is tettük (lásd: Presbiterképzés a szegedi II-es kórházban, Presbiter, 2010. július-augusztus, 6.o.), egy újabb missziós terület, a falumisszió bemutatásával folytattuk képzési sorozatunkat 2010. szeptember 25-én.

Az a jól bevált gyakorlatunk alakult ki, hogy a tanulmányozandó területeket igyekszünk a „terepen" megismerni. Így a mostani főtémánkat a színhely határozta meg. Kiszombor Szeged és Makó között fekvő kis település, ahol kb. négyezren élnek, a 60%-os katolikus többségben valóban kisebbséget jelent a 10%-os reformátusság, akik Maroslelével együtt alkotnak egy társegyházközséget.

Az alkalom Szabó Ágnes, kiszombori lelkész áhítatával kezdődött. Jézusnak - akkor a tanítványoknak, ma hozzánk szóló - parancsolatairól beszélt. Keresztyénségünk kritériuma ezek teljesítése. Ha teljesítettük, akkor már is missziót végeztünk. Látszólag ilyen egyszerű, de valójában ilyen nehéz az evangélium terjesztése. Ez a tanulság különösen megerősödött bennünk a továbbiakban.

A falumisszió létezéséről a Református Missziói Központ honlapja révén szereztünk tudomást - éppen csak jelzésszerűen. A Központ vezetője irányított Kósa István, kiskunmajsai lelkipásztorhoz, a téma szakértőjéhez. Érdeklődéssel vártuk előadását, hiszen erről a misszióról eddig még semmilyen ismeretünk sem volt, és a honlap szűkszavúsága is azt sejtette, hogy kezdeti stádiumban lehet a falumisszió koncepciója. Az előadásában e munka első lépéséről, az állapotfelmérésről kaptunk képet. Ebben az összefüggésben a „falu", mint missziói terep, szórványként értendő („szórvány-helyzet, az a helyzet, ahol már nem vagy még nem ideális a helyzet"). Pontos statisztikát kaptunk a szórványosodásról (Magyarország szórvány-ország, ahol sok kicsi és kevés nagy gyülekezet alkotja az egyházat), valamint a lakosság és a hívők számának csökkenéséről. Az előadó érzékletesen mutatott be egy csokorra valót a szórványban működő lelkipásztorok gondjairól (méltatlan lakáskörülmények, „balkáni" egészségügyi, szociális, kulturális állapotok, földrajzi és egyházi hierarchiabeli távolságok, a lelkésznek „tízpróbásnak" kell lennie , hogy minden feladatának meg tudjon felelni). És mégis: a szórvány „Isten szívügye". Jézus nem hagyja magára a kicsit, a gyengét, a beteget. Hosszabb távon Jézus a győztes. A szórvány élmény és forrás, a Bethlem-élmény megélésének helye: Jézust a legváratlanabb helyeken tapasztalhatjuk meg. Nem panaszáradat zúdult a nyakunkba, hanem jó humorral fűszerezett tényfeltárást kaptunk. - Major Istvánné, nagyéri lelkész korreferátuma a szórványban szolgálók elhívatottságához kapcsolódott. Csak az vállalja ezt a missziót, akiben megvan az alázat, az Isten iránti engedelmesség, az előítéletek elvetése, a türelem és tapintat, akit az igaz hit vezérel.

Összejövetelünk harmadik harmadában Zeke Zsuzsa, szegedi segédlelkész beszélt a Zsoltárok Könyvéről, a zsoltárok útjairól, arról, hogy mit jelentettek ezek az imádságok Jézusnak, és mit jelentenek a ma emberének. Ez az aktualizálás jó előkészítést és sugalmazást adott a befejező imaközösséghez.

A mostani képzési témánk legfőbb hozadéka az volt, hogy felhívta a figyelmünket a szórványban élő református testvéreinkre és a körükben hősies munkát végző lelkipásztorokra. A városi presbitériumoknak túl kell látniuk saját gondjaikon, tudnunk kell a hátrányos helyzetben létükért és hitükért küzdőkről. Segítenünk kell őket., imádkoznunk kell értük.

A kiszombori gyülekezet már másodszor fogadta be a tanulni vágyó presbitereket, - ezúttal harminckét testvérünket. Köszönjük a szíveslátást.

Dr. Nemes Gábor

területi elnök