Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2018. április 15-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dajka Zsanett)

 

Lekció: 2Kor 4,1-6

Textus: 2Kor 4,5

 

Kedves Testvérek!

Vasárnap van. Ilyenkor az asszonyok korábban kelnek. Elő kell készíteni az ebédet, mert a család 10 órára istentiszteletre megy. A férfiak megborotválkoznak, a gyerekek érzik, hogy más ez a reggel, mint a többi. Jó templomba menni. Van, amikor nem előtte, hanem utólag jövünk rá, de akkor is jó. Mert hiányzik, szükségünk van arra a lelki felkészítésre, amit az Úr Lelke itt, a gyülekezetben együtt, egyszerre végez el rajtunk, bennünk. Megérkezünk. Függetlenül attól, hogy a megszokás tolt, vagy az öröm húzott ide minket. Kedvesen fogadnak a bejáratnál. Mosolyt, énekeskönyvet, igekártyát, jó szót kapunk. Végignézünk azokon, akik korábban jöttek. Megnyugtató érzés. Jó helyen vagyunk. Ma délelőtt megint a legjobb helyen vagyunk. Tudtuk már előtte is, hogy nem jövünk hiába. Kányádi Sándor így írta le: „akármikor jössz, itthon van Isten".

Kinyílik az ajtó, elhalkul az orgonaszó. A szószéken egy lány a debreceni református diákok bocskai ruhájában, amire a fekete palást teríti áldását. Magas, szemüveges, zöld szemű, barna hajú, vékony testalkatú. Mindig benne van a szent izgalom, amikor a szószékre lép.

Őt, engem láttok, hallotok, vagy Isten szolgáját, aki nem a magáét mondja, hanem amivel megküzdött, mert Isten bízta rá? Isten, most, a többi vasárnap délelőtthöz hasonlóan nem vele, de vele együtt, csak veletek akar törődni. Benneteket akar megérteni, rajtatok akar segíteni, önmagát kívánja visszatenni az életetek középpontjába. Minden segítséget a rendelkezésünkre bocsát az ige megértéséhez. Adja önmagát, adja a Szentlelkét. Adja az erősítőt, és a szócsövet. Ma délelőtt: engem. Vagyok, amilyen vagyok, kedveltek vagy nem, elhívást és megbízást kaptam Istentől. Nem érdemlek figyelmet. Isten viszont számít a teljes odaadásotokra. A küldöttjén keresztül akar emlékeztetni, segíteni benneteket és örülni veletek.

Pál is küldött volt. Magyar nyelvünkbe átvett görög szóval: apostol. Versről-versre bemutatja nekünk, hogy milyen egy apostoli szolgálat, mit kapunk és mit várhatunk tőle. Mi, itt, mindnyájan. Mert aki hallgatja, mi több: meghallja Isten Igéjét, azt el is küldi. Több, mint száz apostol ül itt előttem. Ezzel a tudattal és felelősséggel hallgassuk, mire tanít Isten bennünket, apostolokat.

Elhívás, elköteleződés, engedelmesség. Ezek az apostoli szolgálat hozzávalói. Olyan ez, mint amikor sütünk. Megvannak az alapanyagok, Isten végignéz rajtuk, kézbe veszi őket, aztán elkezdi összegyúrni.  Ige, énekek, imádság és a szószéken álló küldött a maga elhívásával, elköteleződésével, engedelmességével, aki az Úrral a háta mögött, az Úrral a szívében és a szájában hirdeti az üzenetet. Ha nem Ő lenne az alapanyagokat összeállító Mester, ugyan mit tudnék én mondani? Mit tudnátok mondani ti, amikor alkalmi apostoli szolgálatot kaptok a kedvesetek, a barátotok, a gyermeket, az unokátok előtt? Könnyű arról beszélni, amivel mindig foglalkozunk. Az autószerelő beszél az olajcseréről, a futóműről, a sebességváltóról. A szabó ért az anyag kiválasztásához, a szabáshoz, az öltésekhez, az igazításhoz. A nők bármiről tudnak beszélni. Nagyon sokat arról, amihez értenek, s talán még többet arról, amihez kevésbé értenek. Kell ez, szükség van rá, mert építi a kapcsolatainkat, barátságainkat.

A lényeg azonban azon van, amiről felelősséggel beszélünk. Amire Istentől kaptunk megbízást. Mi, szolgák, küldöttek. Az Úr elhív, a szolga felkészül, nagy levegőt vesz, és átadja magát az irgalomból nyert szolgálatnak. A szolga tudja, hogy Isten a nevén szólította, rábízta az Újszövetség örömüzenetét. Annak kell átnyújtania, aki elé odaállította az Isten. Ebben az apostoli munkakörben már nem támaszkodhatunk saját gondolkodásunkra vagy más forrásokból merített, elcsent ötletekre. Isten osztja az ajándékait. Pontosan annyit, és olyat, amennyire, és amire az üzenet átadásához van szükségünk. Nem kell megijednünk. A hatalmas Isten vesz körül bennünket, ezért a legnehezebb helyzetben is megtaláljuk majd azokat a szavakat, amikkel elvégezhetjük feladatunkat.

Ne higgyük, hogy Pál apostolnak könnyű volt. Neki olyanokkal kellett felvenni a harcot, akik saját magukat előtérbe helyezve, Isten igéjével takarózva szerettek volna csillogást és fényt vetíteni az életükre. Önmagukat fényező vallási fanatizmusukban nem voltak kíméletesek. Könyörtelenül gyalázták, becsmérelték az apostolt. Neki pedig fel kellett vennie Krisztus harcosának a fegyverzetét, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját, és a Lélek kardját. A békesség evangéliumával harcolt.

De menni fog ez nekünk? Ha elbátortalanodunk a saját megbízatásunk miatt, gondoljunk az apostolra. Ő is bevallotta, hogy vannak gyarlóságai, amiket nem is akar takargatni. „Nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes, titkos bűnöket." A mostani apostolok, akik Isten Igéjének a fényében élnek és az Ő megbízását teljesítve hirdetik az evangéliumot. Ők sem mesterkednek, nem köntörfalaznak, nem akarják magukat jobb vagy más színben feltüntetni, mint amilyenek valójában. Úgy, amint vannak, sok bűn alatt, de hallva Jézus hívó hangját, mennek, és elmondják, tudtul adják a megfeszített Krisztus evangéliumát.

Mindegy, hogy kihez szólunk, mindegy, hogy ők mit mondanak rólunk, mindegy mire kíváncsiak, akkor is Jézusra van szükségük. Arra, amit Ő hozott nekünk. A világ megannyi kínálata ellenére a teremtés csúcsa, az ember még mindig a szeretetre, a figyelemre vágyik a legjobban. Oda igyekszik, azt akarja megfogni, a mellett akar maradni, aki csak egy kicsit is ad neki abból, amit Jézus teljesen tökéletességében át akar neki adni. Az újra tanult isteni szeretetet.

Mennyi mindenben próbáltuk már megszerezni? Jutalomban? Egy ölelés, egy mosoly kierőltetésében? Egy dicséret, egy barátság kierőszakolásában? Megkaptuk. Örültünk neki? Meddig? Utána megint növekedett a szomjúság, az üresség.  Ismét elkezdett hiányozni az a valami, amit nem tudtunk megmagyarázni.

De körülvett minket az Isten. Szólt egy apostol által. Nem is hittük volna, hogy ő apostol. Pedig az volt. Néhány mondat erejéig. Vele üldögéltünk, vele sétáltunk, rá figyeltünk. Nem önmagukról beszéltek, hanem a Krisztus Jézusról.

Egyszer aztán azon kaptuk magunkat, hogy mi is apostolokká váltunk. Üzenetet kaptunk, és tovább kellett adni. Jobb lett volna megint magunkról beszélni, „önmagunkat hirdetni", de nem lehetett. A Lélek megfogott minket. Istenbe kapaszkodtunk. A Róla átömlő meleget éreztük és éltük át. Lemondtunk a takargatásról, nem hamisítottuk meg az éltető Igét, és közben gazdagon áradt ránk Isten jóságos figyelme, szólásra tanító bölcsessége.

És sikerült. Magunk sem hittük volna, de el tudtuk mondani. Márpedig ha egyszer sikerült, máskor is menni fog. Mindig, ha az Ő igazát szóljuk. Az igazság megőrzése mindennél fontosabb. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a Vele való kapcsolatunk, apostoli küldetésünk még inkább virágozni fog. Méltatlanságunk ellenére, Pál apostol példája ott áll előttünk. Minden gyarlósága ellenére elvállalta a küldött feladatát. Így járunk mi is. Minél tisztábban, őszintébben állunk Isten elé, annál inkább szeret, elfogad. Úgy ahogyan vagy, mindenestől, testestől-lelkestől, minden hibáddal és szégyenletes múltaddal együtt. Készen állsz az evangélium hirdetésére. Akkor is, ha se te, se mások nem így látják.

Az örömüzenet legtökéletesebb hirdetője maga Jézus Krisztus volt. Még Őt sem látta mindenki Isten hírnökének. Az emberek között élt, járt, tanított, miattunk halt meg, támadt fel. A feltámadást is nagyon kevesen hitték el. Pünkösdkor valamivel több, mint 3000 lélek döntött mellette. Ők voltak azok, akik nem magukat, hanem a Krisztus Jézust prédikálták.

Ki tudná megmondani, vannak-e Szegeden háromezren, akik nem magukat, hanem az evangéliumot hirdetik? Ugye közöttük akarunk lenni? Mi, mindnyájan, potenciális, bármikor bevethető apostolok, a hit, az Isten fegyverzetét magukra öltő harcosai.

Mit mondhatnánk magunkról? Tudnánk-e egyáltalán bármi hatalmas, életet formáló hírt mondani önmagunkról? Nem. Nem is lenne értelme. Azért választott bennünket az Úr, azért vont magához ma délelőtt is ebben a közösségben, hogy megtanítson szólni minket, nem önmagunkról, hanem Róla.

Hogy csináljuk? Sehogy. Csinálja Ő! Jézus. Gyújtson világosságot a szívünkben, hogy mi is lámpássá váljunk azok számára, akiket e világ istene megvakított. Közben, apostoli szolgálatunk ellátása közben, pedig soha ne feledkezzünk el arról, hogy csak lápmások, szócsövek, szolgák, hirdetőoszlopok vagyunk. De! Az Úr eszköztárában. Ő vegyen elő és használjon minket a következő napokban is, az Ő dicsőségére. Ámen.

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 207, összesen: 1295965

  • 2018. szeptember 18., kedd

    Az esperesválasztási időszakban a másik jelölt őt ajánlotta a saját bemutatkozásában. Ígéretes kezdet ez, ha valakit fontos tisztségre jelölnek. Ám bü...
  • 2018. szeptember 16., vasárnap

    Új református templom és közösségi ház épül Taksonyban. Megvalósulását számos csoda és nem várt fordulat tette lehetővé, de Stefán Attila szerint ehhe...
  • 2018. szeptember 13., csütörtök

    Miről álmodnak az állatok, és miről a számítógépek? Vajon miről álmodtak a Biblia szereplői? Ízelítő az idén ötéves CikCakk magazin májusi lapszámábó...
  • 2018. szeptember 13., csütörtök

    Pályakezdő kutatók, valamint a korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgiatörténeti és egyházművészeti kutatások támogatására írt ki pályázatot az á...
  • 2018. szeptember 13., csütörtök

    Lemondott képviselői mandátumáról és visszatér az aktív egyházi szolgálatba Balog Zoltán református lelkipásztor, korábbi emberierőforrás-miniszter. N...
  • 2018. szeptember 12., szerda

    Nehezen tudom elképzelni, hogy van ember, aki még nem alkotott közösségben. De naponta tapasztalom, hogy az emlék feledhető, hogy egyedül akarunk mego...
  • 2018. szeptember 11., kedd

    Idén a Tágas Tér keretein belül fesztivál helyett kétnapos konferencia lesz, hogy ezúttal a közösségek megerősítésére helyeződjön a hangsúly.
  • 2018. szeptember 10., hétfő

    Sok traumát, kudarcot, bántalmazást, magányt hoztak magukkal a gyerekek a Bárka táborba. Hogyan lehetett visszaadni nekik a reményt?
  • 2018. szeptember 09., vasárnap

    Hogyan tud egy gyülekezet a körülötte élők javára lenni? Mikor jó az igehirdetés? Miért és meddig érdemes a lelkészi szolgálatba beépíteni a lélektan ...
  • 2018. szeptember 09., vasárnap

    Ahol tűz pusztított, oda az emberek nyitottsága, odaszánása az újrakezdés reménységét viszi el. A református közösségek közel huszonhét millió forinto...