Istentisztelet 2018. március 25-én

 

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Virágvasárnap

 

Lekció: Lk 19,28-38

Textus: Lk 19,41-44¸Mt 23,37

 

Kedves Testvérek!

 

Jön Jézus! Végre jön Jézus! Jézus szimpatizánsai ilyen izgatottan, ilyen örömmel suttoghatták egymásnak az örömhírt. Jézus, akinek annyi csodáját látták, Jézus, aki olyan másképpen tanít Isten országáról, úton van Jeruzsálem felé! Már a kapukból is látják. Szamárháton közeledik.

Gyakran emlegette a prófétákat, és íme, úgy vonul a városba, ahogy Zakariás próféta megírta: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán." A gyerekek is ismerik ezt a szent írást! Mióta vár erre Izráel! Megjön a királya! Az igazi királya!

Elé szaladnak, és együtt kiáltják: Hozsánna! Azt jelenti: Ments meg minket most! Pálmaágakat dobnak elébe, leterítik a ruhájukat a földre. Ma vörös szőnyegen várnák. Akkor így fejezték ki iránta érzett örömüket és tiszteletüket.

Lehet, hogy voltak köztük olyanok, akiket Jézus meggyógyított, vagy néhány százan a közül a több ezer ember közül, akiket kenyérrel és hallal kínált. Azok közül, akiket meggyógyított. Azok hozzátartozói. A többi csoda szemtanúi. Vagy azok, akik elámultak a tanításán, a beszédein. Megváltozott életű emberek. Nem olvassuk az evangéliumokban, kik ünnepelték virágvasárnap. Csak azt látjuk, hogy felbuzdult, tömeg ment elébe. Ujjongó, lelkes emberek fogadták Jézust és tanítványait.

Óriási lehetett a hangulat, pedig még csak a várossal szemközt lévő dombon, az Olajfák hegyén járt. Ránézett Jeruzsálemre, és elkezdett sírni.

Nem csak a várost siratta. Értünk is sírt.

Az Olajfák hegyén építettek egy kis kápolnát. A „Siratás" kicsiny templomát. Jeruzsálem templomaihoz képest jelentéktelen épület. Van benne egy színes üveg kép, amin ha átnéz az ember, a várost látja. A kotlóst és csibéit ábrázoló üvegkép felirata egy idézet Máté evangéliumából: „Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!"

Ezért sírt Jézus. Ezért sír ma is, amikor a szavára meg nem térő városokra, városlakókra, és falvak lakóira, és Istennek bármelyik, összegyűjtendő gyermekét látja ezen a világon.

Jeruzsálem kapuiban látta azokat, akik kiabáltak. Örömmel, vígassággal. A kis völgy másik oldaláról elért hozzá a szó: „Hozsánna"! Mégis sírt.

Húsvét előtt egy héttel a megdicsőült az Atya jobbján ülő Jézus Krisztus, akinek semmit sem változtak az érzelmei: sír.

Sír, ha azokat látja, akik másnak képzelik Őt. Sír, amikor azt látja, hogy az Őt ünneplők arra használják Őt, aki nem Ő.

A jeruzsálemi hozsannázók többsége abban a tudatban vágta a pálmaágakat, hogy Jézus most aztán megmutatja a rómaiaknak, mi lesz azokkal, akik megszentségtelenítik a Szentföldet!

De Jézusnak esze ágában nem volt hadsereget szervezni, még kevésbé vért ontani.

Jézus azért sírt, mert azt várták tőle, amit Ő soha nem állított. Jézus azért sírt, mert azt, amit kínált, azt viszont nagyon kevesen értették meg. Talán senki. Úgy akart védelmet nyújtani, „ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit".

Jézus össze akarta gyűjteni, és el akarta rejteni azokat, akikért jött. Attól akarta megvédeni őket, amire készültek. Meg akarta védeni őket saját, meggondolatlan tetteiktől. Meg akarta védeni őket saját, meggondolatlan kijelentéseiktől. Meg akarta védeni őket azoktól a gondolatoktól, amik nem Isten gondolatai. Meg akarta védeni őket a halálra vezető tervektől. Saját maguktól akarta megvédeni őket.

Jézus a szamár hátán elérhető közelségbe vitte az újjászületett ember Szentlélekkel megáldott békességét, türelmét, jóságát, szeretetét. A szabadítást kínálta abból, amire az ember képes. Abból a földhöz ragadt, Isten nélküli állapotból. A szabadítást hozta a bűntől diktált elhatározásokból, és azok következményeitől.

Jézus nem azért jött, hogy az ellenségeink felett győzzön, hiszen van, amikor az ellenség is Isten nevét hívja segítségül. Az ellenséged ellensége te vagy.

Jézus azért jött, hogy a halálra, a pokol erőire mérjen vereséget. A sokkal nagyobb bajból szabadítson meg. A halál utáni bajból. Abból, ami a halál után várna ránk.

Jézus azért sírt, mert a választott nép, és legfőképpen a fővárosban élő vallási és világi vezetők nem értették meg, miért kellene az ő szárnyai alá menekülni a kárhozat, a halál, az Isten büntetése ellen.

Alig merjük elhinni, de a Bibliából kiderül, hogy Jézus sírt, de mégis tovább folytatta, amit elkezdett. Az Őt meg nem értő emberekért is meghalt. Felszegeztette magával az értetlenség, a hitetlenség bűneit. Azokat is kiváltotta a halálból, a reménytelenné vált életből, akik nem is ezt akarták. Akik nem ezt várták tőle. Igénytelenül kevesebbel is beérték volna.

Jézus húsvét előtt egy héttel közeledik felénk. Ezen az istentiszteleten azért könyörög, hogy megértsük Őt. Sír azokért, akik nem értik meg. Sír azokért, akik kisbetűvel írt királyt látnak benne. Egyet a sok közül. Akit alkalomadtán elő lehet venni. Hátha segít. Ha nem, keresünk másikat!

Ez a fajta hozzáállás mindig sírásra fakasztja Jézust. Mi nem azért vagyunk az ő megváltottjai, az Ő református „csibéi", hogy visszautasítsuk, amikor össze akar gyűjteni minket. Mi a nagybetűs Királyt látjuk benne. Mi azt a Jézust várjuk, aki hisszük, hogy mindennapi küzdelmeinkben is, a már megnyert, nagy csata győzelmét hirdeti nekünk.

„Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, ...!" Jézus „csibéinek" virágvasárnapján nem üres hozsannázásra van szükség, hanem arra, hogy hangulat húsvétig tartson a hangulat. A húsvéti hangulat pünkösdig, a pünkösdi pedig karácsonyig! Jézus összegyűjtött „csibéi" számára a virágvasárnap: állandó ünnep!

Amikor Jézus szamárháton közeledett Jeruzsálemhez, és már csak egy keskeny völgy választotta el a bevonulástól, Lukács evangélista feljegyzése szerint azt mondta: „Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!"

A Biblia két történetében olvasunk arról, hogy Jézus sírt. Mielőtt odament Lázár sírjához (Jn 11,35), és mielőtt bevonult Jeruzsálembe. Kétszer olvasunk Jézus sírásáról, de biztosan többször is volt ilyen. Nem olvasunk minden étkezéséről, mégis, többször evett, mint amiről tudunk.

A sírás emberi szükséglet. Mint az étkezés. Azért eszünk, mert megéhezünk. Azért sírunk, mert feltolulnak bennünk az érzelmek. Jézus nem akarta visszatartani a könnyeit, amikor a halállal találkozott a barátja, Lázár sírjához menet, és nem szégyellte megsiratni azokat, akik félreértették a virágvasárnapi bevonulását.

Jézus érző ember volt, azért, mert: érző Isten volt.

Azóta minden virágvasárnapon azt üzeni az éppen neki hozsannázóknak:

Mennyire szeretném, ha megértenétek, mi a tervem veletek!

Mennyire szeretném, ha elmondanátok, mi a tervem azokkal, akik még nem találkoztak velem!

Mennyire szeretném, ha nem félnétek a haláltól, ami nem érvényes azokra, akik hisznek énbennem! Hisznek a feltámadásban. Hisznek abban, hogy az a mellettem megfeszített gonosztevő még aznap velem volt a paradicsomban.

Jézust ma is sírásra fakasztja az, aki neki hozsannázik, de nem hiszi el, hogy ez nem elég. Nincs is rá szükség, ha nem hitből fakad a hozsánna, a nagybetűs Királyt köszöntő üdvözlés.

A gondolatainkba bevonuló Jézus megértést kér. Azt akarja, hogy megértsük, miért ünnepeljük a húsvétot.

Megértsük: megbocsátotta a haragunkat. Megbocsátotta a megbántásainkat.

Megbocsátotta a vele szemben megnyilvánuló ellenállásunkat.

Megbocsátotta az előítéleteinket.

Megbocsátotta azt, hogy időnként elfelejtjük, merre akar vezetni minket.

„Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!"

Ma felismertük? Böjt utolsó vasárnapján elhiszed neki, hogy meghalt érted? Az értetlenkedésed, a hitetlenséged, a békesség helyett minden mással próbálkozó útjaid miatt?

 

„Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!"

 

Köszönjük Urunk, hogy megtanítasz minket úgy ünnepelni, ahogy az hozzád illik, ahogy az téged dicsér! Ámen