Istentisztelet 2019. április 21-én

 

Húsvét I. napján délelőtt - dr. Kereskényi Sándor

 

Lekció: Jn 20,1-10

Textus: Jn 20,19-21

 

Szeretett Testvérek!

 

Szívből örülök, hogy ráértek ma délelőtt. Ráértetek arra, hogy eljöjjetek a templomba. Időt szakítottatok Jézusra. Rá, aki veletek van minden napon a világ végezetéig. Fogantatásotok pillanatától kíséri minden izmotok és gondolatotok rezdülését. El, egészen addig a napig, amíg valaki hivatalból majd megállapítja a halál beálltát. Az itteni évek végét. A számolható idő befejezését. Amivel együtt elkezdődik a másik időszak. A mérhetetlen. Az örökkévaló. A minősíthetetlen. A mi minősítéseinkhez, mércéinkhez, fogalmainkhoz nem hasonlítható, ki nem fejezhető létezés.

Ráérek Jézusra? Így, az elérhető örökkévalóságot felmérve; így már elszégyellem magam. Ahhoz képest, hogy mit szerzett nekünk, megalázóan gyerekesnek tűnik a titkon óránkra tekintgető felajánlásunk: na, jó, ennyi időt rád szánok Jézus. Mondjad, mit akarsz!

És Jézus mondja. Annyira örül neked, hogy: mondja. Mint a szüleid, amikor időt szántál rájuk. Mint a gyereked, amikor leültél mellé. Mint a társad, amikor nem sürgetted.

Jézus mondja. Máskor is megpróbálja, de akkor mindig közbe jön valami. Pittyen a telefon. Átszólnak a másik szobából. Nem szól senki, de felpattansz, mert eszedbe jutott valami, és ugye, Jézus is megértheti, hogy az fontosabb, mint Ő. Itt, a templomban nyugodtabb vagy. Elkalandoznak a gondolataid, de ezt az időt tényleg rá szánod.

Jézus pedig mondja. Szól a Bibliából. A Szentlélek lefordítja. Érthetővé és alkalmazhatóvá teszi számodra a régi-régi történet elevenen élő mondanivalóját. Halottad már? Hidd el, ma megint másként hallod majd!

Nagypénteken Arimáthiai József elkérte Pilátustól Jézus testét. Sietve, naplemente előtt elhelyezték a sziklasírban. Nekiveselkedve ráhengerítették a bejáratra az óriási követ.

A tanítványok, a Jézust sirató asszonyok, a családtagok megtértek hajlékaikba. Vidékiek voltak. Ismerősöknél húzták meg magukat Jeruzsálemben. A tanítványok zárt ajtók mögött fordították magukra saját belső kis reteszeiket. Az elmúlt órák eseményei kitörölhetetlenül visszakéredzkedtek. Vacsora, Gecsemáné kert, fáklyákkal, botokkal érkező katonák. Jézust kirángatják közülük. Kihallgatás. Véresre vert Jézus. Kereszt. És az a kínok között kimondott, mégis felszabadult sóhaj: „Elvégeztetett"! Még egy suttogás, és lehanyatlik a feje. Mielőtt leemelnék a keresztről, a kivégzőosztag egyik tagja előírásszerűen beledöfi a lándzsáját. Tényleg vége.

Szép volt. Elmondhatatlanul szép és gazdag volt az elmúlt néhány év. De vége. Mindennek vége.

Szombaton, Sabbath napján mozdulatlanság és csend. „Semmiféle munkát ne végezz azon" hangzik a kőtáblákra vésett szózat.

Aztán, a hét első napján (mi úgy hívjuk: vasárnap) pirkadni kezd. És minden összezavarodik! Magdalai Mária felveri Pétert és Jánost. Kint volt a temetőben. Nincs ott az Úr holtteste. Azok ketten felpattannak és odarohannak. Csak a lepleket találják. Péter csak lát. János már hisz.

Az összefüggéseket nem értik, de Jézus szavai a fülükben csengenek. Nem is egyszer mondta magáról: „kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad." (Mk 10,34) Első nap péntek. Akkor feszítették meg. Második: szombat. Akkor semmi nem történt. Harmadik... az most van! „... a harmadik napon feltámad." Igen! De hol van? Magdalai Mária, aki ott maradt a sírnál, azt állítja, hogy találkozott, sőt beszélt Jézussal. De most hol van?

Erről tanakodnak egymás között, vagy magukban. Már este van. Tízen üldögélnek. Zárt ajtók mögött. Tizenketten voltak, de Júdás felakasztotta magát, Tamás meg ki tudja, hol mászkál? Csak nem elkapták a zsidók? Jaj, így is félnek, most még ez a Tamás is! Hol van Jézus?

A riadt, félénk tanítványokkal nem tud mit kezdeni az Úr. Tudja, hogy újra meg kell szólítania őket. Attól felélednek. Akkor majd elhiszik, hogy mindaz igaz volt, sőt: valóra vált, amit addig mondott. Ezt még nem tudta az a félve remegő tíz férfi.

De legalább összegyűltek. Egy helyre. Mert addig, az elmúlt hónapokban is úgy voltak Jézus közösségében. Hátha, megint úgy lesz!

Ráérünk Jézusra? Félelmeink, bizonytalanságaink zavarodottságában visszaemlékszünk rá, hogy milyen volt, amikor a tanítványok között, a templomban szólt hozzánk? Hozzád. Tavaly húsvétkor. Karácsonykor. Böjt valamelyik vasárnapján. Múlt vasárnap. Amikor alázattal, örömmel, vagy pökhendi rátartással időt adtál Jézusnak. Ráértél. Hétközben nem nagyon, de vasárnap megmutattad magad neki. Na, itt vagyok, mondjad Uram, mit akarsz! Mintha nem nekünk lenne rá szükségünk!

Annyi minden ér bennünket egyik találkozástól a másikig! Megsértenek, megbántanak minket. Mi magunk is ütünk. Szóval, hanyagsággal. Megharagszunk egymásra, megharagszunk Jézusra. Nem ezt vártuk a felebarátunktól. Nem ezt vártuk Jézustól. Mintha otthagyott volna bennünket. Mint a tanítványokat.

Jézus tudja, hogy meg kell szólítania minket. Megbántott, elszomorodott, közönyben fuldokló, megsértődött, kiábrándult, néha kényszeredetten, vagy már úgy sem mosolygó tanítványait. És... reménykedő tanítványait. Üres síron, állítólagos híradáson töprengő tanítványait.

Egykor szolgáltad az Urat, vele mentél mindenhová, de történt valami és becsuktad az ajtót? Magadba zárkóztál? Ha Ő eltűnt, akkor te is bezárkózol? Voltam, vagyok vele így én is. Mikor, mennyi ideig.

Őt nem érdekli. Bármilyen lélek-nyílászárószerkezetet erőltetünk magunkra, magunkban, Ő belép. Békességet kíván. Így köszön. Ha fogadod a köszöntését, rajtad marad a békessége. Ha elutasítod, továbbra is egyedül ücsöröghetsz a magad által kikevert sajnálatban.

Jézusnál jobban senki nem tudta, milyen állapotban van a félelem miatt csöndben várakozó tíz tanítvány. Mert... valamire vártak. Vagy arra, hogy a templomszolgák rájuk verik az ajtót, vagy arra, hogy mégis igaz a hír, és Jézus rájuk talál. A rejtekhelyükön. Ők ki nem mozdulnak onnan, de ha Jézus eljönne, akkor minden megváltozna!

Minden megváltozott. Az Úr megállt középen. Köszönt nekik, és megmutatta a sebeit. A tanítványok végre megörültek! Ő az! Ha épen, sértetlenül érkezik közéjük, nem hiszik, hogy Ő az, de így: igen! Ott vannak a sebei. Kezén, lábán, oldalán. A szegek, és a lándzsa helye!

Ezen áll, vagy bukik minden! Ráérsz-e Jézusra? Hozzá érinted-e a lelkedet? Meg akarod-e tapasztalni, hogy minden igaz, amit Ő mondott? Három év alatt, míg tanított; két évezrede, mióta lejegyezték és hirdetik a szavait. Minden igaz!

Igaz, amit a Bibliában találsz. Igaz, amit a Szentlélek adott a lelkészed, papjaid, keresztyén testvéreid szájába! Amikor nem csak az ajkaik mozogtak, hanem Igét, isteni kijelentést hirdettek. Mindegy, hogy mikor, hol; ha Isten bízta rájuk, akkor Ő lépett be a füleden, a szíveden az eszedbe, a lelkedbe.

Megértetted, hogy minden erőlködésed hiábavaló volt, mert Jézus már ingyen megszerezte neked az Isten bocsánatát. Igen, arra a bűnödre, és arra a vétkedre, és arra a mulasztásodra, és arra, és arra, és arra is, amire visszaemlékszel, és elmondtad neki. Megbántad, szégyelled, és nem akarod újra elkövetni. A kárhozatos, félelmekkel teli gyötrődésedből felszabadult örömre és békességre hív a sebeit érted, helyetted és miattad szerző Úr!

Hogy változik a félelmed örömmé és békességgé? Hogy leszel hiteles húsvéti tanítvány? Úgy, ha megérted és engedsz is a folytatásnak! Jézus tovább adja a megbízatását. Neked. Nekünk. „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." Ő elvégezte a megváltás munkáját. Neked csak el kell mondanod. Tovább kell adnod. Segíts neki!

Mint az a kis srác az anyukájának. Azt kérte tőle, hozza fel a pincéből a krumplit. De ott sötét van anyu! Ne félj kisfiam, Jézus ott van a sötétben is. A srác elindult a pince lépcsőjén. Félúton megállt és „leszólt": Jézus, ha ott vagy, add már fel a krumplit!

Jézus „feladja"! Nem a poklokra kell alászállnod. Ő már ott is járt - helyetted. Neked csak azt kell átvenned tőle, amit átnyújt. Megértésre, aztán továbbadásra. Prédikációban elhangzott, Bibliádban olvasott szót. Vigasztalássá fűszerezi; világossággá gyújtja; sóval ízesíti. Mikor, melyikre lesz szüksége a te szádban, a te lábadban, a te kezedben.

Ráérsz? Ráérsz Jézusra?

Neki mindig te vagy az első. És te, és te, és te! Ilyen csodákra képes. Bármelyikünkkel, bármikor foglalkozik. Vigyáz. Szeret. Beszélget. Igazít. Fegyelmez. Sír. Örül.

Mi vagyunk az élete célja. Akarod, hogy Ő pedig a te életed célja legyen?

Ha igen, tudd meg, hogy így minden, valódi, Jézus által jóváhagyott és hitelesített életcélod áldássá válik!

Mert itt csak elkezdődik, de majd ott, nála fog beteljesedni! Ámen