Istentisztelet 2019. november 24-én

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 2Thessz 1-12

Textus: 2Thessz 2,3

Szeretett Testvérek!

Lehet, de számomra nehéz nagyobb szomorúságot találni annál, mint olyan emberrel találkozni, vele beszélgetni, aki egykor Istennel járt, de már nem, és - ő nem tud róla. Elhagyta a hitét, de nem tűnik fel neki. Nem hitszegő emberek ők. Inkább: becsapottak. Felültetett lelkek. Szekeret váltottak. Haladnak, de nem törődnek vele, hogy ki a kocsis, merre mennek, kik az útitársak, miről, hogyan beszélnek.

Hűtlenné válnak. Lassan. A megvezetett lélek valaha örült annak, hogy Isten megérintette őt, ő pedig megragadta az Istent. Egykor nap mint nap átérezte, milyen örömöt okozott ő - Istennek. Aztán elfelejtette, mert pillanatnyilag, majd egyre hosszabb ideig azt hitte nincs szüksége rá. Isten továbbra is bekopogott hozzá. Nap, mint nap, úgy, mint amikor megismerkedtek. Beszélt, zörgetett, dörömbölt, de a becsapott lélek nem nyitott ajtót. Úgy tett, mintha nem lenne otthon.

Az apostoli lelkületű levélíró azoknak írt, akiket megvezettek. Becsaptak. Lelkes igehirdetők átverték a fiatal thesszalonikai gyülekezet tagjait. Azt hirdették nekik, hogy Jézus hamarosan visszaérkezik. Olyan hamar, hogy kár lenne úgy élni, mint addig. Felesleges dolgozni.

Ez pedig nem helyes. Jézus földi ittléte utolsó időszakában megmondta, hogy „Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya”. Nem osztotta meg velünk a visszajövetelének, második földre érkezésének az időpontját.

Aki ezt megkérdőjelezi, az nem veszi komolyan, hogy Jézus mindent megmondott, amit tudnunk kell. Nem hisz Jézusnak. Azoknak hisz, akik egyértelműbb kijelentéseket tesznek, mint maga az Úr. Kezébe veszi a sorsát. Leválasztja magát Jézusról. Elszakad a hittől. Fellázad az ellen, aminek addig alávetette magát. Látszólag minden úgy marad, mint addig, de a lényeget tekintve alapvető változásokat visz végbe a lelkében, a gondolataiban.

A hitét látszólag, valakinek a kedvéért, vagy lelkiismeretének engedve gyakorló ember nem veszi észre, hogy átadta az irányítást. Azt hiszi, azt csinálja, amit akar. Szabad ember, szabad akarata van. Valójában: hazudik. Önmagának.

Ebben a világban két szellemi erő működik. Istené és Isten ellenségéé. Valamelyiknek mindig engedünk. Odaadjuk az akaratunkat. Engedjük formálni az akaratunkat. Nem magunktól találunk ki dolgokat, és nincs hatalmunk arra, hogy ellenőrizzük a bennünket ért benyomásokat, élményeket, tapasztalatokat.

Abban vagyunk szabadok, hogy eldöntsük, kinek engedünk. Jobban. Soha, még alvás közben sem kapcsolhatjuk ki az agyunkat, és az abban felhalmozott, feldolgozásra váró ismereteket. Amiknek jó részét nem tanulással szereztük. Körülvettek minket, hatottak ránk. Szerettük őket, vagy undorodtunk tőlük. Mindegy, itt vannak. Itt, a fejünkben. Működnek bennünk, dolgoznak rajtunk.

Tudatos, érző, gondolkodó, személyekként kezdhetünk velük valamit. Átadhatjuk őket minőségellenőrzésre. Istennek. Mondjuk; így szoktam: én Uram, ezt láttam. Jó ez nekem? Elmeséljem? Használhatom még, vagy jobb, ha elfelejtem? Ezt hallottam. Javamra válik, vagy dobjam ki a fülemből és a tervezgetéseimből? Uram, ezt ízleltem, ezt fogtam meg, ezt az illatot éreztem. Van valami dolgom velük? Ha nincs, segíts elfeledni őket. Ha azért éltem át, mert a te terved része, akkor kérlek, lépjünk tovább! Magyarázd meg, mit tegyek vele!

Ha megerősíti, tovább építi a hitemet, adj erőt ehhez az építkezéshez. Ha rombolja az eddig felépített falakat, a hozzád, felfelé vezető lépcsőt, akkor segíts, hogy gyorsan kitakarítsam az életemből, mert elveszi a helyet a te dolgaid elől! Gyenge vagyok. Kérlek, ne szolgáltass ki a tévelygés hatalmának, hanem ragadj meg, és húzz vissza a közeledbe! Oda, ahol újra, jól érthetem a szavadat, és teljesen egyértelmű az akaratod. Azt akarom követni, azért imádkozom. Ne váljon unalmas kántálássá a kérésem: „Legyen meg a te akaratod!”

Nem akarlak megtagadni. Nem akarok lemondani az örök élet örömeiről. Nem akarok felmondani neked, az értem legtöbbet tett mennyei munkaadómnak, aki kifizette az összes tartozásomat. A halálnak is. Meg fogok halni, de az csupán a váltás pillanata lesz. A mulandó, romlott világból a múlhatatlan, romolhatatlan életformába. Abba, amelyben a harmadnapon feltámadt Jézusnak része van, és részt, helyet szerzett nekem is. A halált kirúgta a versenyből. Győzött felette, ezért meghív engem, meghív téged is a fájdalom, halál, szenvedés nélküli, egyelőre láthatatlan, de meglepetésszerűen igaz, szép, tökéletes, semmi hiányt nem szenvedő valóságba.

Azért vagyunk itt ma, ezért foglalkozunk vasárnap és hétköznap azzal, hogy tudatosan vigyázzunk a hitünkre. El ne hagyjuk. Ne váljunk hitehagyott, szomorú, Istennel csak elméletben együtt járó emberekké!

Múlt vasárnap, Dániel könyvéből arra emlékeztetett minket Isten, hogy kötelességünk, ima-kötelességünk van a nemzetünk felé. Nem ámítjuk magunkat. Elkeseredésre ad okot, amikor hazánkban számszerűsítjük a valóságot. Azok is kevesen vannak, akik láthatóan gyakorolják, vagy legalább a szájukkal megvallják a hitüket. Hányan lehetnek azok, akiket közülük nem a nyilvántartások, hanem Jézus tart tényleges követőinek?

Magyarországon demokrácia van. Hálát adhatunk érte, hogy harminc éve választani lehet minden és mindenki között, de vajon mennyire szolgálja ez Isten céljait? És mennyi jogot alkot az isteni törvények, az embernek kijelentett józanság és boldogság letörésére, eltiprására? A hitehagyott, egyenjogúságot megjátszó demokrácia szerte a világban új meghatározásokat hoz a bűnre. Egyre kevesebbet nyilvánít annak, amit a józan ész véteknek tart, de ezzel párhuzamosan jogi következményekkel járhat a bibliai igazságok kimondása. Jog az, ami természetellenes, és jogtalan azt megkérdőjelezni. Szomorúság költözik abba a nemzetbe, amelynek fiai és lányai közül sokan követték Jézust, de már nem, és nem is tudnak róla, hogy: nem.

Hitehagyott egyház? Van ilyen? Van. Hitehagyott egyháztest – bibliakör, gyülekezet, egyházmegye, egyházkerület, nemzeti egyház az, amely a theszalonikaihoz hasonlóan a hamisságban gyönyörködik. Abban a hamisságban, amit bár törvényei alapján megítél, valójában: eltűr magában. Nem emeli fel a szavát ellene, nehogy megsértsen érzelmeket és pozíciókat. Nyolc nappal ezelőtt, a presbiteri konferencián egyik előadónk röviden és plasztikusan megfogalmazta, mennyire „romlatlanul” feudális szerkezetű a mi református egyházunk is. Gyakorlatilag minden olyan felépítmény megvan benne, ami ellen a Reformáció idején tiltakozott. Jaj, de szomorú lenne, ha olyanok maradnánk, akik egykor Istennel jártunk, de már nem, csak nem tudunk róla.

Hitüket hagyott hívek? Milyenek lehetnek azok?

Rosszkedvűek, ingerlékenyek, sértődöttek, mogorvák, zsémbeskedők – a gyülekezetben. Nem hagynak időt a Bibliára, hiszen „az unalmas részeken kívül” már kétszer kiolvasták az egészet. Nem imádkoznak a családtagjaikkal, a házastársukkal. Azt az ima-közösséget, a legfelsőfokúbb intimitást nem vállalják egymás között. Ki sem próbálják. Holtomiglan, holtodiglan. Konfirmálásra készülve nagyra nyitott, néha könnyes szemmel tanulnak arról, ami mellett a nagy napon őszintén elkötelezik magukat. Fogadalmat tesznek. Aztán átértékelik az egészet. Az Igazságról egyre kevesebbet beszélnek, nem keresve a szomjas lelkeket, de mind többet hangoztatják a saját igazukat – az egyházon kívül.

A végén megharagudnak a lelkészekre, a gyülekezet vezetőségére, majd ha már senki sincs akit elő lehet venni, akire rá lehet borítani saját szennyesüket, rászórják Istenre.

Isten pedig felszedegeti. Egyenként. Utána megy a dühétől elvakult, megtévesztésbe belesüketült gyermekének és megvigasztalja. Tisztába teszi. A szavát, a gondolatát. Megtisztítja a látását, hogy meglássa a Sátán jeleit és csodáit. Mindet, amikkel becsapta.

Végezetül jön a jó hír. Ez a törvénytipró, aki titokban, alantas eszközökkel elcsábítja, és idegen utakra terelgeti a népedet, az egyházadat, a családodat és tégedet, csupán kínjában próbál még rosszat tenni. Fél, mert jól tudja, és remegve hiszi, hogy eljön az Úr Jézus, aki szájának leheletével véget vet minden tobzódásának, majd létének. Eltörli az ellenséget.

De amíg működik, amíg ellened és mindaz ellen dolgozik, ami a legkedvesebb neked, vigyázz! Vigyázzatok! „Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket.”

Térjetek vissza, és maradjatok ne is Pál apostol, hanem egészen Jézus közelében! Hallható, Őt hallható, reá hallgató távolságban.

Azt kérte: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” (Jn 15,4-8)

Ámen