Istentisztelet 2019. október 20-án

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jak 1,1-4; 1Kor 10,13

Textus: Jak 1,2-3

 

Szeretett Testvérek!

 

Ismeritek a mondást? Amikor az élet savanyú, készíts belőle limonádét! Biblikusan hangzik. Mondom miért. Az élet akkor savanyodik meg, amikor próbatételek elé kerül. „Próbatétel": a Biblia nyelvén ugyanaz, mint a „kísértés". Vagy a görög tudósok száján: „kísérlet".

Mi jut eszünkbe először arról, hogy „kísértés"? ... Igen,... és másodjára? ... A „kísértés" hallatán az életkor, az élethelyzet és a pillanatnyi hangulat függvényében különböző képek villantak fel az agyi kivetítőnkön. Többnyire valamelyik érzékszervünket csábító, általában a pénztárcánknak, vagy az erkölcsünknek megengedhetetlen dolgok. Ez volt a Jakab leveléből olvasott szó legismertebb jelentése.

A második: próbatétel. Erről mit gondolunk? Mire gondolunk? Az előző vágyak, vágyakozások ellenkezőjét. A próbatétel nem az érzékszerveinket üzemelteti, hanem az izmainkat és az idegeinket. Elviseljük, de nem kedveljük a próbatételeket. „Állunk elébe!" - mondjuk néha, még akkor is, amikor jobb szeretnénk ülve maradni.

Mit vázol még elénk ez a bizonyos „πειρασμός"? Még nem is mondtam; Jakab levelében így van görögül leírva a „kísértés", a „próbatétel": peiraszmosz. Nos, akkor került még a görögök szájára, amikor a természettudomány területén léptek előre. „Kísérlet" - ez a harmadik jelentés. Megkísérelni valamit, ami eredményre vezet.

Ízlelgessük csak meg a „peiraszmosz" három összetevőjét! Kísértés... próbatétel... kísérlet. Három, egymástól igencsak eltérő alkotórésze; ugyanannak a jelentésnek. Ugyanannak az íznek.

Próbáljuk meg őket egyenként behelyettesíteni Jakab levelébe! Így idéztük: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek". Nézzük másképp fordítva: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle próbatételekbe estek" (próbatételek alá kerültök). A harmadik pedig: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísérletekbe estek" (kísérleteken mentek keresztül). Melyik lehet a legjobb? Melyikből kell kibontani a mai útravalónkat?

Kísértés, próbatétel, vagy: kísérlet? Melyiket kellene teljes örömnek tartanunk? Hol találkozunk még ezzel a „peiraszmosszal" a Bibliában? Hát persze! Jézus ajánlja, hogy így imádkozzunk: „ne vígy minket kísértésbe"! (Mt 6,13) Illesszük be ide is a másik két jelentést! „Ne vigyél, minket próbatételekbe!"

Nyugdíjas görög professzorunk, otthoni nappalijának foteljéből így magyarázta ezt a jelentést: Jézust azt mondja, imádkozzatok így az Atyához: „ne vígy minket kísértésbe" = „ne engedj olyan helyzetbe kerülni minket, amely bűnbe vihet"! A harmadik variációval, a „kísérlet" fordítással megtámasztva: Ne végezz rajtunk olyan kísérletet, ami átszakítja a tűrőképességünket!

Isten nem tesz ilyet. Pál apostol tapasztalatból írta a korinthusiaknak: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni". (1Kor 10,13) Huhh! Akkor jó. Isten ismeri a legpontosabban a határértékeimet. Ha Ő nem próbál meg engem erőmön felül, akkor nem fogok elbukni.

Álljunk csak meg egy percre! De hát, én el szoktam bukni! Engem érnek olyan kísértések, én kerülök olyan helyzetekbe, amikor legyőz a bűn! Erőmön felüli kísértések vesznek körül, és azt mondom, amit nem akarok. Úgy mozdulok, ami sért, arrafelé megyek, ahová nem kellene. Végiggondolom, azt, aminek nem lesz jó vége. Hát mégis hagy az Úr erőmön felül kísérteni? Mégis van olyan próbatétel, amiből nem jövök ki jól? Mégis alávet azoknak a kísérleteknek, amikben megolvadok, vagy amelyekben ellenkezőleg: kemény, hideg szívű maradok?

Csillapodjunk le, és valljuk be: aminek nem bírtunk ellenállni, ami nem bírta ki hitünk szakítópróbáját, amelyik kísérlet rosszul sült el, abba nem Isten engedett bele minket! Azt nem Ő hagyta, hogy erőt vegyen rajtunk. Azt mi választottuk. Annak mi engedtünk. Ezek voltak azok a helyzetek, amiknek már a kezdetén tudtuk, igen: tudtuk! hogy nem helyes, mégis végigcsináltuk. Isten nem hagyott minket erőnkön felül kísérteni, kitartásunkat meghaladó kísérletet kezdeményezni, de: a szabadságunkat nem vette el. Nem hagyott minket, mert a lelkiismeretünkbe írta és onnan kiáltotta: Ne! A szabadságunkat azonban nem korlátozta. Dönthettünk, ahogy akartunk. Megtettük.

Mi lett volna, ha nem? Mi lett volna, ha megállunk azon a ponton; nem nyitjuk ki a szánkat abban a pillanatban; másra gondolunk, amikor az isteni erő határt szabott? Erőnk határát ismerve Ő már véget vetett a próbának. Erőnkön felül nem kísértett, nem tett próbára, nem tett kísérletet arra, hogy na, bírjuk-e tovább is?

Hogy mi lett volna? Állhatatossá váltunk volna. Azok is lettünk. Minden olyan kísértés, próbatétel, kísérlet idején, amikor megmaradtunk az isteni közelségben. Nem léptünk ki Isten akaratának, vigyázó felügyeletének biztonsági zónájából. Megtartottuk a hitünket, vagyis: nem vontuk meg az Istenbe vetett bizalmunkat.

Állhatatosak maradtunk, mert bár Ő megpróbálta a hitünket, mi kitartottunk. Nem engedtünk régi önmagunknak. Micsoda öröm volt! Milyen öröm lehet - bármikor!

Milyen? Itt a válasz: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek". Olyan örömnek, aminek nincsen híja. Maradéktalan. Semmi nem árnyékolja be.

„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek," - és folytatja, megindokolja Jakab -: „tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez."

A hitemet letesztelő, Isten által szabályozott kísérlet állhatatossá tesz. A te hited szilárdságát vizsgáló kísértés a te kitartásod fokát méri. Az ő hitének próbatétele az ő rendületlenségét bizonyíthatja.

Vedd csak elő a kísértéseidet! Mi a legnagyobb? Amelyikben elbuksz. Azt te választottad. Meg tudod-e különböztetni az isteni próbatételt attól a kísérletezgetéstől, amibe te magad vágsz bele? Nekimész, mert vonzó. Felesleges, árt, megrabol, de... hívogató, ingerlő. Erődet meghaladó. Innen tudod meg, hogy te engedtél neki. Isten nem hagy téged erődön felül kísérteni. Te hagyod magadat. Te megengeded magadnak.

Pedig tényleg: összehasonlíthatatlanul nagyobb öröm az állhatatosság megtapasztalása, mint az engedetlenségből fellobbanó, mulandó elragadtatás, nem is beszélve az utóbbit követő kiábrándultságról. Rossz lelkiismeretről.

Vágyunk hát az állhatatosságra. Arra, hogy szívós maradjon a hitünk. A bizodalmunk, a meggyőződésünk abban, amit már többször véltünk igaznak, mint hitetésnek. Vágyjunk a hitünk kitartására, állhatatosságára!

Nos, most, hogy kezdünk ráérezni, mi a különbség a saját magunk és Isten próbatétele között,  hogy áll a helyzet? Mit gondolsz, Isten milyen, melyik próbatétele alatt állsz mostanában? Betegség? Baleset? Kiábrándultság? Gyász? Kilátástalanság, vagy éppen: csömör, mert már nincsenek céljaid?

Miből, melyik savanyú élethelyzetedből lenne jó limonádét készíteni? Tudsz? Nem? Én sem. Addig nem, amíg nem Istent kérem arra, hogy mutassa meg, mit hozhatok ki egy savanykás, keserű, néha tehetetlenségbe, feladásba merevítő állapotból.

Az apostolokat egy bírósági tárgyalás után ítélet nélkül megverték, és úgy engedték el őket. Képzeljétek el, hogy így jártok a nyaralásotokon, valamelyik keresztyénséget üldöző országban! Elfognak, kikérdeznek benneteket Jézusról, aztán megvernek, úgy engednek haza. Azt a mindenit! Majd mi megmutatjuk! Nemzetközi bíróság, meg minden! Mit tettek az apostolok? „örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért" (ApCsel 5,41) Igen: „örömmel távoztak"! Botozás, rugdosás, némi korbácsütés után az apostolok mindebből a keserűségből és savanyúságból limonádét csináltak. Miért volt jó íze? Mert „méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért". Megaláztatásból: öröm. Hitük próbatételéből, kísértéséből, Isten, velük folytatott kísérletéből: öröm!

Pál apostol a haláláról írja a börtönből - Filippibe: „ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal". A halálsor cellájának savanyúságából üdítő limonádét készít magának. Aztán, mintegy megkínálja kedves gyülekezetének tagjait: „de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt!" (Fil 2,17-18)

Az idős Péter apostol Jézuséhoz viszonyítja mindenféle, testben, lélekben hordozott fájdalmunkat, majd édes reménységgé változtatja azokat: „amennyire részesültök Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek"! (1Pt 4,13) A tényleges fájdalom kínjából facsar édes, üdítő „limonádét"!

Nem tudom Isten melyik fajta, milyen fokú kísérletében veszel részt. Nem tudom, mi az a kísértés, melyben a hitedet próbálja.

Egyet tudok. Egyet hiszek. Azt, hogy nem vagy egyedül. A már idézett levélrészlet így folytatódik: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni." (1Kor 10,13)

Ebben kíván megerősíteni minket az úrvacsorában velünk lévő Jézus. Engedjétek neki! Ámen.