Istentisztelet 2021. február 21-én

 

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt 1. vasárnapján /internet/

Jn 10. és 11. fejezetének válogatott (vastagon, dőlt betűvel szedett) versei

 

Szeretett Testvérek!

 

Mi a baj? Hogy még nem olvastam a Bibliából? Majd fogok, de előtte örömmel jelentem, hogy valaki feloldotta a korlátozásokat! Teljesen! Kiadta a parancsot: „Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!" (Jn 11,44.) Tessék! Már olvastam is a Bibliából!

„Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!" - így végződik János apostol visszaemlékezéseinek egyik legizgalmasabb története. Egyedül János idézte fel magában, majd vetette papiruszra Lázár feltámasztásának történetét. Máté, Márk, és Lukács gondos munkáját János egészítette ki - az ő örömhírével. Jó ez így, mert a négy evangélium, néha egyező, máskor sajátos leírásainak összeolvasásával látjuk teljes egészében Jézus földi életét.

Az apostolt emlékeztető, írásra buzdító Szentlélek úgy tartotta helyesnek, hogy János mesélje el: volt, amikor „Jézus könnyekre fakadt." (Jn 11,35.) Mi késztette arra?

Kezdjük az elején! A nemzeti, templomszentelési emlékünnepre a Hanukkára összegyülekezett zsidók éppen a 198 évvel azelőtti események felidézésének hangulatában örvendeznek. A szírek felett aratott győzelemnek, a Templom megtisztításának, újra szentelésének, és az égőáldozati oltár visszahelyezésének nemzeti dicsősége, felfokozott büszkesége tölti el őket. Szent az ő Templomuk, szent az Isten, szent az Ő népe!

Ebbe a hangulatba, e szent helyre, e szent gyülekezetbe lép be Jézus, akit akkor már jól ismernek. Amikor ráparancsolnak, hogy végre mondja meg magáról, ki ő, beazonosítja magát és a kellő bevezetés után kijelenti, hogy „Én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10,30) Mit merészel állítani magáról? Vallási szélsőjobbos honfitársai köveket ragadnak, lincselésre készülnek. Pedig még nem is hallottak mindent! Jézus nem fejezte be. További adalékokat fűz személye tisztázására. Közben hozzáteszi: „Isten Fia vagyok", valamint: „az Atya énbennem van, és én az Atyában." (Jn 10,36 és 37.) Ez már mindennek a teteje! Megragadnák, de Jézus ügyesen (de szerettem volna látni!) „kimenekült a kezük közül." (Jn 10,30) A Jordán folyó túlsó partjára megy, elhagyva a fővárost és környékét, sőt, egész Júdea területét.

Nem sokáig marad. Jeruzsálemtől egy kőhajításnyira élt három testvér: Márta, Mária és Lázár. János nem állja meg, hogy kedvesen lejegyezze: „Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt." (Jn 11,5) A két nőtestvértől rossz hír érkezik: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg." (Jn 11,3) A fivérük: Lázár.

Állítsuk meg az evangéliumi vetítőt! Templomszentelési ünnepről már beszéltem, de arról nem, hogy mit ünneplünk ma. Nem is „ünnepeljük", hanem tudomásul vesszük: ma van a húsvét előtti böjt első vasárnapja. Én nem akarok böjti tanácsokat adni. Mégis megteszem... Hat héten keresztül otthon, a belső szobánkban olvassuk úgy a Bibliát, hogy minden mondatánál megállunk! Hunyjuk le a szemünket, és csak annyit kérjünk: Uram, mit akarsz? Mit kezdjek ezekkel a szavakkal? Aztán figyeljetek! Ne imádkozzatok; ne csináljatok semmit, csak figyeljetek!

Anélkül, hogy lehunynánk a szemünket, és percekig csöndben maradnánk, most az igehirdetésen keresztül int figyelemre Isten: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg." Van beteg a családban? Van beteg azok között, akiket szeretsz? Mit kezdesz velük? Ez a bibliai rész azt ajánlja: csináld azt, amit a két betániai lány! Üzenj Jézusnak: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg." Van egy betegünk. Nagyon szeretjük. De: Te is! Állandóan rá gondolunk. Mostanra sikerült kilépni a körülötte forgó aggodalmaink világából. Kiléptünk, és mindjárt megláttuk: nem nekünk kell foglalkozni vele, hanem neked! Köszönjük az orvosokat, a tudományt, a gyógyszereket, de ők is, azok is úgy működhetnek, ahogy Te irányítod őket.

„Uram, íme, akit szeretsz, beteg." A szereteted tárgya, személye nem úgy működik, nem úgy él, ahogy eddig. Csinálj vele valamit!

Ó, de furcsán reagált akkor Jézus! „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia." (Jn 11,3) Jaj, nagyon vigyázzatok, ha ezt a kijelentést azonnal arra értitek, aki felől aggódtok! Jézus Lázár kórképéről beszélt. Ugyanakkor: ma is vannak halálos, de gyógyítható betegségek is, amik az Isten dicsőségét szolgálják!

Elmondom, hogy működik. Tényleg vannak halálos betegségek. Az orvosok ilyenkor mondják: van ok az aggodalomra. De nem ez a vége! A hívő orvosok többsége tudja ezt. Tudják, vallják, hogy a befejezés Jézus hatásköre. Engedi, hogy meghaljon a beteg, de engedi azt is, hogy meggyógyuljon. Mindegy, hogy mit mond a statisztika, mit ír le az orvostudomány.

Vannak csodák, és vannak még nagyobb csodák. A csoda - bár főnév, de -: fokozható. A csoda az, ami fittyet hány a tudomány eredményeire. A fokozható csoda az, ami enged a tudománynak, de annál sokkal többet bizonyít. Megengedi a halál bekövetkezését, de - azzal mit sem törődve -, visszafordítja a folyamatokat.

Lázár esetében ez úgy történt, hogy Jézus Lázár sírjánál azt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál." Majd azt, hogy: „Lázár, jöjj ki!" (Jn 11.41. és 43.)

Mi történt? Az, hogy Jézus demonstrálta, bemutatta, érthetővé tette, hogy Ura a halálnak! Azt, amit mi visszavonhatatlannak tartunk, az nem úgy van! A halál egy életszakasz. Azok számára, akik annak tartják. A halál bekövetkezik, de ezzel semminek sincs vége.

Jézus kijelenti: „Lázár meghalt." (Jn 11,14) De ez nem több annál, mintha azt mondaná: Lázár elment kenyérért. Lázár elutazott. Lázár egy időre eltűnt előletek.

Ilyenek előfordulnak. Hiszed-e? Az, akit szeretsz, elment a boltba. Hiszed-e, hogy mindjárt visszajön? Hát persze! Az, akit szeretsz, elutazott. Nemsoká' visszaérkezik. Hiszed-e? Hát persze! Az, akit szeretsz, meghalt. De: feltámad! Hiszed-e? Hiszem. Az jó, mert akkor találkoztok! Ha nem hiszed, akkor: nem! Jobb hát hinni, mint kételkedni a feltámadásban. Jobb hitet kérni, mint hitetlenül sírni.

Jézus várt egy pár napot, aztán útra kelt Betániába. Lázár addigra meghalt. Már a temetés is megvolt. Lázár mindkét testvére, Mária és Márta is számon kérte Jézust: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." (Jn 11.21. és 32.) Vagyis: Uram, ha rögtön elindultál volna, megakadályozhattad volna Lázár halálát!

Ti is nekiestek néha Jézusnak? Uram, ha meghallgattad volna a kérésemet, nem történt volna meg ez meg az? Uram, miért pont velem, miért éppen vele teszed ezt?

Jézus kimegy a sírhoz, és a gyászolók ott is neki támadnak. Amikor látják, hogy „könnyekre fakadt" elkezdenek mormogni: „Íme, mennyire szerette!" „Közülük néhányan pedig így szóltak: Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?" (Jn 11,36.37.)

Jaj, mennyire a mi siralmaink: Jézus, aki annyi csodát tettél, miért engedted, hogy neki essen baja? Lám, még te is siratod őt. Akkor, miért engedted meg? Miért történt így?

Jézus - mit sem törődve a gyászolók korlátolt, földi dioptriákhoz ragadt látásával, reményeikkel - parancsot ad: „Vegyétek el a követ!" Micsoda? Nem elég, hogy nem érkezett időben; nem elég, hogy meggyógyíthatta volna Lázárt, most még meg is gyalázza a sírt? Azt a sírkövet nem szabad megmozdítani! Amíg másik halott nem kerül oda, az a kriptabejáratot lefedő kő elmozdíthatatlan!

Ismerős? Jézus olyat mond, olyat állít, olyat kér, amikor Bibliát olvasol, prédikációt hallgatsz, ami sértő! És mondjuk: Ezt nem így szoktuk! Ezt még Te sem teheted meg! Ezt még Te sem kívánhatod Jézus! Lázár testvére Márta nem mer ellentmondani. Inkább visszaevez a realitások talajára: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos." (Jn 11,39) Nem vesszük el a követ, mert a természet úgy működik, ahogy eddig. A négynapos holttest bomlásnak indult. Mi úgy szeretnénk megőrizni az emlékeink között a testvérünket, Lázárt, ahogy ismertük, ahogyan végtisztességet adunk neki. A róla őrzött utolsó élményünk a pólyákba burkolt test, a drága kenetek illata, és az arcára borított kendő látványa volt.

Jézust ez nem érdekli. Ő mindig többet akar adni annál, amit az érzékszerveink felfognak. „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?"  (Jn 11,40) Vannak tények, és van a hit. A tények azt, annyit adnak, amit felfogsz. A hit annyival gazdagít, amennyit megengedsz, hogy túlmutasson a az érzékelhető valóságon. Ha látsz, gyászolsz, „ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?"

Mire vagy kíváncsi? A levezethető, kiszámítható, definiálható tényekre, vagy a hitre, ami a Biblia szerint: „a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés"? (Zsid 11,1)

János évezredekre bejegyzett emlékezése úgy végződik, hogy Lázár kijött a sírjából, úgy ahogy eltemették: „lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta." (Jn 11,44) Ez volt a bizonyíték arra, hogy Jézust nem érdekelte a halál következménye. Nem törődött a pólyákba kötözött testtel, és a tisztességes gyászon túl nem látó lelkekkel.

Vagy mégis? Igen! Kezelésbe vette a magukba fordult lelkeket. Mivel? A halál karanténjának feloldásával: „Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!" A megkötözött Lázárt kibontották a végtisztesség pólyáiból, és elengedték. Oda ment, ahová akart. Lázár valamikor újra meghalt, de már abban a hitben, hogy olyan Ura van, akinek semmit nem jelent a járvány, a betegség, a halotti anyakönyvi kivonat, a temetés. Neked is ilyen Urad van - ha akarod. Aki sír, ha meghalsz, de amikor újra eljön, megnyitja a sírodat! És azokét is, akikkel újra találkozhatsz. Újra meg újra. Örökkön örökké. Ámen