Istentisztelet 2021. július 18-án

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Sám 21,1-10

Textus: Mk 2,23-28

Szeretett Testvérek!

1000 év! Sőt! Még több! Egyezer év, és néhány évtized telt el a két történet között. Dávid menekülése, és a között, hogy Jézus Dávid menekülésének epizódjára emlékeztetve válaszol az Őt támadó farizeusoknak.

Miért kötöttek bele? Menjünk el a helyszínre, nézzük meg ott! Visszapörgetjük az evangélium filmtekercsét, és a Biblia vetítőjének fókuszában, lassított felvételen megfigyeljük a részleteket!

Az egész úgy kezdődött, hogy „Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat." Nem voltak egyedül, néhány farizeus is követte őket. Észreveszik, hogy az éhes tanítványok hogyan próbálják enyhíteni éhségüket; „tépdesni kezdték a kalászokat." Összedörzsölték a tenyerükben, a kihulló magvakat bekapták és elrágcsálták. Ezzel nem lehet jóllakni, de egy ideig nem korog a gyomruk. A farizeusok ugranak. Nem a tanítványokhoz, hanem egyenesen Jézushoz: „miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?"

Mi bajuk van? Lopással vádolják a tanítványokat? Nem. Ők, a mózesi törvényekben jártas farizeusok tudják a legjobban, hogy áll az ötödik Tóra-tekercsben az erre a helyzetre vonatkozó törvény: „Ha bemégy felebarátod gabonájába, szakíthatsz a kezeddel kalászokat, de sarlóval ne vágj a felebarátod gabonájából!" (5Móz 23,26) Jézus barátai nem sarlóval és kaszával arattak, hanem a kezükkel téptek le néhány kalászt. Akkor mi nem tetszett ennek a farizeusokból álló megfigyelő csoportnak?

Az, hogy mindez szombaton, a nyugalom napján történt. Amiről Izráel alkotmányának 4. parancsolata így rendelkezik: „a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon". Márpedig abban az időben, a törvényt aprólékosan szétszedő írástudók, és a törvényeket legszigorúbban betartó farizeusok még a kalásztépést is munkának minősítették. Jézus tanítványai tehát megszegték a Tízparancsolatot! (2Móz 20,10) Azt a mindenit! Hát mire tanítja őket ez Galileából felbukkant tanító? Most aztán leleplezték! Ebből aztán nem vágja ki magát!

Vagy mégis? Jézus rákérdez a farizeusok olvasottságára. A Tóra utáni második szent könyvcsoportra, a „próféták" könyvére. Ott, (a mi Bibliánkban Sámuel I. könyvében) található ugyanis Dávid menekülésének leírása. Amikor Saul király már annyira eszét vesztette, hogy fiára, a Dávidot védő Jónátánra is lándzsát hajított, Dávid jobban látta, ha eltűnik Saul király környezetéből. Nób városáig jutott. Ott azonnal felkereste a szentélyt (a Templom még nem állt ekkor), ahol szembe jött vele az ügyeletes pap. Dávid élelmet kért tőle, de kiderült, hogy Isten remegő szolgája csak azokat az „igen szent" kenyereket tudná odaadni neki, melyek a szentélyben, két sorba rakva a színarannyal bevont asztalon feküdtek, Istennek szentelt emlékeztető áldozatként. A törvénynek megfelelően, finomlisztből gyúrt, tömjénnel megszórt tizenkét lepény. Frissek. Mielőtt száradni kezdtek, újat sütöttek, az asztalról levett kenyereket pedig kizárólag a papok fogyaszthatták el, azt is csak szent helyen. (3Móz 24,5-9)

Dávid nem pap. Viszont: éhes. A vele beszélgető Ahímelek pap ismeri a törvényt, és látja a kimerült embert. Döntenie kell. A törvény, vagy az ember? Dönt. Úgy, mint az Isten közelében élő ember. Közelebb van Istenhez, mint az írott betűhöz. És ezért: jól dönt! Arra a következtetésre jutott, amit ezer évvel később maga a testté lett Isten, Jézus Krisztus nyomatékosított: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért".

Jézus, az Őt számon kérő, piszkáló, egzecíroztató farizeusok orrához dörgöli a régi törvényszegést. Dávid törvényszegését. Annak a Dávidnak az esetét, akit a farizeusok úgy tiszteltek, mint Mózest és Illés prófétát. Dávid megette a szent kenyereket. Mert éhes volt. Az Ő, Jézus tanítványai szombaton tépkedik a kalászokat. Mert éhesek. És Ő, Jézus nem bánja. Mert Ő, „az Emberfia ura a szombatnak is."

Na, most, ezt vagy elfogadják a farizeusok, vagy nem. A tét óriási! Vagy elhiszik, hogy Jézus, a nagybetűvel kezdődő Emberfia a Messiás, aki bármelyik törvénymagyarázat végrehajtási rendeletét felülírhatja, vagy nem hiszik. Akkor marad nekik a Törvény betűje. Akkor nekik továbbra is a szombat diktál, és nem a szombat Ura.

Háromezer éve: Dávid és a szent kenyerek. Döntéskényszer. Kétezer éve: Jézus szava, és a farizeusok törvénykezése. Döntéskényszer. 2021. tikkasztó júliusi vasárnapján: döntéskényszer. Jézus, aki nemcsak a szombatnak, de mindennek az Ura, mert néki „adatott minden hatalom", minden elbírálás, minden ítélet, és minden felmentés „mennyen és földön", vagy a Jézust szerető/nem szerető emberi konokság, Isten teljhatalmát betűre cserélő, hideg, embert fojtogató vallásosság?

Nos? Melyik csoportba tartozol? Számodra mi az első? Ki az első? Isten, vagy a betű? Isten inkarnálódott, testté lett tökéletessége Jézus Krisztus, vagy a róla, szent hagyományból merítő, emberi kézzel feljegyzett betű? Igaz, és szilárdan hiszem, előttetek vallom, alkalmas és alkalmatlan időben hirdetem, hogy Jézust, és így az Atya Istent kizárólag a Biblia betűiből ismerhetjük meg. De éppen ezért merem hozzátenni, hogy a Biblia betűi közül is azt olvasom legszívesebben, mert az épít, segít dönteni leginkább, amit Jézus „szájából", amit Jézus cselekedeteiről jegyeztek fel.

Odaadással olvasom az Ószövetséget. De amikor nem értek belőle valamit, újra az evangéliumokban „beszélő" Jézust olvasom, és az alapján próbálom megfejteni a „megmondatott a régieknek", az ószövetségi időkről tudósító isteni híreket. Isten örömhíréről, a kárhozatból kiváltó evangéliumról szóló legtöbb magyarázatot az apostoli levelekben olvasom. Igen, azt mondtam: magyarázatot. Hiszen az apostolok, az emberek már azt értelmezték a Szentlélek segítségével, amit az Isten, Jézuson keresztül hozott a tudomásunkra. Pál apostolt, Pétert, Jánost és a többieket Isten Szentlelke ihlette. Jézus viszont maga az Atya, és a Szentlélek. Neki nem volt szüksége ihletettségre. Ő maga az Isten szava. Nála tökéletesebben senki nem fejezhette ki Isten akaratát. Jézus több, mint az apostolai!

A Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás, (amiket éppen a Bibliát védő hívek gyakran többet idéznek, mint magát a Bibliát), nem isteni kijelentés! A Magyarországi Református Egyház említett hitvallásai, de még az Apostoli Hitvallás, a „Hiszekegy", és az un. „történelmi kálvinizmus" sem egyenlő a Bibliával! A Bibliából megismert Jézust senki és semmi nem magyarázhatja tökéletesebben, mint Ő, Önmagát! Jézus több mint a hitvallásaink!

Hogy állunk mi ezzel? Hogy állsz ezzel a kérdéssel? Ebben az állandó döntéskényszerben megtalálod-e a magyarázatlan, tiszta jézusi szót, útmutatást? Ismered-e Őt annyira, hogy tudod a válaszait? Kíváncsi vagy-e rá annyira, hogy megkeresed a válaszait? Hogy áll ezzel a lelkészed? Hogy áll ezzel az egyházunk? Jézus az első?

Nagyon hálás vagyok azért a könyvért, amit a múlt vasárnapi hálaadó istentiszteletünk utáni jó hangulatú fogadáson kaptam ajándékba. A bevezetőjében olvastam egy idézetet. Attól a bátor református lelkésztől származik, aki 2000-ben ki merte mondani: „A Magyar Református Egyház jelenlegi struktúrája lehetővé teszi, hogy akár egy személy, akár kisebb testületek is, pl. Zsinati Elnökség vagy Zsinati Bíróság vagy egyházkerületi elnökségek különösebb következmény vagy kontroll nélkül olyan döntéseket hozzanak, melyek a Bibliával vagy hitvallásainkkal nem egyeznek." E tényfeltáró vád két szempontból ijesztő. Egyrészt azért, amiről szól. Egyházunk döntéshozó testületei bizonyos területeken, figyelmen kívül hagyják a Bibliát vagy hitvallásainkat. Számomra a másik, aggodalomra okot adó megfogalmazás az, amit az előbb hangsúlyosan ejtettem ki. Felsőbb testületeink döntései a Bibliával vagy hitvallásainkkal nem egyeznek. E szerint megengedhető, hogy a Bibliához ragaszkodjunk, de a hitvallásainkhoz ne? Vagy fordítva: a döntések alkalmazkodjanak a hitvallásainkhoz, de nem baj, ha a Bibliához nem?

Megversenyeztethető a Biblia és a hitvallásaink? Egyenértékűek? Rengeteget tanulok Pál apostoltól. Péter leveleiből. Jakabtól, Jánostól. Leginkább azért szeretem és tisztelem őket, mert olyan alázattal éltek és írtak, amely alázat soha nem merte volna Jézus isteni szintjére emelni azokat a kijelentéseket, melyeket biztosan a Szentlélektől kaptak, de egyéniségüknek megfelelően fogalmaztak meg, és írtak le. Pál, János, Péter, Jakab és Júdás stílusa nem egyforma. A mondanivalójuk igen, de egyikőjük sem ér fel Jézusig. Aki az ellenkezőjét állítaná, az istenítené az ember szent-írókat. Jézus több mint azok, akik a Bibliát írták!

Menjünk csak vissza a gabonaföldekre! Jézus azt rója fel a farizeusoknak, hogy többre becsülik az írott törvény betartását, mint az embert, akiért a törvény adatott. „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért". Vagyis: előbb lett az ember, és utána a törvény. Az ember nem értette meg, mi a jó neki, ezért szabályozta Isten az életünket, ezért adta a törvényt.

A törvény jó. A törvény magyarázata hasznos. A magyarázatok magyarázata ajánlott.

A végső szó azonban a törvényadó Úré, aki Jézusban mutatkozott be nekünk.

Legyen szó bibliaolvasásról, hitvallásaink forgatásáról, kétségeitek felmerülésekor: soha ne engedjetek senki másnak, mint a négy evangéliumban olvasható, a Szentlélek által pedig a bennünk megszólaló, imáinkra választ adó Jézusnak! Ő hív minket közösségre. Ma: úrvacsorai közösségre is! Ámen.