Istentisztelet 2021. május 2-án

 

 

(Dr. Kereskényi Sándor, internet)

 

ApCsel 8,9-24

 

Szeretett Testvérek!

 

Anyák napja van. A gyerekek pedig felköszöntik őket. Az egészen aprók kezébe még az édesapa tesz egy kis csokor virágot. A nagyobbacskák már rajzolnak valamit. A pipaszárlábú, kócos hajú anyukákról készült kis alkotásokat úgy őrzik az édesanyák, mint a zürichi bankok, a széfjeikbe rejtett, vagyont érő képzőművészeti remekműveket. A tizenéves kamaszok, és a húszas éveikben járó, édesanyjuknál már magasabb, de még mindig: gyerekek a félretett pénzükből vásárolnak valamit anyák napjára. Az vállalkozó szelleműek készítenek valamit, programot szerveznek.

Az édesanyák, a gondviselők, a dadák, az arra érdemes bébiszitterek pedig könnyes szemeikben megúsztatják a múltat. Míg elhangzik a köszöntés, míg átveszik az ajándékot, felgyorsított filmen pörgetik le a szülőszobán történt első találkozás képeit. A kis cipőkben tett első, önálló lépéseket. A hintából gurgulázó nevetést. Az óvodás, az iskolás ballagások komolyodó arcait. A fájdalmas szerelmek vigasztalhatatlan álmodozását a nagyfiú, a nagylány arcán.

Ó, milyen szép volt! Bárcsak visszajönnének azok az idők! - sóhajtanak teli tüdővel az édesanyák, és (megsúgom) mögöttük: az édesapák.

„Mikor lesz újra minden olyan, mint régen?" Mire gondolsz? A régmúltra? Soha nem tér vissza. A gyerekek felnőnek. Keresik, vagy már megtalálták a helyüket a világban. Nem tudsz már segíteni nekik úgy, ahogy szeretnél. Eltelik néhány év, és azon kapod magad, hogy már többet, vagy másként tanulnak az iskolában, mint amihez hozzá tudsz szólni. Szakmát, hivatást szereztek. Ahhoz nem értesz. A kapcsolataikat, a társkeresésüket ők irányítják. A gyereknevelésükbe jobb, ha nem szólsz bele. (Legfeljebb tapintatosan, okosan, mintha ők találták volna ki azt, amit tanácsolsz nekik!...)

De, akárhogy is legyen: a dolgok túlnyomó többsége már nem lesz olyan, mint régen! Tapasztaltuk, átéltük a Biblia közepén olvasható gyűjteménybe szerkesztett bölcsességet, amelynek minden mondata így kezdődik: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt." (Préd 3,1-8) És az idők eltelnek.

„Nemsokára minden visszatér a régi kerékvágásba!" Az istenadta népet szerte a világon egyre gyakrabban biztatják ezzel, és ehhez hasonló ígéretekkel. Jó hallani, bólogatunk hozzá, mert szükségünk van rá. Éhezünk a viszonylagos biztonságérzetre. Szomjazunk a békességre, a közeljövőnk kiszámíthatóságára.

Közben, mintha elfeledkeznénk arról, hogy ugyanazt a múltat még Isten sem kívánja visszahozni. Korábban adott lehetőségeket arra, aminek akkor volt ideje. Ad átgondolnivalót a jelenben. Biztosít számunkra egy maga tervezte jövőt. Rendszerint azért, hogy esélyt adjon nekünk. Mire? Arra, amit a hibás múltból felismertünk, és a jelenben kijavíthatunk. A hibátlan, romlatlan jövőnk érdekében.

A Biblia tele van ezekkel az esélyekkel. Noé megkapta az özönvízben felszínen maradó bárka tervrajzát. Bábel tornya nem szakadt rá az Isten szféráját megcélzó építőkre. Az Úr összekeverte a nyelvüket, de épségben hagyhatták el a csúfos építkezési területet. A Jeruzsálem melletti dombon felállított kereszten bűneink következményeinek eltörlését végezte el az Isten. Ennek elfogadására is esélyt adott. Rá ötven napra, Pünkösdkor újra megalkotta azt a nyelvet, amivel neki lehet kezdeni a világ rendbetételéhez. A Szentlélek Isten azóta is magyarázza, tanítja, gyakoroltatja velünk a szeretet nyelvének szabályait.

Isten nem a múltat állítja helyre velünk, hanem esélyt ad a jövőre. Egész népeknek, nemzeteknek. Tíz csapással sújtotta Egyiptomot, de nem végzett vele. Megengedte, hogy választott népe Templomát lerombolják, és több nemzedékre fogságba vigyék a megmaradottakat. Hazamehettek, de nem azért, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták! Az etióp pénzügyminiszter ellátogatott Jeruzsálembe. Vett egy tekercset. Hazafelé menet olvasgatni kezdte. Jézus tanítványa lestoppolta a hintóját. Együtt döcögtek tovább. Közben Fülöp megmagyarázta neki, hogy mit olvas, majd megkeresztelte. A kincstárnok hazaért, és Etiópia előbb lett keresztyén, mint Európa. Afrika esélyt kapott. Ezzel, a Krisztus-követéssel azóta is jobban él, mint az oly büszke és gazdag Európa. És benne Róma, Genf, Skócia, Hollandia, Magyarország. De az esély; nem a múlt, hanem az Istennel való jövőbe tekintés esélye még a borotvaélen táncoló, Istenről elfeledkezőknek is megadatik. Még mindig. Ki tudja, meddig?

Isten esélyt ad az egyénnek. Például Ábrahámnak, akinek az erős hite sem volt elegendő arra, hogy kivárja az őt elhívó, őt vezető, hozzá beszélő Isten szavának beteljesedését. Feleségének engedve, a szolgálólányuk fogant meg tőle, és így született Ábrahám első gyermeke: Izmáél. Őt is megáldotta az Úr. Annyira, hogy többen is vannak, mint Ábrahám utódai. Az utódok, akik közül, botladozásai közben is esélyt kapott a hivalkodónak tűnő József. A gyilkosból százezreket vezető Mózes. A félúton, harcosait elhagyó, házasságtörő Dávid. A rómaiak talpát nyalogató vámszedő zsidó Zákeus. Nála vacsorált Jézus, ami elég volt ahhoz, hogy Zákeus újra tervezze költségvetését, és a négyszeresét fizesse vissza azoknak, akiket meglopott. Esélyt kapott a Jézust megtagadó Péter. Az apostolokat és tanítványokat üldöző Saul damaszkuszi rajtaütésre készülve, az országúton kapta meg a változásra alkalmas, életformáló esélyt. Élt vele, így Saul, Pál apostollá vált.

Folytassátok a sort! Később... Most figyeljetek, mert elővesszük azt a ritkán emlegetett személyt, aki egy remek példa arra, hogy: miként nem mehet tovább! Miért nem szabad visszatérni ahhoz, ami régen működött, de Krisztus mögé beállva nem folytatható tovább. Miért nem érdemes visszatérni ahhoz, ami volt, és így siránkozni: „Mikor lesz újra minden olyan, mint régen?"

Hogy ki ez az illető? Az a varázsló, akit rossz szájízzel Simon „mágus" -ként" emlegetnek. Hol találkozunk vele? Samáriában. Jézus, mennybemenetele előtt időben megmondta az apostolainak és mindenkori követőinek: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig."

Fülöp számára ez a kijelentés már akkor Szentírás volt, amikor még egy lapját sem írták meg az Újszövetségnek. Samáriában is tanúskodni kell Jézus mellett? Ott is hirdetni kell az evangéliumot? Már indul is! Azonnal munkába áll. A helyiek szívvel-lélekkel figyelik, isszák a szavait. Bizalommal viszik hozzá betegeiket. A sánták, bénák talpra állnak, járnak. A tisztátalan lelkek üvöltve szabadulnak a megbomlott elmékből.

Jézus lelkiismeretes tanítványának egyetlen riválisa akadt Samáriában. Ez a bizonyos varázsló: Simon. A tiszta evangélium hallatán Samária lakossága elpártolt tőle. Átláttak okkultista tudományán, hamisságán. Fülöp pedig bemerítette férfiakat és nőket az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösségébe. Röviden szólva: megkeresztelte őket.

És Simon? Mi lett a mágussal? Azt olvassuk, hogy ő „maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult." Engedjétek meg, hogy néhány mondat erejéig nyelvészkedjek! Az, hogy Simon mágus okkultista vállalkozó „elámult" (ἐξίστημι ejtsd: exisztémi), az azt jelenti, hogy: kilépett, ellépett valahonnan, valamiből. Mit jelent ez? Azt, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangélium teljes mértékben átformálta a gondolkodását. Felhagyott a varázslással, bízni kezdett Istenben, és Fülöp mellé szegődött. Mellé szegődött (προσκαρτερέω). Ez a szó meg egészen plasztikusan azt rajzolja elénk, hogy a hívő Simon attól kezdve el sem mozdult Fülöp evangélista mellől. Oda szegődött, szegeződött mellé.

Aztán mégis, majdnem visszaeső lesz belőle. Hogyhogy? Fülöp munkájának híre megy. Egészen Jeruzsálemig. Az apostolok meghallják, hogy Samáriában, Fülöp igehirdetése miatt tömegesen fogadják be Isten Igéjét. Mi hiányzik még onnan? Az, hogy az örömhír elfogadása után lépjenek a cselekedetek mezejére! A keresztség magában még nem elég Krisztus követéséhez. Ahhoz mi szükséges? A Szentlélek jelenléte. Péter és János, két nagy „oszlop-apostol" útra kél Jeruzsálemből, és megérkezik Samáriába. Imádkoznak, majd a megkereszteltek fejére helyezik kezüket, és azok részesülnek a Szentlélek ajándékában. Cselekvőképes keresztyénekké válnak.

A kézrátétel, ez a szent mozzanat veszélyes kísértéssé válik Simon, a volt mágus számára. Előjönnek a régi emlékek. A jól működő módszerek. Mindent meg lehet vásárolni! Felajánlja hát Péternek és Jánosnak, hogy fizet ő, amennyit kell, de tegyék képessé arra, hogy oszthassa a Szentlelket. Legyen úgy, mint régen! A varázsláskodása idején. Egy kis hókusz-pókusz, és már át is adható a Szentlélek! Visszatérnek a régi idők! Minden olyan lesz, mint régen! Annyi eltéréssel, hogy nem varázsol, hanem a pénzen vásárolt képességével osztogatja a szent Lelket. Istent.

Hát, nem tette zsebre, amit Pétertől kapott: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát!" Ez kemény! De miért? Azt is megmondja Péter: „Nem részesülhetsz és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem tiszta az Isten előtt." Mocskos lett az ő megkeresztelt, hívő szíve? Van ilyen? Van. És ez iszonyatos! Mit lehet tenni?

Az apostol ugyanazzal a levegővel esélyt ad neki a megtisztulásra: „Térj meg tehát e gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát."

Simon összeroskad. Irigysége és gonoszsága fogságából így kiált: „Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok!"

Ennyi kell ahhoz, hogy ne maradjon régi élete fogságában.

Ennyi kell ahhoz, hogy ne térjen vissza oda, amiben évekig fetrengett.

Ennyi kell ahhoz, hogy ne a régi kerékvágásba térjenek vissza a dolgok, hanem a hívő, megkeresztelkedett, evangélium mellé szegődő emberhez méltó új vágányokra.

Volt már e világon népességet tizedelő, harmadoló pestis, himlő, spanyolnátha, ebola, koronavírus. Amikor a bajok elmúltával úgy ment minden, mint korábban, újabb csapás szakadt az emberiségre. Az országra. Az egyénre. A bűnbánat és a könyörgés azonban tisztába tette a gondolkodást, az életet.

Nem lesz olyan a világ a Covid után, mint régen! Remélem.

Könyörögjünk érte, hogy ne a pénzen megvásárolható irigység és gonoszság vezesse a világ, a nemzetek, a cégek, az iskolák, a családok vezetőit, hanem azok a felismerések, melyekhez Isten segíti hozzá a néki könyörgőket, az Őt megszeretőket.

Ne legyen olyan a világ, mint egy évvel ezelőtt!

Ébredjünk fel, kezdjünk neki annak, aminek megváltoztatására az Úr egy éve, egy évtizede, egy évszázada hívja fel figyelmünket.

Ennek elfogadása és átadása a legszebb ajándék anyák napjára. Ámen