Istentisztelet 2022. április 17-én - Húsvétvasárnap

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Húsvét I. napján délelőtt

 

Lekció: Jn 20,1-10

Textus: Jn 14,27

 

Szeretett Testvérek!

 

Régóta nem kiált békességért a világ úgy, mint az utóbbi két hónapban. Üvölt a világ a kibontott hullazsák fölött. Nyüszít a romok alól kiásott gyermeke mellett. Visít az utcán lelőtt apja, anyja holtteste előtt. Ordít a bajtársával, bömböl a mikrofonba, ezren szűkölnek békéért az óvóhelyen, a légvédelmi szirénák alatt, várva a rakéták, a bombák becsapódását, betakarva a fejüket, testükkel védve szeretteiket.

Megijedt a világ, mert ennek a háborúnak mérhető ára van. Az afrikai, az ázsiai, a közel-keleti háborúk áldozatainak hallatán szomorúan csóváltuk a fejünket vacsora után, és a jó meleg szobában hátradőltünk a fotelben. Azokat a háborúkat nem igazán éreztük meg a költségvetésünkön. De február vége óta egyre többe kerül a vacsora, és felmerült a kérdés, hogy meleg lesz-e a szoba ősszel?

Államfők keresik a béke útját, diplomaták repülnek ide-oda a békesség érdekében. Hiába. Mert a világ esze járása szerinti békesség soha nem lesz tartós.

Miért? Mert a világ kategóriáiban gondolkodó elme nem azon a szinten, nem azon a fokozaton, és megközelítőleg sem azon a színvonalon képzeli el az egyetértést, a békességet, amilyen gazdagon, amilyen kiterjedésben Jézus hagyta ránk.

Ő maga annyit mondott róla: „az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja." A világ békesség-fércelése, a világ béke-kontárkodásai, a világ béke-tákolmányai ideiglenesek. Behatároltak. Feltételesek. Tűzszünet jellegűek.

Jézus békessége viszont ellentéte mindennek, ami bármilyen szintű háborúságot szül.

Mielőtt tovább mennénk, hadd találjam ki, mire gondoltak most azok, akik szerint Jézus mást is mondott a békességről. Ugye, az a jelenet jutott eszetekbe, amikor magához hívta tizenkét tanítványát, és többek között ezzel lepte meg őket: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám..." (Mt 10,34-37)

Mondok valamit: Jézus kardja is a békessége szolgálatában áll!

Olvassam még egyszer? „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot" A világ előbb' találkozik Jézus kardjával, mint a békességével. A kard éles. A keleti, hajlított karddal nem szúrtak, hanem vágtak.

Jézus arról beszél, hogy amit Ő hozott a világba, annak az újdonsága úgy működik, mint a kard. Szétvágja az apa és a fia, az anya és a lánya, a meny és az anyósa kapcsolatát. Szétvágja, mert egyikőjük elfogadja Jézust, a másik nem. Egyikőjük átadja az akaratát Jézusnak, a másik nem. Egyikőjük Jézust akarja követni. Az apa, a fiú, az anya, a lánya, a meny, az anyós; akármelyikük is, de ragaszkodik hozzá, hogy továbbra is mindent ő mondjon meg. Az ember háza népe, rokonsága Jézus igazsága, útmutatása elé tolakszik.

Ezt a konfliktust nem lehet megkerülni. Mert Jézus követésének, Jézus békessége elfogadásának útjába nem állhat senki és semmi. Ezért mondja: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám".

Fordítsuk le: aki a régi típusú, jézustalan módon, bármikor szétrobbanó békesség-állványokkal támasztja meg a kapcsolatait, az képtelen lesz megbirkózni azokkal a próbatételekkel, amik időnként megtámadják a családi harmóniát.

Aki viszont jobban szereti azt, amit Jézus hozott, aki az Ő békességével akarja fenntartani, ápolni szoros és még szorosabb kötelékeit, annak sikerülni fog!

Aki jobban szereti azt, ami Jézusból árad, mint azt, ami az emberből, az időben felismeri a családi, a baráti, rokoni viszonyokat megtámadó ellenséges hangot, mozdulatot. Felismeri, és nem az addig is kudarcot valló, hiábavaló békesség-eszközökkel oldja meg a gondjait, hanem a Jézustól kapott békességgel.

Mi köze van ennek Húsvéthoz? Minden! Jézus kereszthalálának, feltámadásának, új életre hívásának a lényege: Jézus új alapokra fektette a békesség fogalmát. Aztán a gyakorlatát.

Azzal kezdte - Nagypénteken -, hogy megbékéltetett minket Istennel. Haragudott ránk? Igen. Miért? Mert nem akartuk, elfogadni Tőle azt a tökéletes életfolytatást, aminek a kivitelezését alkotmányba rögzítette. Tízparancsolatnak nevezzük. Jézus megtanította, elmagyarázta, megmutatta mire gondolt Isten. Hogyan képzelte el Ő, és az Atya. Hárman dolgozták ki szent Lelkükkel.

Az elméleti munka befejeztével azonban még nem múlt el Isten haragja. Jézusnak öltözve ide jött a földre. Abba a környezetbe, ahol először az Édenkertben, majd azóta mindenhol, szünet nélkül bosszantja Őt az ember. Látta, megtapasztalta, hogy szeretett teremtményeit egyre kevésbé érdekli az, aminek megélésével minimálisra lehetne csökkenteni a testi-lelki fájdalmat, és vissza lehetne találni Hozzá, Istenhez.

Két végletet talált. Azok között cikázott az emberek vallásgyakorlata. Pont' úgy, mint ma. Ebben nem történt nagy változás. Voltak azok, akik megmondták mit akar Isten. És voltak, akiket ez egyáltalán nem érdekelt. Az sem, hogy a nagyon vallásos hittétel előírás-gyártóknak mi a legújabb ötlete, de az sem, hogy egyáltalán akar-e valami mást az Isten, mint ők.

Igen megsajnált bennünket.

A hivatalos nyilvántartás szerint Jöhósuah-ben-Jószéf, (József fia Jézus) néven magára vette hát az összes olyan engedetlenségünket, ami valaha is kiváltotta, ki fogja váltani Isten felháborodását. A történelem, azon belül, Tiberius római császár uralkodásának idején keresztre feszítés által végrehajtott kivégzésével kibékítette Istent. Megbékíttette velünk. Ezzel pedig levette rólunk, érvénytelenítette, hatályon kívül helyezte ítéletre, kárhozatos időtlenségünkre érvényes dühét.

A kivégzés, a kereszthalál volt a feltétele annak, hogy újrakezdjük. Jézus, kárhozatunkból kimentő halálát megértő, elfogadó, megköszönő lelkünkkel. A testünk, a karosszéria ugyanaz. Kopik, rozsdásodik, meglazulnak az eresztékei, egyre gyakrabban szorulnak javításra az alkatrészei, ereszteni kezdenek a felfüggesztései.

A lélek azonban új lesz. Szent Lélekkel, Isten Lelkével vághatunk neki a hátralévő útnak. A karosszéria kidől majd azon a napon, de az Istentől kapott vadonatúj egység, a bennünk élő megújult lélek átugrik a halálon, és ugyanabban az órában, amikor megállapítják a halál beálltát, belép az örökkévalóságba.

Aztán lesz majd még egy nagy fordulat! A Feltámadásunk ideje. Akkor kapunk új testet. Azt már nem kell kikalapálni, fehér csempés, steril szerelőaknára állítani, fényezni, újraindítani. Olyan lesz, mint a feltámadt Jézusé. Olyan lesz, és Vele lesz. No meg mindazokkal, akik ezt elhiszik.

Akik ezt itt elhiszik, azoknak a Szentlélek megelőlegezi azt a békességet, ami majd ott, Nála beteljesedik. Erről beszélt Jézus a tanítványainak. Az utolsó, halála előtti estén: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja."

Jézus előrevetítette, megsejtette velük: szörnyű dolgok történnek majd. Azt hiszitek, itt hagytalak benneteket. El is temetnek. Megrendül a hitetek. Mindenben kételkedtek, amit mondtam. Gyászoltok, sírtok, féltek majd.

Keresitek a békességet, mert a nélkül, úgy érzitek, belehaltok a kegyetlen világ látványába, titeket meggyötrő fájdalmába. Keresitek a békességet, de nem találtok, mert nélkülem csak ott keresgélhettek, ahol eddig. Én másfélét hagyok és adok nektek. Történjék bármi, abban nyugalmatok lesz!

Neked van olyan békességed?

Kértél már olyat Jézustól?

Megannyi állandó, jegyzékbe vett, és azt naponta frissítő ima-lajstromodnak legalább az utolsó sorában megtalálható az a kérés, hogy: A Te békességedet kérem, Uram! Abból adj nekem, mielőtt nyugtalanságomban megtagadlak, mielőtt megőrülök, mielőtt megcsömörlök a mesterséges békesség-adalékoktól!

Kérdd! Kérdd, és hidd el, hogy megkapod!

Onnan fogod megtudni, hogy tartós békességre vágysz, hogy meg is találod a módját.

A családtagjaiddal. Megbékélsz az ellenségeddel. Nem a jogos ítéletet, hanem a meg nem érdemelt kegyelmet kéred, kívánod, imádkozod az erőszakos vezetőkért és megvezetett követőikért.

Ezért halt meg érted, értem, értük Jézus.

Békesség néktek!

A velünk megbékélt, a nekünk békességet kínáló, a tőlünk békességet kérő Istentől! Ámen.