Istentisztelet 2024. december 25-én

(Dr. Kereskényi Sándor) Lekció:

Lk 2,1-7

Textus: Lk 2,7

Énekek: 182, 315/1-3, 25/2, 316/14, 438/6, 458-462, Himnusz, 844 ú. ék.

Szeretett Testvérek!

Ki gondolta volna? A környéken a föld leghatalmasabb uralkodójának ismert Augusztusz császár népszámlálást hirdetett. Ki hitte volna, hogy ez a kormányzati döntés Isten napokra, órákra kidolgozott tervének a része? Isten kiosztott egy statiszta-szerepet az akkor már több, mint két évtizede uralkodó római császárnak. Ennek következtében, az óriási birodalom keleti tartományában a vidéki asztalos, és a tízes éveiben járó, várandós felesége kénytelen volt megszervezni egy több napos gyalogutat. Egyszerűen azért, mert a császári rendelet szerint minden alattvaló köteles volt megjelenni a szülőhelyén.

Ki gondolta volna? Augusztus császár, a nagy Júliusz Cézár fogadott fia, hivatali utódjának kormányrendelete olyan történelmi lavinát indított el, ami beharangozta egy új világrend kezdetét.

Isten rendet rakott a világban. Az édenkerti bűneset óta tervezte. Nem nyugodott bele, hogy az ember nem képes élni azzal a szabadságával, amit a tiltott gyümölcs elfogyasztása óta gyakorolt. Az ember, a kígyó unszolásának engedve lehetőséget szerzett arra, hogy különbséget tegyen a jó és a rossz között. Azóta, túlnyomó többségében a rosszat választja. A rossz választás következményeiért pedig egymást okoljuk. Mindig a másik a hibás. Ez is a tiltott gyümölcs megízlelésével kezdődött.

A Názáretből Betlehembe tartó utazás Isten rendrakásának helyszínre és időpontra kijelölt epizódja volt. Annak az ideje jött el, amit csaknem 700 évvel korábban előre meghirdetett prófétájával, Mikeással (Mik 5,1). Ennek kivitelezését az egyik legnagyobb római császár statisztálásával vitte végbe. Teszi ezt azóta is. Ki gondolná, hogy a világ mai uralkodói, higgyenek bármit is magukról, nem mások, mint Isten statisztái. Áldását, vagy büntetését kivitelező eszközei.

Augusztus császár rendelete a startzászlója volt annak, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus elfoglalja világot uraló trónját. Akár térdet hajtanak előtte az uralkodók, akár nem. Akár elhiszi ezt a karácsonyra készülő világ, akár nem.

Hatvan évvel később, amikor Augusztusz után már a negyedik császár uralkodott, Pál apostol azt írta a Rómában élő keresztyéneknek: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett." (Rm 13,1) Ki volt az akkori császár? Bizony, a pszichopata Nero! Pál apostol tudott valamit. Mi elfogadjuk-e? Nem arról van szó, hogy akkor is engedelmesnek kell lennünk, ha arra kényszerítenek, ami ellenkezik a hitünkkel. Nem. De akkor igen, ha csak nem tetszik, ha csak kellemetlen, ha hátrányunk származik belőle.

Józsefnek, és Jézust a méhében hordozó Máriának nemigen tetszett Augusztusz rendelete. Igen sok kellemetlenséget okozott nekik. De: hátrányuk származott belőle? Első megítélésre: igen. Végső megítélésre? ... Bizony: nem! Ők is Isten tervének kivitelezői voltak. Mint én is, mint te is! Elhiszed-e ezt, amikor „nem tetszik", amikor „kellemetlen", és amikor úgy tűnik, hogy hátrányod származik belőle? Ez is karácsony üzenete. Ajándék. Tovább lehet vinni, használni lehet az év minden napján. Minden véleményformálásod előtt. Akkor is hiszem, hogy használ Isten, ha nem értem az akaratát!

Vajon eszébe jutott-e Máriának és Józsefnek, hogy összefüggést keressenek Isten akarata, és a nekik kijelentett titkok között? Máriának kilenc hónappal korábban azt mondta Gábriel angyal, hogy a Szentlélektől fogant, méhébe fogadott magzat „Nagy lesz..., és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját".  (Lk 1,32) József pedig azt hallotta a neki, álmában megjelent angyaltól: „József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből." (Mt 1,20-21)

Hányszor elismételhették egymásnak, kinek, mit mondott az angyal! Mi az, ami különösen is megütötte a fülüket? Mi volt egyforma a két kijelentésben? Az, hogy a születendő gyermek elnevezései a várva várt Messiást illetik. És a másik egyezőség? József Dávid király leszármazottja, és az Úr Isten a Mária méhében növekvő magzatnak adja Dávid trónját. Mi az összefüggés a mostani utazásuk, a két kijelentés, és a régi próféciák között? Hát az, hogy Dávid király Betlehemben született!

Karácsony másik üzenete, kérdése: találsz-e összefüggéseket Isten neked adott kijelentései, és az életed eddigi, és bekövetkező eseményei között? A neked adott kijelentések írva voltak. Ott vannak a Bibliádban. A füledben, a lelkedben csengetnek, harangoznak. Csakúgy, mint a valamikor, valahol hallott prédikációkból. Gyerekkorodból? Vagy már tinédzser voltál? Dolgozó felnőtt? Családos ember? Nyugdíjas korú? Annál is szebb korú? Mit juttat eszedbe az Úr Szentlelke? Össze tudod-e húzni élettörténeted részleteinek és Isten üzeneteinek olvasott, meghallott szálait?

József és Mária összehúzta? Csak abból gondolom, hogy igen, mert Mária Józseffel utazott. Neki nem kellett volna megjelennie férje születési helyén, az összeíráson. Otthon is várhatott volna Józsefre. De ketten mentek. József szerette Máriát, és azt is tudta, hogy felesége nem akárkire vigyáz egyre gyakrabban pocakjára helyezett kezével. Talán azért sem akarta magára hagyni feleségét, mert Názáretben egyre többen pimaszkodhattak vele: „Na, ki az apja annak a gyereknek?"

Mentek hát, együtt. A Biblia nem szól arról, hogy mennyi időt töltöttek Betlehemben. A szülés előtt hány nappal, vagy héttel korábban érkeztek? Ne találgassunk, de ne is vegyük készpénznek a filmek, regényírók elképzeléseit! Legyen elég annyi, amit a derék Lukács megírt: „amíg ott voltak, eljött szülésének ideje". Amíg. Ott voltak. Nem akkor, amikor beestek a városba. Amíg ott voltak.

Mária bepólyálta a világ Megváltóját. A szokásokat követve, gondosan, szépen ruhacsíkokba burkolta, hogy melegen tartsa a testét, egyenesen a végtagjait. Pólyálta Jézust, mint nálunk, az újszülött osztályokon is pólyálják a kicsiket.

Miért ünnepeljük ezt a Római Birodalomban történt szülést? Miért volt egyedülálló? Miért született meg Jézus? Miért lett a láthatatlan Istennek Betlehemben olyan sérülékeny arca, keze, körme, térde, karja, szeme, mint nekünk?

Azért, hogy harminc évig azt csinálja, amit egy, a társadalmi besorolás szerinti alsó középosztálybeli ember. Aztán három évig tanítson.

Tanította, hogy eredetileg miért lettünk emberek. Azért, hogy Isten gyönyörködjön bennünk. Azért, hogy örüljünk Isten nekünk adott világának. Abban annak, ami múlhatatlan örömet okoz. Mert tökéletes. Mert felülmúlhatatlan. Mert az: isteni színvonalú!

Jézus betlehemi születésére akkor csak néhányan figyeltek. A Názáretben hagyott rokonok, barátok, ismerősök. Betlehemben azok, akiket valamilyen módon érintett Mária szülése. Azt alig pár ember hitte el, hogy a jászolba helyezett csecsemőben Isten lett emberré. Csak azok hitték, akiket Isten beavatott, kiválasztott. Pásztorok és tudósok. A betlehemi mezőn ügyeletes juhászok, és a valahonnan, keletről érkező perzsa(?), indiai(?), kínai(?) bölcsek. Állattartók és értelmiségiek. A szegények és a gazdagok képviselői.

Ez Jézus egész életében így folytatódott. Társadalmi osztálytól, iskolázottságtól függetlenül, voltak, vannak, lesznek, akik felismerik, hogy ki Ő. Felismerik, mert Isten látást ad nekik. És akkor végignéznek magukon. Tükör elé teszik az életüket. Visszajátsszák át nem gondolt kijelentéseiket. Újrafuttatják indulataikon vágtató, a lényegen átugró gondolataikat. Isten értékmeghatározó vonalkódolvasója alá teszik vágyaikat, terveiket. Kiderül, mennyi az értékük. Minden, megértett karácsonykor. Aztán már két karácsony között is. Naponta. És megértik, hogy Ő az Út. Ő az útjuk. Az élet utáni, Életbe átvezető, mert halálból kiváltó életútjuk. Amit másként kell megélni, átélni, mint eddig.

Jézus idején, és halála, és feltámadása után sokan, rengetegen megértették Őt. Megköszönték. Még meg is könnyezték. Na, de: követni Őt? Úgy élni, ahogy tanította? Alázattal, szenvedéseken át, félve, szomorkodva, mint a többiek? Áldozatot hozva ismeretlen célokért, ismeretlen emberekért? Megéri? ... És itt abbahagyták. Ennyi elég volt Jézusból. Jászol, karácsonyfa, ajándék, az OK, de a többi? Az már nem!

Ma kétszer, és holnap délelőtt megint asztalhoz hív minket Jézus. Ehhez a különlegesen terített asztalhoz, ahol kenyérrel és borral kínál. Emlékeztet velük. Arra, hogy egy este a megtört kenyeret a testéhez, a kiöntött bort a véréhez hasonlította. Csak ő tudta, hogy a kivégzése előtt utoljára vacsorázik a tanítványaival.

Másnap meghalt. Harmadnapon feltámadt. Negyven napig még átismételte tanítványaival a leckét. Aztán visszament a mennybe. De előtte még egyszer átvette velük, mit is jelentett a születése, a példázatai, a csodái, a halála, a feltámadása.

Azt, hogy Ő, az Isten, emberi alakban érkezett közénk. Tette azért, hogy érthetően mondjon el mindent. Láthatóan tegyen csodákat. Önként adja át magát a kivégzőosztagnak. Meghaljon, mint mi, eltemessék, mint minket. És újra életre keljen! Feltámadott, soha többé el nem vesző testben. Hogy elhiggyük: eltöröltetett a bűne annak, romolhatatlan testben életre kel, és feltámad az, aki elhiszi: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Elhiszed? Vidd magaddal Jézust, és mondd el, mi történt karácsonykor! Vele és veled! Ámen