Istentisztelet 2024. december 29-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsid 12,1-11

Textus: Zsid 12,3

Szeretett Testvérek!

 

Biztosan keveset beszélt róla. Vagy semmit sem. Édesanyátok. Felnőtt fejjel értettük meg, mennyi mindenről kellett lemondania, mi mindent kellett elviselnie édesanyánknak azért, hogy mi megszülessünk. A terhessége okozta kellemetlenségeket mosolyogva, fel-felszisszenve tűrte. Azért, mert tudta, hogy „mi lesz a vége". Te lettél a vége.

Felnőttél, felnőttünk. Közben édesapánk is beszállt a játékba. Tartotta a hátát, összeszorította fogát, nyelt egyet, amikor miattunk kapott hideget, meleget. A tanárainktól, a szomszédtól, az osztálytársaink, barátaink szüleitől.

Miért csinálták? Miért tűrték, hogy az, amit mi megérdemeltünk, rajtuk is lecsapódjon? Miért viselték el ártatlanul az őket ért támadásokat, rosszalló tekinteteket, sőt talán még gúnyolódásokat is? Miért? Hiszen nem ők követték el a kisebb-nagyobb vétkeinket. Azért tűrték, mert szerettek minket. És átgondolva, vagy pusztán szülői ösztönükből eredően példát mutattak arra, mit jelent másokért, adott esetben: értünk - szenvedni. Mit jelent kitenni magukat olyan szidalmazásoknak, támadásoknak, amikhez semmi közük nem volt.

Mt jelent nekünk ez a példamutatás? - kérdezem azokat, akik már saját bőrükön is megérezték, milyen is ez a fajta áldozatvállalás. Mire is lesz jó ez a szüleink által adott példa? - kérdezem őket, titeket, akik még ez után tanuljátok meg a gyermekeitek miatt elviselt bántalmak keserűségét.

Mire lesz jó? Arra, hogy célunk elérésének érdekében tovább bírjuk, elviseljük az igazságtalanul kapott sértéseket, ütéseket, rágalmakat. A Héberekhez (mi magyarul úgy használjuk, hogy a „Zsidókhoz") írt levél szerzője a Szentlélekre figyelve Jézusra irányítja földhöz és vízszintes síkhoz ragadt tekintetünket: „Nézzünk fel Jézusra"!

Mikor nézzünk fel rá, és miért? Azért mert akik Jézust követve csak azt veszik észre, ami nehéz a követésében, azok óhatatlanul kifáradnak. Ennek meg természetes következménye, hogy egy idő után feladják. Belekedvetlenednek a keresztyénségbe. Van ilyen. (Voltál már így vele?)

És ha felnéznek Jézusra? Mit látnak? Azt, hogy Ő, Jézus volt az, „aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet".

Mit vállalt érted az az ember, aki a legtöbbet tett érted? Ki az? Az édesanyád? Tudod, mi mindent elviselt miattad, és mennyi mindenről lemondott? És édesapád? Aki költhette volna másra is a keresetét, mint a te ruháidra, játékaidra, asztalra tett ételedre, taníttatásodra, netalán még a hobbidra is.

Az idősebbeket kérdezem: Nektek is voltak olyan szüleitek, akik a hidegben álltak sorba egy kiló narancsért vagy banánért, amikor évente egyszer lehetett kapni? Otthon pedig azt mondták, ők csak egy cikket, egy késhegynyi darabot esznek, mert „most nem kívánják". És egyedül, vagy testvéreitekkel fogyasztottátok el. A falatnyi öröm helyett velünk törődtek.

Ki hozott még áldozatot érted? A tanárod, aki mögött összenevettek a kollegáid, mert semmit nem kérve átvette veled az anyagot, hogy meg ne bukjál? Hogy felvegyenek a gimnáziumba, az egyetemre?

Kik vannak még ott az érted áldozatokat hozók dobogóján? Férjed? Feleséged? Aki elviseli a különcségedet, a kiváltságaidat? Mit viselt el annak érdekében, hogy sikeres legyen az előmeneteled? Mit tett meg, tesz meg helyetted is azért, hogy kipihend ki magad? Min hunyt szemet azért, hogy egyben maradjon a család?

Hányan hoztak még érted apróbb-nagyobb áldozatot? Megköszönted már? Minden egyes alkalommal érezték, hogy igazán hálás vagy nekik? Vannak tartozásaid ezen a téren?

Gondoltál már arra, hogy a téged ért megpróbáltatások semmik ahhoz képest, amiken nekik kellett keresztülmenniük - miattad?  Ha igen, erőt adott a te nehézségeid során?

A Héberekhez (Zsidókhoz) írt levélben erről olvasunk. Jézus, mit sem törődve azzal, hogy ki Ő, és mi jár Neki, keresztülnézett az Őt gyalázókon. Miattam, miattad.

Gondoljatok bele, miért tette? A legfőbb oka, hogy végigcsinálja, beteljesítse az Ő, az Atya, és kettejük Szentlelkének akaratát. A római kivégzőeszközön elvégzett áldozatával kivásároljon minket a kárhozat poklából, halálából.

A másik cél, amiért nem törődött az Őt gyalázókkal az volt, hogy erőt merítsünk ebből a viselkedéséből. Erőt; az egyetlen fajta, elégséges erőt ahhoz, letegyünk „minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát."

Mert mi történik, ha nem így lesz? Mi történik, ha továbbra is éles a fülünk és a figyelmünk a bennünket megkörnyékező kísértésekre? Mi lesz, ha folyamatosan több energiát fektetünk a bennünket ért támadások elleni hasztalan védekezésre, mint arra a feladatra, amit Jézustól kaptunk?

Mi lesz? Lélekben elfáradunk, és elcsüggedünk. A testi fáradságot sem szabad lebecsülni, de azt könnyebb kipihenni, mint a lélek fáradságát. A lelkünk kimerül. Belebetegszik a támadásokba. Jakab apostol levelében azt olvassuk, hogy „a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt". (5,15) A „szenvedőt" úgy fejezi ki, mint a Héberekhez írt levél írója a megfáradtat. Gyengélkedő, magát elhagyó beteget ért rajta.

Voltál már ennyire fáradt? Hogy belebetegedtél. Nem érdekelt semmi. Még templomba sem jöttél azon a vasárnapon... Ahhoz meg végkép' nem volt kedved, hogy másokért tegyél valamit. „Van nekem elég bajom!" - mondtad, és tényleg összeroskadtál a rád nehezedő terhek alatt.

Aztán persze csak sikerült kitalálni valamit, és túléltük a lelki megpróbáltatás idejét. De könnyebb lett volna, ha eszünkbe jut néhány bibliai sor, és elhisszük, hogy most érkezett el az ideje annak, hogy kipróbáljuk, vajon működnek-e?

Mondjuk Péter apostol levele. Száz százalék, hogy Péter tapasztalatból beszélt, Istenre hivatkozva: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pét 5,7)

Beszéltem már nem is egy testvérrel, aki őszintén elmondta nekem, hogy egész egyszerűen nem tudott arra figyelni az esti istentiszteleten, amit a lenti, gyülekezeti termünk mikrofonjába mondtam, mert mióta leült, a felettem lévő mondat „beszélt hozzá". Ugye, sokan tudjátok kívülről a jézusi idézetet? „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."

Jöttek. Aznap este nem is istentiszteletre, „csak" Jézushoz. Megnyugvást kaptak. Megkapták azt, amiért jöttek. És nagyon örültem neki, hogy láttam, elkalandozik a tekintetük és a figyelmük. Mert ők, akik máskor a prédikációra figyeltek, azzal voltak elfoglalva, hogy a magukkal hozott terheiket odarakták Jézus elé.

Jézusra vetették a gondjaikat. Az istentisztelet végére elmúltak? Oda lett miden gondjuk? Dehogy! De az történt, hogy megosztották Jézussal. Már ketten hordozták. Egész más megoldási lehetőség felé, mint addig, egyedül, Jézus nélkül.

Jézus közelében kipihenték a fáradságukat, és már nem csüggedtek el azon, ami nem sikerült, ami rájuk várt, hanem újból nekirugaszkodtak. Már jó irányból, és megfelelő módon.

„Nézzünk fel Jézusra... Gondoljatok rá... hogy lelketekben elfáradva el ne csüggedjetek"! - írja a Szentlélek íródeákja a hébereknek.

Amikor lelketekben elfáradtok, amikor akár a keresztyénségeteket gyakorolva is „kiégtek", menjetek oda Jézushoz! Úgy, fáradtan! Úgy, ahogy vagytok!

Jó Jézusnál fáradtnak lenni. Ahogy mondta, megnyugvást ad. Nála, a közelében az ember elkezd felderülni. Még nem felfrissülni, csak felderülni. Jézus mellett nincs lelkiismeretfurdalása azért, hogy nem csinál semmit. Nem alszik el. Működnek az érzékei. Sőt! Mást érzékel, mint addig, Jézustól messze. Másként látja ugyanazt, amit odavitt, átadott Neki. Másként hallja az őt ért gúnyolódásokat. Mennyivel többet kellett elviselnie Jézusnak! Neki, ráadásul teljesen vétlenül. Ott, fáradtan, de Jézus mellett az ember ahhoz is hozzáfér, amit a kimerültsége miatt észre sem vett. Áldáscsomagok várnak rá. A Jézushoz hurcolt fáradságában nyugalmat talál. Megszépülnek a dolgai. És hálás lesz értük. Mert a lelke megfiatalodik. Visszafiatalodik.

Már nem csügged. Ha azért érik támadások, mert azt tette, amit Jézus kért tőle, akkor lepereg róla a gúny, a bántás, a rágalmazás, a sértés. Ha pedig azért gúnyolják, mert hibázott, mulasztott, akkor sem a támadókkal foglalkozik, hanem: tanul belőle. Miatta még egyszer nem fognak Istenen, a gyülekezeten, az egyházon, Krisztus követésén nevetni!

Bocsánatot kér az Úrtól. Még a büntetését is elfogadja. Elviseli; abból is tanul. Nem veszi félvállról, hanem megköszöni. Erősebb lesz tőle. Ezt olvastuk mai Igénk végén: „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa."

Jó volt ma itt lenni veletek Jézus edzőtermében.

Amikor megint nehéz lesz, „Gondoljatok rá... hogy lelketekben elfáradva el ne csüggedjetek"! Aztán gyertek el újra, hogy megint, együtt „Nézzünk fel Jézusra"! Ámen