Istentisztelet 2024. május 19-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Istentisztelet 2024. május 19-én, pünkösdvasárnap délelőttjén

 

Lekció: ApCsel 2,1-4;14.;16-17/;37-39

Textus: Jelenések 2,4.7.;10-11;16-17;20.29.;3,2.6.;10.13.;20.22.

Énekek: 189, 370/1.2., 23/1, 841/2. ú. ék., 434/1, 750/3 ú. ék., 458-463, 471/1-4

 

Szeretett Testvérek!

 

Ha megkérdezik tőlem, hány konfirmandus ült előttem ma délelőtt, mit mondjak? Tizenegy, ötvenegy, vagy kb. százharmincegy?

Kérdezem, mert a tegnapi vizsgán az első kérdés így hangzott: „Mi a konfirmáció?" A megtanult válasz pedig - idén - ez volt: „A konfirmáció hitünk megerősítése a Szentlélek által." Két évvel ezelőtt egy másik anyagból tanultunk. Annak a szerzője már óvatosabban fogalmazott: „... a konfirmáció a hitre jutás alkalmává lehet." Aztán még hozzáteszi: „A Szentlélek erősíti meg ébredő hitünket."

Tehát? Hányan vagyunk itt, akik éppen konfirmálnak? Mindenki, akinek a Szentlélek megerősíti a hitét. Akinek nincsen, annak számára ez az istentisztelet a hitre jutás alkalmává válhat.

Válhat! Így, feltételes módban. Mert hitet sem én, de még a legjobb szülő sem adhat a gyerekének. Ez teljes mértékben Isten hatásköre. Akkor adja, amikor akarja. Annak, akinek akarja. Annyit, amennyit jónak lát.

Hogyhogy? Van mértéke? Van kevesebb és van több hit? Pál apostol szerint: igen. A hitnek van „mértéke". Azt nem írja, mi a mértékegysége, de a rómaiak ezt olvasták tőle: „arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint." (Rm 12,3)

Nem tudom hát megállapítani, mennyi hite van fiatal testvéreinknek, akik kilenc hónapig készültek a mai fogadalomtételre. Csak azt tudom, de abban biztos vagyok, hogy a Szentlélek Isten minden péntek délutáni foglalkozáson közöttünk volt. Ott láttam az arcukon. Mikor, kién...

Mint ahogyan itt látom, a templomban. Mikor, kién... Mert azt se én, se te nem döntheted el, mikor kapunk halló fület, a Szentlélek érintését.

A Biblia utolsó írása, a Jelenések könyve 2. és 3. fejezetében, hét gyülekezetnek írt hét levél végén hétszer találjuk azt, hogy: „Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!"

Ki ez a Lélek?

Ő, aki Krisztus feltámadása után ötven nappal szélrohamhoz hasonló zajjal érkezett a földre. Ő a Szentlélek, aki egyenlő az Atya Istennel, és Jézus Krisztussal. Nem harmadik, hanem ugyanaz az Isten egy az Atyával és Jézussal. Ő, aki a föld bármely pontján fellelhető. Láthatatlan, de valóságos, jelenlévő Isten. Ő, aki ott volt a Teremtéskor, ott volt Jézus leheletében, és ott van, ahol két másik valósága, Jézus és az Atya Isten meg akar jelenni, szólni kíván benned, neked, vagy bárki által, hozzád, hozzám.

Most is Ő szól, a Szentlélek. Ha hallod, nem a hangját hallod, hanem azt érzékeled (milyen szegényes ez a szó, de nincs jobb...), amit veled tesz. Ha úgy tetszik: megdolgoz. Az Ő akaratára jöttél ide a templomba, akkor is, ha megvannak a saját magyarázataid, hogy tulajdonképpen te nem is akartál, csak... Nincs semmi „csak"! Itt vagy, mert a Szentlélek így döntött.

A kérdés az, hogy ráadásként mennyit hallasz meg abból, amit most, itt jelent ki, ebben a templomban, ezen a napon.

Hét olyan kijelentést olvastam fel, amit Jézus adott hét gyülekezetnek, és a Bibliába rögzítése óta, két évezred során 70(?) 700(?) millió, vagy annál is több keresztyén gyülekezetnek. Ki tudja, melyik kijelentésből, kik, mikor, hol, mennyit hallottak meg?

Ti, tizenegyen, és ti, száz akárhányan kaptatok-e halló fület a Lélektől? A felolvasáskor mi férkőzött át a dobhártyátokon, mi jutott el a szívetekig? Hallgattátok, vagy meghallottátok, mit mondott; gondolataid melyik pontján érintett meg a szent Lélek? Isten valószínűleg mindent megtett azért, hogy egy szó, öt mondat, egy egész gondolatsor, beférkőzzék az elmédbe, és olyan fordulatot hozzon a napjaidba, melyről álmodni sem mertél volna. Ő mindent megtett. De! Várja a te fogadókészségedet is!

Isten feléd közelít. Mit lépsz erre? Kettőre fordítod belső kamrácskád zárját, vagy kinyitod neki? Félsz, hogy csikorog, mert már régóta elreteszelted az Ő Lelke, pneumája elől a te lelkedet, a pszichédet? Én azt mondom: ránts rajta egyet, és adj esélyt magadnak, hogy a Szentlélek átszellőztesse dohos, csökönyös ellenállásod Isten látogatására készített folyosóit!

Mehet?

Jó, akkor újra olvasom a hét üzenetet!

Az első így hangzott egykor Efézusban, negyed órája pedig itt, Szegeden: „az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet." (Jel 2,4) Van füled a hallására? A múlt héten is erről beszéltünk, de most ráerősít az Úr. Ha híját érzed annak a szeretetnek, amit egyszer Jézus iránt éreztél, kanyarítsd vissza az emlékeidet Hozzá, és elevenítsd fel magadban, kezedben, lábadban azt a cselekvő szeretetet, amivel Jézus kezeként, lábaként osztottad az Ő ajándékait! Gyereknek, betegnek, hitetlennek, önhittnek, felfuvalkodottnak és magába roskadtnak.

Mit hallottál meg? Mit mondott neked a Lélek pár perccel ezelőtt? „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. ... Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." (Jel 2,10) Próbatétel előtt állsz? Ilyen-olyan mértékben szenvedni fogsz a hitedért? Gondolod, hogy megszólnak miatta? Kicsúfolnak? Bántanak? Vagy... várjunk csak! Azért fogsz szenvedni, mert már úgy érzed, egyre inkább elfogadod Jézust, és ezzel önmagadnak mondasz ellent? Hát persze! Idáig at hitted, hogy csak szüleidnek, keresztszüleidnek akartál kedvezni, azért iratkoztál be a konfirmációs csoportba. És közben kiderült, hogy megszeretted Jézust. Önmagad ellenállását kell legyőzni! Hát: „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni"! Meglesz a jutalma! Bőven megéri! Neked is, kedves felnőtt testvérem! Rád is rád fér a hit próbatétele! Tarts ki azok között, ahol csak te követed Jézust! Viselkedj úgy, ahogy Ő tanácsolja neked! Hallottátok, mit kaptok cserébe: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját"! Itt, a földnek ezen a pontján van egy életünk. A koronája viszont az, amit a folytatás ígér. A vége-nincs-élet mérték nélküli boldogsága.

Volt füled a következő üzenetre? „Térj meg tehát, különben elmegyek hozzád hamar..." (Jel 2,16) Megtérni? Honnan? Miből? Abból a tétlenségből, ami elnézi a környezetedben élők bálványimádását, paráznaságát, mindenhonnan összegereblyézett ideológiák iránti fogékonyságát, majd engedékenységét. Van, igenis van felelősséged. Nem csupán magad, de azok felé is, akikhez neked kell odamenned, és elmondanod, hogy rosszat tesznek, ártanak maguknak! Kinevetnek? Soha ne bánd! Te eleget tettél a kötelességednek. Ha visszautasítanak, az már az ő tragédiájuk. Te ne tarts velük! És ameddig lehet, szeresd vissza őket Istenhez!

Ehhez hasonló az egykor Thiatírába (szép görög nevén: Thüateirába) írt levél intése.

Hallottad? Meghallottad? „az a panaszom ellened, hogy eltűröd... aki prófétának mondja magát és tanít, és eltántorítja szolgáimat" (Jel 2,20) Itt már az a veszély fenyeget, hogy olyan emberek fordulnak meg körülötted, szeretteid felé, de akár az egyházban is, akik Istentől küldött prófétának reklámozzák magukat, és elferdítik a mi szent Írásunkat. Kényük-kedvük szerint alakítják. Lehetőleg úgy, hogy lelki, anyagi nyereséget termeljenek maguknak. Miattuk van panasza Jézusnak ellened? Mert eltűröd őket? Felismered, hogy addig hízelegnek neked, míg kihasználják lelki nyitottságodat, hogy aztán kifosztva, kiábrándulva ott hagyjanak az út szélén? A levél folytatásában Jézus hatalmat ígér azoknak, akik nem hagyják, hogy az álpróféták áldozatokat szedjenek maguknak. Hallottad? Meghallottad? Van füled ennek a tereád és szeretteidre vigyázó figyelmeztetésnek a meghallására?

Jó lenne, ha lenne, és ha erőt kérnél, gyűjtenél hozzá, mert a következő felszólítás még többet kíván tőled, tőlem: „Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak..."! (Jel 3,2) A lelki halál felé közeledők néha meglepő ismertetőjegyekkel rendelkeznek. Irigylésre méltó, bár könnyen leleplezhető, üres magabiztossággal. A halófélben lévő lelkek habzsolják a drága és szánalmas élvezetek kínálatát. Valójában nagyon gyengék. Ezért kell még jobban szeretni őket, és erősíteni. Azzal, amit egykor hittek, azzal, ami téged megerősített, azzal, amivel még felébresztheted őket lelki tetszhalálukból.

Mennyi kérés! Mennyi feladat! Elbizonytalanodtál? Azt hiszed mégsem hallottad jól? Félsz, hogy nem bírod elviselni a hitedet célzó támadásokat? Sok, még mindig sok, ami visszahúz régi énedbe, könnyed világlátásodba? Hát tessék! Jön az erősítés!

Az utolsó előtti kijelentés. Jézus ígérete: „Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában". (3,10) Ez is a tiéd, a tiétek, a miénk! Ha hiszed, ha elfogadod, lesz erőd megállni a megvallott, konfirmált, megerősített hitben!

Ki mondja ezt? Ki állítja? Ő, aki a hetedik levélben bejelentkezik mindazokhoz, akik meghallják, mit mond Lelke a gyülekezeteknek. Most, ma, itt, ennek a gyülekezetnek: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel 3,20) Közösséget vállal velünk.

Az asztal terítve. Az Úr vacsorájához. Jöjjetek mindnyájan!

Ti, tizenegyen, és mind, akinek van füle, és meghallja Jézus hívását! Ámen