Istentisztelet 2025. április 6-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt ötödik vasárnapján

Lekció: Lk 20,27-40

Textus: Lk 20,35-36

Énekek: 25/1, 165/1.5.6., 763/2 ú. ék., 425/4, 844 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Ha valaki (jelen esetben én) itt, a templomban azt mondja: „csipkebokor", mi jut eszetekbe? Mózes története, és abban az égő csipkebokor, ami nem égett el. Kicsit felborzoljuk a bibliaismeretünket, és az is beugrik, hogy ott, a Hóreb hegyen hívta el, küldte el Isten Mózest. Honnan, hová? A juhok mellől Egyiptomba. Mi célból? Találkozzon a fáraóval, és közölje vele, hogy ki fogja vezetni az országból a hébereket, későbbi nevükön: zsidókat. (2Móz 3) Az érthetően ijedt Mózes maga elé képzeli a jelenetet. Ekkora bejelentés hallatán Izráel fiai (a héberek) feltehetően meg fogják kérdezni tőle: Aztán, hogy hívják a mi atyáink Istenét? Jobb lesz, ha tudja, kire hivatkozzon, hát ott, a csipkebokornál mindjárt rá is kérdez. A tűzből pedig megérkezik a válasz: „Vagyok, aki vagyok."

Nagyjából ennyi. Elsőre ennyi jut eszünkbe a csipkebokros jelenetből.

Jézus egy másik részletre hívja fel az Őt támadó szadduceusok figyelmét: „Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él."

Mire akartak kilyukadni a szadduceusok? Ezzel a kitalált, erőltetett, hét házasság mindegyikéből gyermektelenül maradt özvegyről gyártott történetet előadva arra akarták rávenni Jézust, hogy mondja ki azt, amit ők, a szadduceusok (Cádók főpap utódai: cádokiták) hirdettek: tagadja meg Jézus is a feltámadásba vetett hitet!

Nekünk szinte nevetségesen hangzik ez a vallási vita, de ott, Jeruzsálemben ez vérre menő kérdés volt a farizeusok és a szadduceusok között. A farizeusok ugyanis hittek a feltámadásban. (ApCsel 23,6-9)

Mit akar nekünk mondani Jézus ma, itt, Szegeden, a húsvét előtti böjt ötödik vasárnapján ezzel a kétezer évvel ezelőtti teológiai kérdésfelvetéssel?

Azt, hogy húsvét közeledtével, a Feltámadást ünnepelve, böjti tisztulásunkban értsük meg: a majdani világ, melyben hitünk szerint részünk lesz; a feltámadás világa nem olyan, mint ez.

Hát milyen? Milyen lesz? Megtudhatunk néhány részletet?

Hogyne! Most hallottuk. Bármikor elolvashatjuk a Bibliánkban. Egyenesen Jézustól olvassuk/halljuk: „... akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. ... meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból."

Jézus ezt mondta Jeruzsálemben, a Templomban. A Szentlélek Isten pedig - ha engedjük Neki - elmagyarázza, mit vigyünk haza belőle innen, ebből a templomból.

Kik azok, „akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban"? Erre méltóvá egyedül Isten minősítheti az embert. Estig itt ülnénk, ha felsorolnánk a bibliai példákat arra, mik járulhatnak hozzá ahhoz, hogy Isten megítélését kedvezőbbé tegyem magamról. Legyen elég egy összefoglalás!

Az eljövendő világra való méltóságunkat nem mi szereztük meg, hanem Jézus. Úgy szerette Isten a világot, benne téged, és benne engem, és azokat, akiket felsorolni sem tudunk, hogy testté lett Önmagát, Jézus Krisztust kivégeztette. Nem csak azon a szörnyű módon, amilyennek a keresztet megismertük!

Nem! Ártatlanul vette magára az Atya Isten, ránk kiszabott büntetését. Jézuson azok a bűnök voltak a kivégzőhelyen, melyeket mi követtünk el, és még mi fogunk elkövetni.

Azok közül azok, amiket megvallottunk Neki. Lehet, hogy egymás előtt, lehet, hogy egy papnak, de elég volt magunkban, egyedüllétünkben is kimondani. A lényeg az, hogy hangosan, vagy suttogva, hang nélkül, vagy ordítva, Istennek címeztük-e a bűnvallásainkat?

Mert ha igen, akkor az is benne volt, miért kérünk érte, értük bocsánatot. A szörnyű vádpontokat és bizonyítékokat ismerve, hogy merhetünk bocsánatot kérni a bűneinkre?

Jézusra hivatkozunk. A golgotai kereszten ott voltak Rajta az én bűneim is. Jézuson elvégezték az ítéletet. Azért halt meg, mert én ilyen vagyok.

Azért halt meg, mert tudja, hogy más akarok lenni. És minden őszinte bűnbánatom és bűnvallásom után jobb leszek. Még én sem tudom bemérni, hogy mennyivel jobb, mások meg nem is nagyon látják, de Ő, Jézus tudja, hogy megint léptem egyet az eljövendő világ felé.

A felé a világ felé, ahol azok vannak, akiknek része van a halottak közüli feltámadásban.

Milyen az a feltámadás? Visszakérdezek. Hogy' mondjuk el az Apostoli Hitvallásban? „Hiszem... a test feltámadását...".

Hallottátok? A test támad fel. A test. A lélek él. A lélek nem hal meg. Várakozik, hogy újra testbe öltözzön. Erről még szó lesz később.

Elérkeztünk a következő izgalmas mondatrészhez. Az eljövendő világba jutottak „nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek".

Ebben a világban Isten egymás felé irányuló érzelmi és testi kapcsolattal áldotta meg az embert. Az ember, mint az élőlények egyike egészen különleges tulajdonságot kapott. A Biblia első lapján olvassuk: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket." Miért férfivá és nővé? Azért, hogy az ember eleget tudjon tenni a Teremtő parancsának: „megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet". A megvalósítás „technikai részletein" túl a szövetségkötés, a házasság kereteit is megadta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté."

A házasság, a férj és a feleség szövetsége, szeretete a földi létünk alapja. Az emberlét folytatásának esszenciája. Asszony és férfi teremtésben adott testi adottságainak találkozása nélkül az emberiség kihalna.

Az eljövendő világban azonban már nem lesz halál. Nem lesz „kihalás". Ez a sokszor elhangzó kifejezés: örök élet, azt jelenti, hogy halálmentes létezésben lesz részünk. Az oda jutott emberek ezért „nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek".

Ez nem jelenti azt, hogy nem is találkozunk egymással. Sőt! Micsoda öröm lesz, amikor meglátjuk a hitben eltávozott, de az eljövendő világra méltónak ítéltetett szülőket, gyermekeket, házastársakat, barátokat! Van, akik azt mondják, nem találják a Bibliában az újratalálkozás leírását. Én erre azt szoktam mondani, hogy lapozzák fel azt az evangéliumi részt, ahol Jézus az évszázadokkal korábban meghalt Mózessel és Illéssel beszélgetett! Három apostol szeme láttára! Ha Mózes és Illés együtt volt Jézus társaságában, minket és szeretteinket, akikért meghalt, miért zárna ki ebből az örömből?

De menjünk tovább! Ha az eljövendő világban nem lesz házasság, milyenek lesznek a feltámadottak egymás közötti kapcsolatai? Gyorsan mondom: nem tudom. De azt hiszem, hogy jobb, mint itt! Még a házasságnál is jobb! Mert még annál is jobban megismerjük egymást, mint két ember, közös életének 10-40-70 éve alatt. Az a lelki intimitás, teljesség, öröm és elégedettség, végeláthatatlan lehetőség, ami ott vár ránk, nem szorítható a dadogó nyelvünk, eszünk, értelmünk fogalmaiba. Élni fogunk! Azt az életet, amit Isten az Édenkertben szánt az embernek. Nem „megélünk valahogy", nem „túléljük valahogy", nem „kiéljük" magunkat, hanem élünk! A létünk Isten által tervezett teljességében.

Egy nagy család, Isten családtagjainak közösségében. Egymással. Mindannyian, akik Isten kegyelméből méltónak ítéltetünk arra a világra.

És annak nem lesz vége? Nem! Jézus mondta, akik ott lesznek az eljövendő világban, „meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók". Nem angyalok leszünk, hanem az angyalokhoz hasonlók. Az mit jelent? Az angyalok Isten jelenlétében vannak. Teljes békességben, örömben, biztonságban. Istent dicsérve, látva, hallgatva. Feltételezem, hogy rengeteg meglepetésben lesz részünk, de ezek egytől-egyig olyan mérvűek és jellegűek lesznek, amiket most meg sem értenénk, és felsőfokú pozitív jelzőinkkel sem tudnánk leírni őket. Nem lesz félelem, harag, fájdalom, könny, szenvedés. Pál apostol így járta körbe ezt a titkot: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek." (1Kor 2,9) Kiknek?

Nekik, nekünk, akik ezt hisszük, „Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból."

Mivel zárta le Jézus a szadduceusok gyenge lábon álló vitaindítóját? „Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él." Azért hívott ma minket ide Isten Szentlelke, hogy e felől megerősödjünk. Rajtunk múlik, mit viszünk innen el magunkkal, magunkban. Kérjük a mi Urunk, a feltámadott Jézus Krisztus áldását böjti időnk hátralévő napjaira!

Értsük meg, fogadjuk el Tőle, hogy ha hisszük, Ő már méltóvá tett minket az eljövendő világra!

Értsük meg, fogadjuk el Tőle, hogy Ő mindent elkészített ahhoz, hogy hitben járjuk végig itteni utunkat addig a pontig, ahol majd magához veszi lelkünket, és megőrzi a testtélétel napjáig.

Értsük meg, fogadjuk el Tőle, hogy nekünk, és szeretteinknek is valami kimondhatatlanul jobbat készített elő annál, amiben most van, most lehet részünk. Ez a húsvétra készítő mai, böjti örömhírünk. Ámen.