Istentisztelet 2025. január 19-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 51,1-15

Textus: Lk 6,37/c

Énekek: 130/2, 220/1.3.5., 714/1 ú. ék., 51/1, 438/8, 463-466, 438/9

 

Szeretett Testvérek!

 

Mielőtt belevágnánk, olvasok még négy bibliai verset.

Poncius Pilátusról: „Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot." (Lk 23,17) Mária jegyeséről, Józsefről olvastuk karácsonykor: „nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja." (Mt 1,19) Jézust hallgatja több, mint ötezer ember. Esteledik. A tanítványai arra kérik: „Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak." (Mt 14,15) Jézus valamelyik zsinagógában meglát egy betegségében meggörnyedt asszonyt, „előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből." (Lk 13,12)

Mi volt közös ezekben a mondatokban?

Poncius Pilátusnak szabadon kellett engednie egy foglyot. Ha az angyal meg nem jelenik álmában, József válólevelet adott volna Máriának. Ezt jelenti az elbocsátás. Jézus tanítványai arra buzdították a Mestert, hogy jelentse be, vége az órának, menjenek vacsorát vásárolni. A zsinagógában meghúzódó görnyedt asszony megszabadult a betegségéből.

Szabadon engedni. Jegyességet felbontani. Embereket elküldeni. Betegségből megszabadítani. Mi bennük a közös? Hogy lehetne összefoglalni? Biztosan van rá több kifejezés, nekem ez jutott eszembe: véget vetni. Pilátus véget vetett egy fogságnak. Jézus helyett elengedte Barabbást. Véget vetni egy kapcsolatnak. József véget akart vetni a jegyességnek. Véget vetni egy találkozásnak. A tanítványok elküldték volna a sokaságot. Vége a tanításnak. Véget vetni egy betegségnek. Jézus meggyógyította az asszonyt.

Hozzáteszek még egyet: „Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik." Vagy ezt már olvastam? Igen, az igehirdetés előtt. Kiderült a mesterkedésem? A megbocsátani azt jelenti: véget vetni. Ugyanabban az értelemben, mint szabadon engedni valakit, befejezni valamit. Megszabadítani, kiszabadítani.

Úrvacsora-osztás előtt vagyunk. Ez a különös étkezés arra emlékeztet minket, hogy Jézus teste a kereszten függött. Teljesen kiszolgáltatottan. Vérzett. Görcsbe rándult a fájdalomtól. Hagyta, hogy Isten haragja teljes erővel lesújtson Rá. Nem azért, mintha megérdemelte volna. Azért, mert én érdemeltem meg. És te. És minden ember ezen a földön, aki valaha élt, él, és még ezután fog megszületni.

A megtört kenyér és a bor arra emlékeztet minket, hogy a Jézuson végrehajtott kegyetlen római ítélet után se neked, se nekem nem kell félnem Isten haragjától, ami szó szerint: pokoli lenne. Életünk végén mennünk kell, de nem a pokolra.

Akkor hová? Isten színe elé. Mit kell ahhoz tenni?

Magadba kell fordulni. Ott megkeresni Istent, és ha kizártál mindent, és már csak ketten vagytok, szépen rendben felsorolni Neki, hogy mi bánt. Bánt, mert bár senkinek be nem vallanád, Isten szeretete, akarata, jósága ellen vétkeztél. Bánt a lelkiismereted. A keresztyén lelked tartalmának ismerete.

Bántottál. Láttad a felebarátod arcán. Hallottad a hangján. Vagy nem láttad, mert fájdalmában elfordult. Nem hallottad, mert olyat szóltál, hogy hang nem jött ki a torkán. De lehet, hogy senki sem tud a vétkedről, csak Ő, a jó Isten, mert még nem is csináltál semmit, csak kigondoltad magadban. Vagy: lehet, hogy azért nem tud róla senki, mert még nem tetted meg, amit a jó Isten kért tőled.

Amikor mindezt felsorolod neki, - nevezzük: bűnbánatból eredő bűnvallásnak -, akkor kérheted a bocsánatát. Azt, hogy vessen véget lelki gyötrődésednek. Ha őszinte voltál, és tényleg bánod a részletesen felsorolt vétkeidet, akkor mindegyiknek véget vet.

Milyen alapon?

Azon az alapon, amin Jézus keresztje állt. Isten szeretetének alapján. Ha tudod kívülről, álljunk rá erre az alapra, és mondjuk együtt: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"! A folytatás is megy? „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa."

Hogyan „üdvözül" a világ, és benne te, és benne én?

Úgy, hogy elhisszük: Jézus megfeszített teste, irgalmatlan haláltusája levette rólunk az Isten pokolra küldő haragját. Elmondom a bűneimet, és Jézus halálomból kiváltó halála miatt kérek tőle bocsánatot.

Előtte, mondom megint: felsorolom a bűneimet. Bűnbánattal. Bánom őket. Ez a felsorolás a feloldozó bűnbocsánat egyetlen feltétele. Istennek gyónok. Nem embernek, Istennek!

Mindent elmondok Neki. Mindet felsorolom Neki. Nem mintha nem tudna róluk, vagy elfelejtette volna őket. Azért kell felsorolnom, mert arra kíváncsi, hogy Jézus keresztjének hatása mennyire része az életem minden napjának? Mennyire ivódott belém az, hogy mit tett értem Isten?

Megbocsátott! Véget vetett a bűneim miatti vádakat megtorló ítélethozatalának.

Jézus megtanított egy imát azoknak a tanítványainak, akik felmentek vele a hegyre. Így kezdődik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...". Ismeritek. Nem hosszú ima, de ha nem daráljuk le rutinból, minden sora megállít minket. Jézus egyetlen egy szakaszához fűzött magyarázatot. Mindjárt, ahogy befejezte: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Mt 6,14-15)

Mekkora súlya van a második mondat kezdetének: „Ha pedig nem bocsátotok meg ..."!

Tudom. Én is tudom, milyen nehéz megbocsátani. A megbocsátásunk mértéke hozzáigazodik a megbántás, a sértés, a valóságos, fizikai fájdalom arányához, na és az elkövető személyéhez is.

A megbocsátást nem lehet megtanulni. Nem lehet magunkra erőltetni. A magunknak is eljátszott megbocsátás a legrosszabb, mert akkor biztosan hamis! Kegyes arcot, testtartást felvevő, belül fortyogó, undorító hazugság.

A megbocsátás képességét éppen úgy el kell kérni Istentől, mint a bűnbocsánatot. Ez a sorrend. Az tud megbocsátani, aki már bocsánatot kért Istentől a saját bűneire. És el is hitte, hogy bocsánatot nyert. Mert megértette mi történt Jézussal a kereszten.

Aki ezért, aki a Jézusért érzett hálából bocsát meg, azon meg is látszik, hogy nem felszínes, két nap alatt múlandó képességgel rendelkezik, amikor azt mondja: Nem haragszom rád.

A csak odavetett „nem haragszom rád" is jó, és hasznos, de miért ne akarnánk ennél többet? A felületes megbocsátásnál erősebb, bennünk folyamatosan élő, megbocsátást.

Megpróbálom egy történettel érzékeltetni, hogy mire gondolok. Élt egyszer egy bölcs, jószívű ember. Kereskedő volt, gyakran utazott. Egy út melletti fogadóban pihent, amikor valaki megszólította. Tisztelettudóan elmondta, hogy hitelezői miatt szorul körülötte a hurok. Nem koldul, nagyobb összegre lenne szüksége. A mi emberünk kinyitotta az erszényét, előhúzott belőle egy drágakövet és a bajba jutott férfi tenyerébe tette. Az illető hálásan megköszönte, és elsietett, hogy mielőbb értékesítse. Néhány nap múlva újra találkoztak. A megsegített férfi már várta a rajta segítő bölcset. Legnagyobb meglepetésére, visszaadta neki a drágakövet: Kérem, adjon nekem ennél valami értékesebbet! Ajándékozzon meg azzal az önzetlenséggel, amivel ide tudta adni nekem ezt a drágakövet.

Megbocsátani. Bocsánatot adni. Megbocsátani annyi, mint a kimondott szavakon túl átadom az Istentől kapott irgalom, kegyelem, önzetlenség ajándékát annak, aki rászorul a bocsánatomra. Nem csak a szavakat mondom ki: Nem haragszom rá(d), hanem adom az Istentől kapott megbocsátás képességét is. Ezt fogja megérezni!

Időbe telik, míg meg tudunk bocsátani. Ahányszor visszaemlékszünk a bántalomra, annyiszor kell elmondanunk magunkban: Türelem! Most tanulom a megbocsátást. Isten segítségével sikerülni fog!

Nem teszek úgy, mintha mi sem történt volna. Nem hitetem el magammal, hogy ha újra találkozom az illetővel, nem ver gyorsabban a szívem (nem megy fel bennem a „pumpa").

Egyet tudok: Isten megbocsátás-képesítést oktató iskolájában e találkozás után is feljebb léphetek. Mert nem egyedül küzdök, hanem a Mesteremmel, aki az egyetlen, tökéletes példám a feltétel nélküli megbocsátásra. A kioktatás nem az én dolgom. Amit nevelni, fegyelmezni kell azon, aki bántott, majd Ő, Jézus megteszi. Engem is Ő nevel. Engem is Ő igazít helyre.

Tette ezt most is, az úrvacsora előtt is.

Kire haragszol? Dühös vagy „rájuk"?

Kapunk még néhány percet arra, hogy letegyük a most bennünk felbukkant friss, és régi, meg nem bocsátott sérelmeket. Mielőtt vesszük a kenyeret és a bort, több imát is elmondunk, elénekelünk. Bűnvallást teszünk. Aztán megvalljuk a hitünket. Válaszolunk néhány kérdésre. Hitünk és meggyőződésünk szerint. Bűnbánó, bűnbocsánatot adó szívvel.

Engedjük meg Szentlélek Istennek, hogy közben mosson át bennünket! Vizsgálja meg tüzetesen, hogy maradt-e bennünk megbocsátani nem akaró indulat! Ha igen, hadd takarítsa ki azt is!

Jelenteni fogja, amikor készen lesz. Hogyan? Az asztalhoz küld minket.

Engem, téged. Bűnbocsánatot kérő, megbocsátani kész híveit. Ámen