Istentisztelet 2025. november 2-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Thessz 4,13-18

Textus: Jn 14,2

Énekek: 90/1, 352/1.2.3.5., 277/1, 347/3, 763 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Ma sokan útra kelnek. Sírokat, temetőket látogatnak. Aki messzire utazik, az autóba ül, vonatra, vagy távolsági autóbuszra.

Akadnak olyanok, akik otthon maradnak, de azért az állomásig kikísérik az útra kelőket. Ők integetnek a vonat után, aztán hazaballagnak. Több százan, ezren bizonyára most is a peronon várakoznak. Ők azok, akik hamarosan indulnak.

És természetesen ott vannak azok az emberek, akik nem mennek sehová. Régi fényképeket nézegetve - otthon emlékeznek.

Halottak Napján mindenki elcsendesedik néhány percre, vagy órára. A csend aztán gondolatokat sző, a gondolatok összeállnak emlékképekké, az emlékképek összehúzzák a múlt és a jelen szálait, ezek a szálak pedig azon tűnődnek: Vajon, ki lesz a következő „utas"?

Mert „jegye", az mindenkinek van! Az isteni rendet felborító, Paradicsomban történt első nagy engedetlenség óta (általában „bűneset"-nek nevezzük) megszabott időt tölthetünk a földön. A földi keretek között, amit úgy megszerettünk, és amihez annyira ragaszkodunk, hogy a fájdalmak sorozata, a kiszolgáltatottság állapota sem lehet akadálya annak, hogy nyújtsuk, ameddig csak nyújthatjuk!

A „jegy" azonban születésünk óta ki van állítva. És amelyik napra érvényes, azon a napon el kell indulnunk.

Azt hisszük, hogy befolyásolhatjuk, melyik nap lesz az, de tévedünk! A láthatatlan „jegy" láthatatlan feliratán a svájci vasút pontosságával, másodperces meghatározással ott szerepel az érkezés, a születésünk napja, de az indulás ideje is.

Érkezés az életbe; indulás a másik létállapotba. Mert nem azért születtünk, hogy meghaljunk, hogy halottak legyünk, hanem azért, hogy új életre ébredjünk. Az isteni terv részeként: életre halunk.

Amikor a földi utazásaink előtt készülünk valahová, a fix programponton túl nem nagyon érdekel bennünket, mikor érkeztünk meg. A lényeg az ottlét. A lényeg: a tartalom. Az, hogy mivel töltjük az időnket az érkezés és az indulás, a visszaindulás között.

Az a nap, az az óra, a visszaindulás időpontja már sokkal izgalmasabb. Mindig. Akkor is, ha a tartózkodásunk helyén jól érezzük magunkat, akkor is, ha nem. Ha kellemesen érezzük magunkat, szeretnénk halogatni az indulást. De ha nem érezzük jól magunkat, jó lenne felpörgetni az időt.

A Jézusban közénk jött Isten az egyedüli ismerője első érkezésünknek és utolsó indulásunknak. Ő, Jézus az életünk menetrendjének összeállítója, az átszállások, csatlakozások, váltók, sorompók, vágányszámok ismerője és kizárólagos kezelője. Ő mondja meg, mikor, merre megy életszakaszunk szerelvénye. Ő határozza meg, hová szól a helyjegyünk, kik lesznek az útitársaink egy napig vagy évtizedekig.

Jézus néha a semmi közepén meghúzza a vészféket. Ott aztán le kell szállni. Jobb esetben csak várni kell, amíg rájövünk, hogy Ő állított meg minket, aztán minden mehet tovább. Azokkal együtt, akiket mi választottunk és mellettünk ülnek, azokkal együtt, akik máshol váltottak jegyet és szembe jöttek velünk, de egy darabig utastársainkká válnak.

Az élet vasútján az ember néha elgondolkodik. November elején kicsit többet gondolunk azokra, akik elmentek. Virággal a kezünkben, visszaidézett szófüzérekkel a szívünkben hangsúlyosabban is számba vesszük azokat, akik részei voltak utazásunknak.

Én le szoktam írni a nevüket. Azokét, akiknek itt már nem fogok belenézni a szemébe. Leírom a nevüket és igyekszem mindenért, amit tőlük kaptam hálát adni Istennek.

Így is el lehet tölteni a halottak napját. De a többit is.

Kipróbáljátok? Írjátok le a már elutazottak neveit! Szánjatok rájuk időt! Lesz rajta annyi áldás (ha nem több), mint az egynapos temetőlátogatáson!

Meglátjátok, izgalmas lesz! Amikor készen vagytok a listával, figyeljétek meg a sorrendet! Ki is volt a legfontosabb? Ki a második, a harmadik és a negyvenedik, még mindig nagyon kedves családtag, barát, ismerős? Írjátok oda melléjük az áldásokat, mit kaptatok rajtuk keresztül, és köszönjétek meg Istennek!

Az élet vonatján utazóknak, nekünk eszünkbe jutnak azok, akik „kimentek a peronra". Kik ők? Azok, akik már indulásra készek. Már nagyon várják a Bemondó hangját. Összecsomagoltak. De még lehet velük beszélgetni! Menjetek ki velük a peronra, az indulás helyére! Oda, az ágyuk mellé. Maradjatok velük addig, amíg lehet!

Kérdezzétek őket! Tegyetek fel sok-sok kérdést, mert különben magukkal viszik a válaszokat, és már senki nem tud felelni nektek arra, amit csak ők tudnak!

Az indulókat elkísérő embernek tehát eszébe jutnak azok, akik elmentek, és akik már a peronon állnak.

És mit lát? Látja, hogy ő még marad. Nem tudja meddig, de abban biztos, hogy meg van váltva a jegye. A születésekor megkapta. Nem tudja, meddig tart az út, de most, hogy akár itt, a templomban is felidézte az elmenteket és megszeretgeti a peronon várakozókat, eszébe jut: Ki a következő? Mert a mennyei menetrend szervezője soha nem sztrájkol. Az utaztatás folytonos.

Jézus majdnem kétezer évvel ezelőtt elutazott, de tíz nappal később visszaküldte az Igazság Lelkét. Saját Magát. Velünk van minden napon, a világ végezetéig.

Ő, Isten Szentlelke mindenhová elkísér. Őrzi a pihenésedet, szót ad a szádba, Igét a szívedbe. Gondolatot, amikor egyedül vagy. Jó választ, amikor kérdeznek. Amikor még itteni, földi utat kell megtenned, elkísér az állomásra, hogy jó felé indulj, hogy a legjobb szerelvényre szállj fel. Kijelöli útitársaidat, akikkel egy darabon együtt mehetsz, míg ők át nem szállnak. Ki nem szállnak...

És a Lélek, Jézus szent Lelke eszedbe juttatja: neked is lesz majd egy utolsó indulásod! Ha elhiszed, akkor azt a mozdonyt Jézus fogja vezetni! Ő jön el érted. Elment ugyan, hogy mindent elkészítsen a fogadásodra, de ne félj, visszajön és akkor már vele leszel - mindörökké!

Amikor elkíséred az indulókat, Jézus Lelke időnként megkérdezi: téged ki fog kikísérni? Ki lesz az, aki azt mondja neked: imádkozzunk még együtt, mert nézd, Jézus közeleg!

Olyan sokat gondolok erre, amikor a Református Temetőnk több ezer, megváltatlan sírjának keresztjei előtt megyek el; állok meg kis időre. Lekaparom a névről a mohát, a port és meglátom a nevet, mely név mögött már nincs senki. Senki, aki az elhunytról nevetést, anekdotát, könnyeket idézzen fel. Akik személyesen ismerték, már ott fekszenek valahol körülötte, vagy messzi-messzi temetőkben.

Kinek a listáján leszel rajta, kérdi a Szentlélek Isten?

Ki fog úgy emlékezni rád, mint arra a szülőre, gyermekre, nagyapára, nagymamára, barátra, aki elmondta neki: nem kell félni a temetőtől, mert Jézus legyőzte a halált!

Akik ebben a hitben mentek el, azok nem a semmibe érkeztek, hanem a várakozás helyére. A test feltámadására várakozó helyszínre. Jézus előrement, hogy elkészítse a helyet azoknak, akik majd az Ő jobbján foglalnak helyet azon a napon.

Jézusnak van egy listája. Úgy hívják: az Élet Könyve. Azok kerülnek bele, akik már itt, e földön mellette döntöttek. A leghétköznapibb dolgaikban is az elkért, nékik adott, bennük élő szent Lélek tanácsa szerint jártak el.

Jézus kezében ott az Élet Könyve. Akinek ott a neve, azoknak helyet készít. Nem a temetőben, hanem a királyi trónuson, a mennyei Jeruzsálemben!

Ha van öröm a halottak napján, hát ez az!

Jézusnak gondja van azokra, akik elmentek! Nem tudjuk mi „történik" velük, de azt igen, hogy nincsenek egyedül! Ábrahám, Izsák, Jákób, Mózes, Illés, a Jézus mellett megfeszített hitvalló elítélt társaságában várnak.

És Jézusnak gondja van azokra is, akik menetkészen állnak a „peronon". Őket különös odaadással erősíti. Ha nem tudják, hogy utolsó utazásukra készülnek, akkor még egyszer és még egyszer megszólítja őket, mert nem akarja, hogy elvesszenek, hanem, hogy éljenek!

És bennünket, - akik tudjuk, hogy megvan a jegyünk -, saját, személyünkre szabott útjainkon vezet az állomás felé. Közben örökké a felől biztosít, hogy az utolsó indulás perce, a halál pillanata semmi más nem lesz, mint a legszebb érkezési hely felé vezető utazásunk kezdete.

Semmi más! Az induláskor zökken egyet a "szerelvény".

Megáll a szív, és kezdődhet az, amire mindig vágytunk: együtt menni Jézussal az elkészített, örök élet felé! Ámen