Óévzáró istentisztelet 2020. december 31-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Zsolt 90

Szeretett Testvérek!

A petárdátlan, tűzijátéktalan szilveszter sötétedés utáni óráiban kontúrosabban jelennek meg előttünk Mózes emlékei. Imádkozik. Istennek feladott üzenetét, imaküldeményét most egy kicsit elkérjük. Lemásoljuk magunknak, és mi is feladjuk. Írjuk oda a bal sarkába a saját nevünket! Én küldöm neked ezt azt imát, Uram! Én, azokkal, akiket ideengedtél mellém. (Ott vannak veled? Fogd csak meg a kezüket!... Nézz rájuk!... ) Azokkal is küldöm, dúdolom ezt az imát Uram, akik - lehunyom a szemem, és - itt ülnek velem, pedig távol vannak. Azokkal küldöm ezt az imát, azokkal éneklem ezt az ószövetségi zsoltárt, akik máskor együtt állnak velem a templomban. És azokkal, akikkel még soha nem találkoztam, de az év utolsó napján is fontosnak tartják, hogy a visszafogott vigalom, evés, koccintás előtt, vagy közben téged is odahívjanak Jézus, a ma is kirendelt mindennapi kenyér asztalához. Mi most azt imádkozzuk: „Jövel Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit hallunk, amit adsz nékünk!

Bizony, aki a Teremtéskor ott voltál az Atyával, „te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre", amikor még nekik, az előttünk járóknak, szüleinknek, és az őket felnevelőknek is a szemünkbe mondtuk: Boldog új évet!

Miénk Mózes zsoltára, hiszen végigkísérted a családunkat, „öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten!"

Ismertük őket, megálltunk a sírjaiknál, mert idén, tavaly, sok éve már, hogy meghallották a hívásodat: „Térjetek vissza, emberek!" Az elmúlt hetek során ott, a temetőkben, és otthon, a gyermekek tiszta, ropogós párnahuzata, kis ágya mellett adtunk magunknak másodperceket, hogy megsuhintson bennünket a te időszámításod: „ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap".

Ahogy futnak a szilveszterek, a születésnapok; ahogy tovább vezetjük az újszülöttek érkezésének idejét, ahogy letesszük a virágot a friss hantra, és amint megint esküvőre kapunk szépen kigondolt meghívót, elfordítjuk a fejünket, és Mózes imájával jóváhagyjuk: „úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás".

Megrázzuk magunkat, mert most, hogy Mózes imáját morzsolgatjuk, hiányérzetünk támad. Az elmúlt esztendőben, mintha lemaradtunk volna valamiről! Mintha elfeledkeztünk volna egy időpontról! Minta kihagytunk volna egy visszahozhatatlan lehetőséget; mintha legyintettünk volna egy meghívásra! Mintha többet engedtünk volna a butító rutinnak, mint az Istentől elkért okos kalandozásoknak!

Gyerünk, gyorsan vissza Mózes, Bibliánkba vésett imájához, nehogy úgy járjunk jövőre is: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!"

Igen, ezt kérjük, mert néha alábbhagyott az éberségünk. És, amikor Jézust, a helyett, hogy előre engedtük, és követtük volna, magunk mögé küldtük, elfordult tőlünk az Isten! Ez így nem jó! Újra csatlakoztatjuk hát a lelkünket Mózes ima-konnektorához, és vele együtt kiáltjuk december 31-én: „Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon!"

Ha Mózesnek szabad volt, akkor biztosan nekünk is megengedi Isten a szent, gyermeki, huncut-komolysággal megírt alkudozást: „Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt!"

Nekem nem volt részem annyi megaláztatásban, mint Mózesnek. Nekem nem volt olyan rossz sorsom, mint Mózesnek.

Mégis kérem. Úgy, mint ő. És kérheted te is. Úgy, mint Mózes. Mert megaláztak minket. Személyesen, csak hozzánk szólva, csak nekünk írva feddő üzenetet. Vagy ha nem volt bátorságuk a jézusi módszerhez („fedd meg négyszemközt... végy magad mellé még egy vagy két embert..."), akkor

a nyilvánosság mögé bújva. Volt részünk megaláztatásban egyaránt istentelenek, és istentelenek módján hivalkodó felebarátaink részéről.            Nem baj, hiszen csak addig fáj, amíg meg nem bocsátjuk a pöffeszkedő gyengeségből fakadó károgást, és nem kérünk helyette bűnbocsánatot termő örömet.

Most, a mi Atyánk elé kiterített alkuba Mózessel együtt azt is beleírjuk, belekönyörögjük: „Örvendeztess meg bennünket... annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt!" Mert ugye, ha már voltunk olyan merészek és a megalázás napjainak mértékében kértük a gyógyító örömet, ha már itt vagyunk Isten előtt, miért ne listázhatnánk oda rosszabb sorsú éveinket is?

Hogy is kezdtük? Először énekelve: „Tebenned bíztunk eleitől fogva". Aztán Szenczi Molnár Albert patinás énekbe-fordításától visszakanyarodva a Biblia közepéből ismételtük ugyanazt: „te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre".

Nemzedékek... Figyelj csak! Az előző nemzedéked tagjai közül hány felmenődre emlékszel? Kiknek a hangját hallottad? A szüleidét. És a nagyszüleidét. A füledben csengenek még? Láttad őket? Mind a négyet? Kire emlékszel még vissza a korábbi nemzedékekből? A dédszüleidre? Mind a nyolcra? Vagy őket már csak fényképen láttad? És az üknagyapák, üknagyanyák? Maradt róluk ívlámpák, vagy magnéziumos villanópor kisülése előtt beállított műtermi, családi fotográfia?

Kérdezem, mert azokat a tulajdonságokat, azokat a vágyakat, azokat a képességeket hordozod magadban, amiket Isten azért teremtett beléjük, hogy azokat vigyázzák, és örökségül hagyják rád. Legyenek azok kívánságaidat, céljaidat buzdító, beteljesítő, vagy azoknak korlátokat kijelölő hagyatékai. Nemzedékről nemzedékre építette Isten azt, aminek rajtad keresztül, 2020-ban, és azt az előtti évtizedekben kellett megépülnie. Vagy... most érkezett fordulóponthoz az életed? 2020-ban jött el a rombolás, majd az új fal megrakásának ideje? Ha azt kérdezed tőle: De, hát miért pont most? Annyi választ várhatsz tőle: Miért ne? Gondolkozz el rajta! Gondolkozz el azon, mire kaptál életet; mire kaptad a néhány óra múlva múltba süllyedő esztendőt?! Abban a kiváltságban van részed, hogy a lelkeket vezető, fenyítő, szerető, dorgáló Isten részmunkára alkalmazott téged! Ha bontásra, hát bontásra. Ha alapozásra, hát alapozásra. Ha falazásra, hát falazásra. Ha a torony csúcsának elhelyezésére, hát akkor: arra. Isten kegyelméből kész anyagból, az életéveidben felhalmozott isteni hozzávalókkal dolgozol. Azon a munkaterületen, amit kijelölt neked.

Hogy írta Mózes? „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő". Vagy még kevesebb. Vagy kevéssel több. Ennyi idő alatt nem lehetsz kertész, hajókapitány, vájár, kozmetikus, autóversenyző, szobrász, ács-állványozó, főállású anya, és mellékállásban óvodai dajka, vagy államtitkár. Lehet, hogy nem így képzelted el magad serdülőkorodban. Ha nincs más lehetőséged, de megvan a mindennapi kenyered, próbáld megérteni, hogy a jelenlegi helyeden épp' olyan építőköve vagy Isten országának, mint az, akinek irigykedve nézed az életét. Ó, ha tudnám, azonnal megmondanám! De nem tudom, hogy ez a lecsitított év, és ennek utolsó napja, december 31-e mennyire, milyen fokon a része Istennek rajtam, és rajtad elvégzendő munkájának. Kérdezd meg tőle; én is azt fogom tenni. A Szentháromság Isten velünk töltött csendjében.

Én itt most be is fejezem. Amikor a templomban vagytok, bizonyos rendszerességgel beleszövöm a prédikációkba, hogy „Majd olvassátok el még egyszer az istentisztelet elején hallott bibliai szakaszt!"

Tudjátok mit? Csináljuk meg együtt a házit! Megint felolvasom a Zsoltárok könyve 90. fejezetét. Kössük össze a hívők nemzedékét! Menjünk vissza 430 évet a magyar reformátusok idejében, és hallgassátok, hogyan olvasták eleink Mózes imádságát 1590-ben a vizsolyi Bibliából! Szemeteket lehunyva hallgassátok! Közben jusson eszedbe, hogy az utóbbi negyedórában mi mindenről volt szó kettőtök, - Isten Szentlelke és te közötted! És miképpen nyertek erőt, vigasztalást hitvalló őseink századokon keresztül, minden esztendő fordulóján, a hónapok minden egyes napján!

„Uram te mi nékünk hajlékunk voltál minden időben. Minek előtte az hegyek lennének és formáltatnék az föld és ez világ öröktől fogva mindörökkére vagy Isten. Ki az embert semmivé tészed és ezt mondod: térjetek az földbe embereknek fiai. Mert az ezer esztendő teelőtted mint az tegnapi nap mely elmúlt és az étczakának negyed része. Elragadod őket mint egy árvízzel: olyanok mint az álom: mint az fű mely hirtelen megszárad. Mely reggel virágzik és estére elváltozik kivágattatik és megszárad. Azért megemésztetünk az te haragod miatt és az te búsulásod miatt megromlunk. Mert az mi álnokságainkat elődbe vetetted és az mi titkos bűneinket a te orcádnak világa eleibe. Annak okáért minden mi napink elmúlnak az te haragod miatt megemésztyük az mi esztendeinket mint az beszédet. Az mi esztendeinknek napjai hetven esztendő vagy mennél feljebb nyolcvan esztendő és azoknak szinte az java is nyomorúság és fáradtság mely mikor elmúlik el repülünk. Ki tudhatja az te haragodnak erejét és az te félelmed szerint az te haragodat? Taníts meg minket hogy tudhassuk meg az mi napinknak számát hogy járhassunk bölcs szívvel. Térj hozzánk Uram meddig lészen az te haragod? És légy kegyelmes az te szolgáidhoz. Tölts be minket az te jóvoltoddal minden napon hogy énekeljünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket az mi nyomorúságainknak napjai után és az esztendők után melyekben láttunk nyomorúságot. Láttassék meg az te szolgáidban az te csuda dolgod és az te dicsőséged azoknak fiaiban. És légyen az mi Urunknak Istenünknek szépsége mi rajtunk az mi kezeinknek  (mondom) cselekedetit erősíts meg." Ámen