Istentisztelet 2026. augusztus 30-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jn 10,14-18

Lekció: Zsid 10,29.35.39.

Énekek: 135/1, 802 ú. ék., 828/1 ú. ék., 808/1 ú. ék., 471

 

Szeretett Testvérek!

 

Meddig kell nektek Isten? Meddig érdekes számodra a Biblia? Mi a tűréshatárod? Egyáltalán: van egy határ, vagy teljes mértékben elfogadod azt, amit a Bibliából és a prédikációkból megszólaló Isten ad neked?

A zsidókhoz írt levelet egy kicsit előre olvasva, akkor jutottak eszembe ezek a kérdések, amikor egy hete, nyaralásunk utolsó napján Budapesten egy óriási dugóba kerültünk. Az utazók tájékozódását segítő GPS (globális helymeghatározó rendszer) eszköz kerülőutat javasolt. Örömmel vettük, rábíztuk magunkat. Igaza volt, általam sohasem látott kis utcákon átvezetve, húsz perc múlva újra az ismerős útvonalon találtuk magunkat.

Mit csináltam? Kösz, innen már én is tudom! - elhallgattattam a kis műszert. Nekem ne beszéljen tovább. Már nincs szükségem rá!

Ekkor jutott eszembe ez a bibliai szakasz, amit az előbb hallottatok: „mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?"

Értitek: Meddig van szükségem Isten útmutatására?

Hány, meg hány olyan beszélgetésem volt, amikor őszintén elmondták, bevallottátok nekem, hogy az ilyen bibliai versek összezavarják a szerető Isten, a vigasztaló Jézus képet. Büntetés? Súlyos büntetés? Nem lenne jobb kikerülni ezeket a részeket?

Nem. Mi lenne, ha egy olyan KRESZ-könyvből készülnél a vizsgára, amiben nem lennének benne a tiltó táblák, és azok a szabályok, melyek az elsőbbségadásra köteleznek?

Mit szólnál hozzá, ha valaki azt mondaná neked, kapsz tőlem egy Bibliát. Isten akaratát találod benne. Van benne egy-két húzós rész, de nyugi azokat kivágtam belőle, így már tetszeni fog! Ha elolvasnád, arra lennél kíváncsi, hogy mit vágtak ki belőle. Mert éreznéd, hogy a kivágott részekkel valamit elhallgattak előled.

Nos, Isten benne hagyott mindent, amit jónak látott. A kellemetlen, „húzós" részekkel együtt. Mert pont azok nélkül kaptál volna egy „kivágott" hamis, idealizált cukormázas „képet" Istenről. De Isten senkit sem csap be. Bízhatsz benne! Tedd a hitedhez a bizalmat!

A kereszteléskor, úrvacsora előtt, konfirmációs fogadalomtétel során, temetési szertartásokon elhangzó Apostoli Hitvallás „hiszek', „hiszem" szavait - ha mered -, nyugodtan behelyettesítheted azzal, hogy „bízom"! „Bízom egy Istenben, mindenható Atyában..."

Hogy olvastam a szentíró intését? „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van."

Akkor hát a komoly tanrendje, kihívásai, számonkérései, vizsgái és pótvizsgáztatásai ellenére is: Kell nekünk Isten? Hogyne kéne! A „húzós" bibliai részeket elfogadva megrázzuk magunkat, és elolvassuk a bátorítást: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

Nagy levegőt veszünk hát, és újra elolvassuk: „mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?"

Ezekből a sorokból nem ijesztgetés, hanem az első gyülekezetek tisztaságának védelme csendül ki. Nem engedhették meg maguknak, hogy olyanok legyenek közöttük, akik lejáratják az Egyházat. Azokat, akik mai szóval élve: rossz reklámjai voltak a keresztyénségnek.

A mai, modern egyház nem engedi meg magának azt a szigorú fegyelmet, melyet ősegyházban élő testvérei, református ősei, vagy még csak néhány generációval ezelőtt élt egyháztagjai természetesnek vettek.      A demokrácia tomboló világában nem, hogy figyelmeztetni, de még szóvá tenni sem illik azt, aminek az igazáról pedig mindenki meg van győződve. A keresztyén testvérét figyelmeztető egyháztagra gyorsan rányomják az "ítélkező" nevet, vagy egyszerűen csak legyintenek rá: "Törődjön a maga dolgával!"

De, hiszen azzal törődik!

A levél keletkezésekor és mai is ugyanarról van szó: Törődni a dolgainkkal. Mi az? Az egyház, a gyülekezet, a hívő testvér lelki egészsége. A beteg tagok gyógyítása, a gyengék ápolása, az elbukottak talpra állítása. És ez nem a lelkész feladata, pontosabban szólva: nem csak az övé! Mert nem csupán ő olvassa a Bibliát, hanem mindenki, aki kíváncsi arra, mit akar kezdeni vele az Úr. Ma, éppen te, aki az igehirdetésen keresztül ebben a templomban találkozik Istennel.

A levél írójának másik oka, amiért a bűn büntetéséről beszél az, hogy: senki ne higgye, hogy Krisztust elfogadva "lazábban", "könnyedebben" lehet élni.

Nem! Minél többet tud az ember, annál többet kérnek tőle számon. Jézus mindent kijelentett, amit az Atyáról és az Ő rendelkezéséről, akaratáról tudni kell. Aki ennek ellenére semmibe veszi azt, amit Ő elénk adott, elénk élt, arra nagyobb büntetés vár, mint arra, aki még semmit nem hallott Róla.

Egy egyszerű példával élve: amikor egy kisiskolás zavarba jön és azt mondja, hogy 4+3=8, akkor a tanító kedvesen kijavítja és rávezeti a helyes megoldásra. Ha ugyanaz az iskolás ezt 10 év múlva megint eljátssza, azonnal elégtelent kap. Mert már többet tud. Nem téveszthet az alapoknál, mert arra nem építhet. Rossz lesz az eredmény. És ez nem csak a matematikára érvényes, de arra is, amit ma idehoztál magadban. Mert hetek, mert évek óta hordozod.

Az alapok elrontását a Biblia bűnnek nevezi. Ne ijedj meg a szótól! Inkább kérdezzünk rá: Mi is a bűn? Hogyan lehet felismerni, annak érdekében, hogy ne tegyük gyakorlatunkká, vagyis ne vétkezzünk?

A Zsidókhoz írt levél szerzőjén keresztül három definíciót ad elénk a Szentlélek.

Bűn az, és olvasom -: "... büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja,..."

Hát már ki tenne ilyet? - szörnyülködünk ezen a kijelentésen. Szörnyülködik mindenki, aki nem feltétlenül a Törvény ellen lázad, de tesz annál sokkal borzalmasabbat: a szeretetet csúfolja meg. Lábbal tapodja Isten Fiát, lábbal tapossa az Ő szeretetét. Azt, amit Ő hozott közénk, aminek a gyakorlására Ő tanított minket.

A másik bűn: a szövetség vérét közönségesnek tartani. Mit jelent ez? A szövetség vérét közönségesnek tartani annyi, mint: a Bibliát, Isten Kijelentését úgy olvasni, mint bármilyen könyvet, ami a könyvespolcunkon van: ha megunom, ha nem értem, félreteszem, átlapozom. Isten Szövetségét közönségesnek tartani annyi, mint a prédikációt úgy hallgatni, mint a rádiót; ha uncsi, "kikapcsolom, mert ezt már hallottam". Közönségesnek tartani annyi, mint úgy úrvacsorázni, mint valami „vallásos szokás", mint illendőség, mint amire nem készülök, de nicsak, "megint itt az ideje".

A Kísértőnek rengeteg ötlete van Isten Szövetségének közönségessé tételére. Kísértései jelmondata: "Nem kell azt annyira komolyan venni!" Szépen folyik az életem, még eredményeket is tudok felmutatni; a saját, vagy családom botlásait elnézik, megszokták. Nem lesz itt semmi baj. Mai igénk arra figyelmeztet: de lesz! Ha nem akarunk változtatni azon, amit az Ige sötétnek, elégtelennek, utálatosnak bélyegez, akkor lesz büntetés, mert jár érte a büntetés!

És a harmadik, mai Igénkben jelzett bűn: a kegyelem Lelkének megcsúfolása. A kegyelem Lelke bennünk lakik; bennünk, gyarló emberekben, akik elfogadtuk Isten, Jézusban adott kegyelmét, szeretetét. Testünk a Szentlélek temploma. Nem én mondom; a Bibliában olvashatjuk. És ebben a templomban; az enyémben, és tiedben testvérem a Lélek szól hozzánk. Belülről súg. Elmondja mi a jó és mi a rossz, figyelmeztet, ha rossz úton járunk és felemel, amikor elcsüggedünk.

Isten Lelkét megcsúfolni annyit tesz: kikapcsolom magamban ezt a szent adást: "Mondhat, amit akar, én azt csinálom, amit jónak látok!"

A bűn tehát nem egy személytelen, Tízparancsolattal való szembenállás, hanem engedetlenség az iránt az Atya iránt, aki szól, beszél hozzánk, szeret, véd minket.

Adjunk neki hálát azért, mert ezt a személyes kapcsolatot, ma együtt tapasztalhattuk meg itt, a templomban.

Halljuk meg az Ő szavát mindenkor, állítsuk be a frekvenciát, erősítsük fel magunkban az isteni adást, amikor gyengék vagyunk és adjunk hálát azért, mert ez a Krisztus által hallható csatorna napi 24 órában áll rendelkezésünkre!

Nos? Meddig kell Isten?

Legyen kísérőnk ma, holnap, holnapután, a hét minden napján, hogy jövő vasárnap együtt adhassunk hálát neki! Újra itt, a gyülekezet közösségében! ÁMEN