Istentisztelet 2026. augusztus 2-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Filemon 1.8-21

Textus: Filemon 4-6

Énekek: 249/1 új. ék., 770 új. ék., 203/1 új. ék., 133, 455/1.2.4.7.9.

 

Szeretett Testvérek!

 

Pál apostolnak a Kolossé városában lakó Filemonhoz írt levele mindössze egyetlen fejezetből áll.

Kicsit zavarban érezzük magunkat, mert ez egy magánlevél. Ezt nem felolvasásra szánták. A Filemonnak írt levél egy személyes problémával, és annak megoldásával foglalkozik.

Pál apostol kér. Kér valamit ettől a derék, Kolossé városában élő keresztyéntől, Filemontól, akit személyesen nem is ismer.

Mit is kér tőle? Kérése alapja egy szökött rabszolga. Onézimosznak hívják. A rabszolga Filemon tulajdona, tőle szökött meg. Kiderül, hogy ez az Onézimosz keresztyén lett. Megtért. Valószínűleg Pál apostolt hallgatva úgy döntött, hogy átadja az életét Jézusnak. Ha átadja, akkor ő, Onézimosz már csak azt akarja tenni, ami kedves Jézusnak.

Valószínűleg mindent elmondott Pál apostolnak. Bevallotta, hogy ő egy szökött rabszolga. Nem tudjuk miért szökött meg. Talán vissza akart térni a hazájába. Mindegy mi volt az oka, a szökött rabszolgákra a római hivatal birodalmi, országos körözést adott ki. A rabszolgák bőrébe sütött pecsétek, billogok, tetoválások miatt a szökött rabszolgáknak nem volt sok esélyük. Bárhol elkapták őket, iszonyatos büntetés, a legtöbb esetben keresztre feszítés járt nekik.

Jézus tanítását-, a megváltás örömhírét-, az evangéliumot megismerve Onézimosz nem törődik semmivel. Hiszen örök élete van. Legfeljebb annyi történhet vele, mint az Úrral. Megkorbácsolják, keresztre feszítik. Nem baj! Annál hamarabb találkozik Jézussal! Nem takargatja a kilyukasztott fülét vagy a karjára égetett pecsétet. Mindent elmond Pál apostolnak és várja, hogy mit tanácsol neki.

Együtt gondolkodnak. Honnan is szökött meg? Kolosséból. Hiszen, ott már vannak keresztyének - gondolhatta, mondhatta az apostol. Onézimosz rábólint: a gazdája, Filemon is keresztyén. Jól ismert tagja a Kolosséban élő gyülekezetnek. Ebből arra következtethetünk, hogy Onézimosznak, egy keresztyén gazda rabszolgájaként nem is volt olyan rossz dolga. Reménysége lehet arra, hogy amikor visszatér, Filemon, a gazdája, nem fogja bántani. Pál apostol erre céloz, amikor azt kéri Filemontól: „fogadd őt úgy, mint engem." Ez a kérés.

Nem kevés. Büntetés-elengedés mellett visszafogadni egy szökött rabszolgát! Úgy fogadni, mintha az apostol érkezne. Örömmel, szeretettel, vendégszeretettel. Úgy, mint amilyen fogadásról Jézus tanított a tékozló fiúról szóló példázatban. Örülni az elveszettnek. Onézimosz, a rabszolga elveszett, de visszatér. Micsoda próbatétel Filemon számára! A keresztyén hitének szóló kihívás. Kedves Filemon! Át tudod-e ültetni a gyakorlatba azt, amit Jézus tanított? Vissza tudod-e fogadni a szökött rabszolgádat úgy, mint ahogy Isten fogadott el téged gyermekének? Ez itt a kérdés!

Kérdés, mert lassan kiderül, hogy miért maradt benne a Bibliában ez a magánlevél. Azért, mert Filemon próbatétele mindannyiunk hitét levizsgáztatja. Tessék: Így hiteles Jézus követése! Amit hallottam, amit tanultam, amit elfogadtam, azt beültetem a mindennapjaimba.

Filemonnak nem volt kötelessége visszafogadnia Onézimoszt. A jog, a római törvény a rabszolga gazdája mellett állt. A szökött, de elkapott, vagy az éhhalál elkerülése miatt visszatért rabszolgát meg kell korbácsolni. Az már a tulajdonosán múlik, hogy kivégezteti-e, vagy sem. Ezt mindenki megértheti. Pál is megértette. Nem mondott ellent a római jognak, de azt írta Filemonnak: „fogadd őt úgy, mint engem."

Ezt meg kell emészteni. Nem tudom, Filemonnak mennyi ideje volt rá. Hiszen a levél Onézimosszal, a visszatért rabszolgával együtt érkezett. Valószínűleg kísérője is volt, hiszen ha egyedül teszi meg az Efézus (onnan indult) - Kolossé utat, valószínűleg sok faluban, postaállomásnál, útkereszteződésnél belebotlott volna a helyőrségi katonákba, a légiós ellenőrzési posztok őrségébe. Azok nehezen hitték volna, hogy ő egy olyan rabszolga, aki éppen vissza akar menni a gazdájához... Filemonnak azonnal döntenie kellett. Megkorbácsoltatja Onézimoszt, vagy enged az apostol kérésének: „fogadd őt úgy, mint engem."

Álltatok már ilyen próba előtt? Keresztyénségetekre hivatkozva, kimondva, vagy kimondatlanul; írva, vagy íratlanul döntenetek kellett. Talán ma is. Vagy holnap? Tegyek úgy, ahogyan a józan ész diktálja? Úgy tegyek, ahogy elvárják tőlem? Azt tegyem, amit más is megtenne a helyemben? Vagy: azt, amit Jézus tenne a helyemben?

A Filemonnak címzett kihívások, döntéskényszerek a mi kihívásaink, a te próbatételed!

Miért is kellene Filemonnak úgy fogadnia a szökött rabszolgáját, Onézimoszt, mintha Pál apostol érkezne a házába?

Azért, mert az apostol így kezdi ezt a mondatot: „Ha tehát engem társadnak tartasz". „Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem." Nem valami vadidegen ember, hanem a Krisztusban testvérem kér engem - gondolhatta át Filemon. Újra olvassa a sorokat. Kiderül, hogy az apostol maga mellett akarta tartani Onézimoszt. Biztosan önzetlen segítőre talált benne. „Elkérhette" volna Filemontól. De nem! Visszaküldte hozzá. Miért? Pál apostol így indokolja: „Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen."

Még baráti szívességet sem kér. Pál apostol Filemonra bízza a döntést. Igaz, mennyire a miénk? A legjobb barátunk, a társunk, a legmegbízhatóbb kollegánk nem hivatkozik az évtizedes ismeretségre, nem protezsálja be a jelöltjét, hanem leírva az illető tulajdonságait, ránk bízza a döntést. Vagy mi kérünk, és mi bízzuk rá a döntést. Abban a biztos tudatban, hogy hitünk, az ő hite, az én hitem szerint jut elhatározásra.

Bíztak már így benned? Bíztál már így valakiben? El tudtad fogadni azt, ahogyan határozott? És te? Te tudsz úgy dönteni ahogy nem a kapcsolataid, nem az elvárások diktálják, hanem, ahogy Jézus várja tőled?

Nagy kérdés előtt állt Filemon. Keresztyénsége hitele állt, vagy bukott azon, mi mellett teszi le a voksát. A római törvény mellett, vagy a Jézusba vetett hite mellett?

És itt még nincs vége a levélnek!

Mert a záró sorokban jön a csúcspont. Nem elég, hogy Pál apostol ekkora döntés elé állítja Filemont! Még valami egészen elképesztő lehetőséget vázol Filemon elé: „... tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok." Hát ez meg mit jelenthet? Mi lehet több annál, hogy ő, Filemon, nem korbácsoltatja meg Onézimoszt; nem feszítteti keresztre, sőt megpróbálja úgy fogadni, mintha maga az apostol érkezne hozzá? Mit kér tőle Pál? Mit akar ezzel mondani, hogy: „... tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok."

Filemon megérti. Az nem lehet...! De, azt kéri! Mert annál, több, hogy „fogadd őt úgy, mint engem" csak egy lehet: szabadítsa fel! Szabadítsa fel Onézimoszt a rabszolgaságból. Legyen libertus, római állampolgári jogot nyert, felszabadított rabszolga. A születendő gyermekei pedig már libertinusok, szabadon született, a Birodalom minden jogát, védelmét élvező emberek lesznek.

Igen. Ez a végső cél. Pál apostol két dolgot kér Filemontól, keresztyén testvérétől. Egészen finoman, lépésenként adagolva. Először azt, hogy szeresse azt a rabszolgát, aki jogtalanul járt el vele szemben. Másodszor, a levél végén pedig azt, hogy adja vissza neki a szabadságát. Mert Isten minden embert szabadnak teremtett e földön.

Ki tudja ezt megtenni? Ki tudja szeretettel fogadni azt, aki őt elhagyta? Ki tudná visszaállítaná ennek az embernek minden jogát, státuszát?

Csak az, aki megérti, hogy ő is ezen ment végig.

Például Pál apostol és Filemon. Az egymást, személyesen nem ismerő, de hitükről ismertté vált emberek. Testvérek. Keresztyén testvérek. Ők tudják, hogy ők is olyanok voltak, mint Onézimosz, a szökött rabszolga.

Rossz szokásaik, hamis hitük, másokat használó vágyaik, istentelen gondolataik rabszolgaságában éltek. Jézus pedig visszavezette őket az Atya Istenhez. Egy szörnyű kereszten. Meghalt értük, és ezzel kiváltotta őket a bűn rabszolgaságából.

Mint téged, és engem, akik azt hittük, hogy rendes, aránylag tisztességes, de azért ügyesen helyezkedő, sok mindent elért, néha kisebb-nagyobb vétkeket elkövető, de azért alapjában véve jópofa emberek vagyunk. Jézus az életét adta értünk azért, hogy ne ebben az önhittségben érjen véget az életünk. Mert akkor borzalmas folytatása lenne.

Jézus elfogadott minket, téged, engem, úgy ahogy voltunk. Mert ezért küldte az Atya Isten. Aztán többet is megtett ennél. Megszerezte az örök életet. A vele eltöltendő örökkévalóságot.

Ennek a rövid magánlevélnek ez a célja. Felmutatni, mit vár tőlünk a nekünk szabadságot adó, meggondolatlan beszédünk, ártó tetteink, maszatos gondolataink szennyéből felszabadító Úr.

Menjünk hát haza úgy, mint akik tudni fogják, egy-egy helyzetben mit kér tőlük Jézus!

Aztán ha még tovább mozdul a kezünk, a lábunk, sejteni fogjuk, hogy csak azt a többletet tesszük oda Jézus kéréséhez, amiről Ő előre tudta, hogy meg fogjuk tenni.

Ha még nem, tedd meg! Ámen.