Istentisztelet 2026. augusztus 9-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsid 1,1-4

Textus: Zsid 1,2/a.3/b.

Énekek: 34/1, 762/1-6 ú. ék., 799/2 ú. ék., 796/3 ú. ék., 360/2.3.

Szeretett Testvérek!

Az apostoli hitvallás egyik szép, mennyországról készült helyszíni rajzát, itt a templomban keresztelés, konfirmáció és úrvacsoraosztás előtt szoktunk szavainkba írni: „Jézus Krisztus... ül a mindenható Atya Isten jobbján". Az ókeresztyén hitvédők nem valami romantikus jelenetet próbáltak írásba foglalni, amikor elénk adták ezt a megrendítően fenséges jelenetet. A szent iratokra támaszkodtak. Az Ószövetségre, és a gondosan összeállított, megimádkozott újszövetségi írásokra. Mert a kijelentés megtalálható - többek között - a Zsoltárok könyvében (110,1), Máté evangéliumában (22,44), Péter apostol első levelében (3,22), a Római levélben (8,34), és az Apostolok Cselekedeteiről írott történeti könyvben (2,34) is.

Egy alkalommal konfirmandusoknak beszéltem arról, „hol is van most" Jézus. Elkerekedett szemek néztek vissza rám, aztán a beállt csöndben az a bizonyos „mindig kérdező" típusú srác megszólalt: „Aztán mit csinál ott Jézus, az Atya jobbján?"        Jó kérdés volt. Ugyan, melyikünk ne lenne rá kíváncsi, mit csinál Jézus az Atya jobbján? Keressük ki az ide vonatkozó bibliai utalásokat! Hol kezdjük? Segítségül lehet hívni 463 éves hitvallásunkat, a Heidelbergi Kátét. A 49-52 kérdés-feleleteket szépen, nyugodtan végig olvassuk. Aztán fellapozzuk Bibliánkat azoknál a részeknél, melyekre a hitvallás utal, és - meglátjuk -: teljes lesz a kép! Megtudjuk, mennyi mindennel „foglalkozik" Jézus ott, fenn, az Atya jobbján. Talán jobb, ha úgy mondom: mennyi mindenkivel! Hiszen személyekről van szó. Rólunk.

Nekünk ad erőt. Bennünket ajándékoz meg. Minket oltalmaz. És megtart itt, a földön. Addig, ameddig jónak látja, és azért, hogy még egy valamit, vagy sok száz dolgot elvégezzen a kezünkkel, a lábunkkal, a fejünkkel, a beszédünkkel. Rajtunk keresztül dolgozik Jézus. Akkor is, ha nem tudunk róla, akkor is, ha netán: éppen nem akarjuk vagy nincs hozzá kedvünk. És velünk munkálkodik, ha örömmel engedelmeskedünk neki, mert tudjuk, hogy az Ő eszközei, munkatársa, keze, szeme, lába, hangja vagyunk.

Mindeközben pedig, legyünk Jézus terveinek akár passzív, akár aktív részesei, Ő, ott, Isten jobbján: esedezik értünk. Ezt meg Pál apostol római leveléből olvastam ki: „Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk." (Rm 8,34) Esedezik. Értjük, de mit is jelent ez pontosan? Elővettem a felejthetetlen görög professzorunk által írt szótárt és megnéztem benne, mit is ért a bibliai görög nyelven író Pál apostol ezen a szón: „esedezik". Ezt találtam: „valakihez, valaki érdekében kér, odafordul, ostromol, megrohan, könyörögve szót emel valakiért, hathatósan kiáll valaki mellett.

Hihetetlen! Ezt teszi értem Jézus? Kérdezd meg magadtól, mert rád is vonatkozik! Elkövettem valamit, vagy éppen: eszem ágában sem volt eleget tenni egy megértett isteni kérésnek és ennek ellenére, Jézus kiáll értem? Van ilyen ügyvéd a világon? Aki egy eleve elvesztett perben, önként, örömmel vállalja a védelmemet? Mert erről van szó. Legalábbis: majdnem erről van szó. Majdnem, mert hát hogy is működik a földi bíróság? Megjelenik a felperes, aki a feljelentést tette. Mellette az ügyész, aki a vádat képviseli. Ott van a tárgyalóteremben az alperes, akit vádolnak. Mellette az ügyvéd, aki őt védi. No, és a bíró, aki mindkét felet meghallgatva, meghozza majd a döntést.

Jelen esetben, bibliai értelmezést várva: mi vagyunk az alperesek. Valaki feljelentett bennünket. Valaki vádol - téged. Ki lehet? Mondjuk, akár szótlanul is: a feleséged, a férjed, a testvéred, a barátod, a gyereked, édesanyád, édesapád, a rokonod. Esetleg az az ismeretlen, akit a tekinteteddel, a nagyképűségeddel, az érdektelenségeddel, az odaszólásoddal megbántottál. Nem vihetnek bíróságra, mert semmit nem tettél, ami bármely, joggyakorlatban ismert törvénykönyv szerint büntetendő cselekmény.

Az a mozdulat, az a szó, az a mulasztás, az a gondolatod(!) azonban mégis bírósági ügy lett. Isten mércéje szerint nagyon komolyan vétkeztél! Vádolhat téged az Úr!

De vádolhat a Sátán is. Nem tetszik neki, hogy most valamilyen oknál fogva itt vagy a templomban. Otthon meg Bibliát olvasol. Még az is lehet, hogy komolyabban fogod venni a régen nem gyakorolt, vagy részleteiben sutba dobott keresztyén hitedet! Tenni kell valamit - gondolja Isten ellensége, és - beléd mar! Oda, a lelkiismereted közepébe! Előveszi a már Isten elé vitt, megvallott bűneidet, amit az Atya Isten, Jézus érdeméért, kereszthaláláért - mert arra hivatkoztál - már elfelejtett, megbocsátott.

A Sátán emlékeztet! Minden rosszra, amit elkövettél. Isten már megbocsátotta, de azért „jobb ha nem felejted el!" - suttogja a vádló. „Jobb, ha magadnak nem bocsátod meg!" Ezzel kínoz. Ez a dolga. Megfogja, gyötri azokat, akik Jézus felé fordulnak. Nehogy már elveszítse őket! Nehogy már megmeneküljenek az istentagadó kárhozatból!

Akik az övéi, azokat a Sátán nem bántja. Azokat megnyugtatja. Igyekszik, hogy ne nélkülözzenek, elveszi útjukból azokat, akik beszélnének nekik Jézusról. Lebeszél a templomlátogatásról. Elfordítja a szemüket onnan, ami zavaró, mert egy felkavaró látvány megmozdítja azt a bizonyos, már régóta szunnyadó lelkiismeretet; egyszer, egy áldott tanító, lelkész, édesanya által elültetett keresztyén tanítást és az abból fakadó elhatározást. A Sátán azokat hagyja békén', akik az övéi, akik lefelé csúsznak.

Módszeresen emlékezteti a vele járókat a neki engedőket arra, hogy már „úgyis mindegy", „élvezzék az életet", meg egyáltalán: azok a bolond Jézus követők elvesztegetik a földi idejüket; az egyházra pazarolják a pénzüket; megvonják maguktól az örömöket. A Sátán így vádol téged!

De - hála legyen Istennek -, van nekünk kirendelt, mennybe ment, az Atya jobbján, közvetlen közelében ülő védőnk, ügyvédünk. Jézus Krisztus. Ő az, aki az eredendően vesztésre álló perben szót emel értünk. Érted, értem.

Miért állunk vesztésre? Mert a Bibliába foglalt, Jézusban egészen pontosan elénk adott, megmagyarázott, általa hitelesen megélt törvény ellen; a szeretet törvénye ellen - vétettünk! A héten is. Pedig a múltkor, az úrvacsora után hallottuk a bibliai, elbocsátó igéket arról, milyen is az isteni szeretet gyakorlati megvalósulása. (Lásd: Rm 12,9-18) Ennek ellenére: képmutatók voltunk. Nem iszonyodtunk a gonosztól. Sőt! Engedtünk neki. Nem ragaszkodtunk a jóhoz. Amikor tetszetősebb, olcsóbb, kívánatosabb volt a rossz, felcseréltük a jóval. Lett légyen az bármi. Nem voltunk gyengédek. Távol állt tőlünk a tiszteletadás. A szolgálatkészségünk komoly hiányokat mutatott fel úgy a gyülekezeti, mint a családi élet, vagy a munkánk vonatkozásában. Szívből örültünk az örülőkkel? Sírtunk a sírókkal, vagy csak eljátszottunk valami magunkra aggatott, kegyes szerepet? És ami a legnehezebb: őszintén, legalább magunkban, mertünk áldást mondani azokra, akik (bármivel is) üldöztek minket, vagy... átkoztuk őket? Rosszal fizettünk-e a rosszért, vagy vállaltuk a dicséretre méltó szent „balek" szerepét és kenyeret adtunk a kő helyett?

Ha csak egyetlen egy ponton „megfogott" Jézus, az már elegendő arra, hogy „szeretet-törvény-telennek" mondjon ki a mennyei bíróság. Vesztett ügyeink vannak Isten ítélőszéke előtt. Jézus azonban „Isten jobbján van, és esedezik... értünk".

Tudja, Ő tudja a legjobban, hogy nem lehet kimagyarázni az ügyünket. Az előbb felismert és a többi, összes vádpontban: bűnösök vagyunk. És azt a mennyei bíróságot nem lehet lefizetni. Egyetlen megoldás van. A bíróság befolyásolható! És - érdekes módon - nem az ítélethozatal előtt, a tárgyalás alatt, hanem annak a végén! A fellebbezhetetlen, harmadfokú döntés elhangzása után!

Jézus azért tud esedezni, azért lehet szava értem és érted, mert olyan hivatkozási alapot hoz fel, amely 180 fokos fordulatot hoz az ügyedben! Elmondja, hogy bár megérdemled a büntetést; Isten igazságát senki nem vonhatja kétségbe; de valami történt!

Mi? Az, hogy az ítéletet már végrehajtották! Mikor? 1990 és egynéhány évvel ezelőtt. Hol? Jeruzsálem külterületén. Miképpen? Kereszthalál által. Ki volt az áldozat? Ő, az esedező, a testi formát felvett bíró, maga az Isten, aki most a védőm is. Miért tette? Mert úgy szerette a világot, hogy nem hagyhatta abban a helyzetben, abban a kárhozat felé rohanó állapotban, melyben élt. Igazsága azt kívánta, hogy azok, akik nem szeretik Őt, nem hallgatnak Reá, azokat, a földön ideig tartó, majd életük végén örök büntetéssel sújtsa. Irgalmassága és szeretete azonban megtalálta a megoldást. Azt a megoldást, mely visszaadhatja az életet; a Vele eltöltött, örök ÉLET lehetőségét. Ennek érdekében, Ő, az Atya, a Lélek, testi formát öltött. Megmutatta, megtanította a visszautat. Majd ebben a testi formában keresztre feszíttette magát - értem, helyettem, miattam.

Most pedig, a Szentháromság egyik személyeként, az Atya jobbján, folytonosan esedezik érted és értem. Mindannyiunkért. Azért, hogy ha vétkezünk, el ne felejtsünk hivatkozni erre a helyettes kivégzésre; erre a bocsánatot adó és ÉLET-et szerző, helyettes elégtételre. Aki ezt komolyan veszi, amelyikünk át meri gondolni, mi is van ebben a Zsidókhoz ír levélbe' foglalt mondatban: „a mennyei Felség jobbjára ült", nos, az igazán felszabadult szívvel tud elmenni innen és az újra átismételt, megint megértett szeretetben képes végigjárni a következő hetet. Halkan mosolyogva, Istennel beszélgetve. Ámen