Istentisztelet 2022. január 9-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mt 6,7-15

Textus: Mt 6,9

 

Szeretett Testvérek!

 

Ma délelőtt nem fogjuk pontokba szedve elemezni a „Mi Atyánk"-ot. Nem ezt bízta rám Isten. Hogy mit, az akkor fog kiderülni, amikor az igehirdetés közben a Szentlélek Isten először végigsúrolja, majd hozzáér a lelkünkhöz. Meglep a közelségével. Beszélgetésre hív. Imára.

Nem erőltetett, hanem Istennek kedves imára.

Milyen az? Olyan, mint amikor egy kedves dallamot dúdolgatsz. Nem gondolsz arra, hogy mi haszna van. Hát így imádkozz! Dúdold el Istennek a jókedvedet, a kedvetlenségedet, a kéréseidet, a hitetlenségedet!

Hallani fogja. Meghallgatja. Megérti. De: imádkozz! Hiába nézed a vasárnapi ebédet, amíg nem kóstolod, nem érzed az ízét. Hiába meséli el a barátod, mit olvasott, amíg nem érsz a könyv utolsó oldalának végére, nem érted meg, miért lelkendezett. Amíg nem imádkozol, nem érzed magad annyira közel Istenhez, mint amennyire Ő közelít hozzád.

Mondta már nekem édesanyját gyászoló felnőtt gyermek, esküvőjére készülő vőlegény és menyasszony, betegéért aggódó hozzátartozó, házasságát sirató házastárs, pályaválasztását fontolgató fiatal, és ki tudja hányféle gonddal harcoló, ember: Szeretnék imádkozni, de én még nem hiszek annyira!

Mennyire? - kérdem én. Jézus kezdőknek tanította meg a Mi Atyánkot. Máté evangéliuma szerint a tanítványai előtte is hallották a Mester tanításait, mert végigjárták vele Galilea zsinagógáit. Látták, hogyan gyógyít betegeket és erőtleneket (Mt 4,23-25), de amikor felmentek a hegyre, Jézus úgy látta, hogy az ima-értelmezés területén súlyos hiányosságaik vannak. Külsőséges vallási sablonokat követnek. Mint azóta az egyházi tanításokat másoló, nem a saját, hanem mások felismeréseit bemagoló, de Istenhez el nem jutó hívek.

Ezért inti őket Jézus: „ Ti azért így imádkozzatok..."! Így imádkozzatok, és akkor hinni fogtok! Az imából születhet meg a hitetek. A Mi Atyánk nem egy bűvészpálca, amit elég meglengetni, elhadarni, és már jön is csoda, teljesül a kívánság. A Mi Atyánkot megtanulva, egy idő után a saját szavainkkal lehet, szabad, kell elmondanunk. A Mi Atyánkból vett dicséretekkel, kérésekkel, hitvallásokkal, de úgy, ahogyan a Szentlélek Isten bennünk és velünk fogalmaz meg, vagy inkább: éreztet.

A „Mi Atyánk" mintázatát, motívumait követő imáink törik át Jézus Atyja imáinkat teljesítő szeretet-raktárait. Miért? Mert nem csak a szánk mozog már, hanem a szívünk is. Az emberi szervünk, a szívünk azért dobban, hogy vérrel lássa el testünk legkisebb zugait. Az imádság azért dobban, hogy eljuttassa Istenhez az életünk rezdüléseit. Ha megáll a szív, leáll a szervezet működése. Ha be sem indul, ha leáll az imaélet, elégtelen lesz az adás Isten és a lélek között. Beáll az adásszünet, leáll az adás, megszűnik a vétel.

A Mi Atyánk, és annak öntésmintájára, bensőnk kiöntésének mintájára készült imáink egész személyünket bejárják. Minden zegét-zugát. Gátlástalan szókimondókká válunk. Még a magunknak elhazudott dolgaink is meztelenné válnak. Kitudódik, kinek tartjuk Istent. Kívánjuk-e országa rendjét, akaratának megvalósulását. Rábízzuk-e életszükségleteinket. Vágyunk-e bűnbocsánatára, és annak mértékéhez igazítjuk-e a rajtunk esett sérelmek megbocsátását. El akarjuk-e kerülni a hátunk mögé vetett, de mindig elérhető kísértéseket. Meg akarunk-e szabadulni a gonosztól, akivel azért néha csak kvaterkázunk, összefogunk egy kicsit, ha jó ajánlatai vannak. Övének ismerjük-e az országot; átadjuk-e neki a hatalmat, az Ő dicsőségének tulajdonítjuk-e eredményeinket?

Jézus, oktatási célra adott imájának eleje, már a megszólítás - „Mi Atyánk" - tisztázza, hogy magunktól semmit nem érünk el. Illetve, amit magunktól, az Atya beavatkozása nélkül valósítunk meg, az semmi. Isteni, legfelsőbb szempontból értékelhetetlen.

Isten azért vállal felelősséget, amit Őt kérve; és azt amit ad, azt felhasználva viszünk végbe. Minden, amivel megvalósíthatjuk akaratát, az Ő tulajdona. Használatra kaptuk, kölcsön. Szellemi és anyagi javainkat annyi időre bocsátja rendelkezésünkre, és akkor veszi vissza, amikor jónak látja. Tudásunk, emlékezetünk, kifejezőkészségünk, bankszámlánk, ingatlanunk és ingóságaink, értelmünk, kezünk, gerincünk, szemünk, lábunk addig tartanak, addig maradnak épek, használhatóak, amíg vissza nem kéri őket, míg el nem végezték rendeltetésüket. Testünk feltámadásakor majd kapunk helyettük másikat. Romlandók helyet: romolhatatlanokat.

Gyülekezeti ebédeink kezdetén szoktuk elénekelni: „Jövel Jézus légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk, adjad Urunk, hogy jól essék, a te neved dicsértessék!" Tudom, sok otthonban, hozzánk hasonlóan, a családi étkezések elején is elhangzik ez a szép magyar dallammal díszített asztali áldás. A lenti teremben az asztalok mellett, gyülekezeti kiránduláson, hittantáborokban, vendégségben néha kihallom belőle, hogy felcserélődik az addig jól használt birtokos rag száma, személye. „Jézus légy vendégünk". A miénk. Rendben, „Adtál nékünk". Nekünk. Így bizony! De aztán, „adjad Urunk" helyett: „adjad Uram, hogy jól essék". Egyes szám első személyben.

Az Úri imádságot soha nem tévesztjük el. Hogy is hangzana, ha véletlenül azt mondanánk „Mi Atyánk" helyett, hogy „Én Atyám"? „Mindennapi kenyerünket" helyett: „Mindennapi kenyeremet add meg nékem ma"?

Természetesen vannak, legyenek is személyes imádságaink, de soha ne felejtsük el, hogy Jézus azt kérte, azt tanította, hogy egymásért, egymás nevében, együtt is imádkozzunk! „Ti azért így imádkozzatok"...

Kik azok a „ti"? Kik voltak akkor a „ti", amikor Jézus felment a hegyre? Az evangéliumban azt olvassuk: „felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket". (Mt 5,1-2) Tehát: azoknak tanította - „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy" -, akik felmentek vele a hegyre, és odamentek hozzá.

Hogy is van ez akkor? Isten nem mindenkinek az Atyja? Nem Ő az, akiről Jézus ugyanazon a hegyen, ugyanazoknak a tanítványainak azt mondta Istenről: „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak."? (Mt 5,45) De, Ő az az Atya Isten. Mert Ő adott életet mindenkinek. A gonoszoknak és a jóknak. Az igazaknak és a hamisaknak. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem mindenki éli meg Istennel az Atya és gyermek kapcsolatot.

Ismerünk olyan apát, aki elfordult a gyermekétől? Sajnos: igen. Tudunk arról, hogy gyermekek fordítanak hátat az apjuknak? Sajnos: igen.

Nem mindenki képes Atyának szólítani a mi Atyánkat, Jézus Atyját. Sokan, fájóan sokan nem tartják a kapcsolatot a mi Atyánkkal, Jézus Krisztus Atyjával, a teremtő Istennel.

Mit lehet tenni? Olvasom Jézus korábban, ugyanott, a hegyen mondott szavait: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek". (Mt 5,44-45) Hallottátok? „így mennyei Atyátoknak fiai legyetek" Az lesz Isten gyermeke, aki szeretni akarja, próbálja, aztán meg is szereti ellenségeit, és képes arra, hogy imádkozzon azokért, akik üldözik, zaklatják, rosszat akarnak neki.

Pál apostol néhány évtizeddel később hozzátett még valamit Jézus tanításához. Ezt írta a kisázsiai keltáknak: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által." (Gal 3,26) Ha összevonjuk a kettőt, Jézus és Pál apostol tanítását, a következő jön ki belőle: Isten gyermekévé válhatok azzal, hogy elhiszem kicsoda Jézus és mit tett értem, hálából pedig úgy élek, azt teszem, amire megtanít az evangéliumokból.

Ti, kedves testvérek a megszólítás ellenére attól még nem lesztek, nem leszünk egymás testvérei az Atya gyermekeként, hogy templomba járunk, tizedet adunk a jövedelmünkből, Bibliát olvasunk, imádkozunk, kenyeret és bort veszünk úrvacsoraosztáskor, dicséreteket, zsoltárokat énekelünk. Ezzel csak egyházi törvényeinknek, és vallásos szokásjogunk kívánalmainak teszünk eleget. Isten gyermekei, Jézus igaz tanítványi azok, akik hisznek neki, bíznak benne, és teszik, cselekszik azt, ami e hitük és bizalmuk bizonyítéka.

Szegednek két Tisza-hídja van. A Belvárosi, és a Bertalan híd. Mind a kettőn át lehet jutni a Tiszántúlról a Duna-Tisza közére és vissza. Isten, a mi Atyánk országába egyetlen átjáró van. Nem titok, Jézus megmondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (Jn 14,6)

Ezért tanította Jézus a „Mi Atyánk"-ot. Hogy együtt, egymásért, az Őhozzá vezető úton, végig benne bízva érjük el életcélunkat, teljesítsük be élethivatásunkat.

A „Mi Atyánk", és arra az ima-szabásmintára mondott minden egyes fohász erőt ad nekünk az Atyához vezető út megtételéhez..

Mert kiderül belőle, hogy semmi nem múlja felül mennyei Atyánk lehetőségeit, forrásait, hatalmát és szeretetét!

Erre gondoljunk minden egyes alkalommal, mielőtt elmondjuk, miután befejeztük a „Mi Atyánk"-ot! Ámen