Istentisztelet 2026. szeptember 27-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 2Krón 18,1-7

Textus: 2Krón 18,7/b

Énekek: 36/2, 665/2-5 ú. ék., 261 ú. ék., rá 155/3 ú. ék. 771/1.3.4. ú. ék.

Szeretett Testvérek!

Abban az időben, amikor ezek az események játszódtak, vallási, katonai, érzelmi káosz uralkodott Izráelben. Látszólag. Látszólag, mert valójában, Izráel tényleges Ura, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene figyelte, és kézben tartotta az eseményeket.

Isten hűsége és szeretete nem változik meg, ha egy ország kettészakad. Most sem, akkor sem. Akkor, több, mint két és fél évezreddel ezelőtt körös-körül ellenség vette körül a választott népet, de Isten változatlanul figyelte és kézben tartotta az eseményeket.

Miért került ilyen áldatlan helyzetbe Dávid népe? Salamon király házasságainak következményeként. Csőstül jöttek az idegen asszonyok, és velük, az engedékeny Salamon idegen istenek tömegeit importálta az országba. Ezt nem lehet büntetés nélkül megúszni. Soha. Az ország, a hatalmas, erős, gazdag királyság a következő nemzedék életében kettészakadt. A déli részt azon túl Júdának-, az északit Izráelnek nevezték.

Ahogy teltek az évek, mindkét országrészben cserélődtek a királyok. Isten tisztelete a kisebbik területen, Jeruzsálem központi szerepével, Júdában majdnem teljesen tiszta maradt. Északon áldozóhalmok építése, bálványok előtti leborulás, és prófétákat megvető, öntörvényű királyok kapkodása jellemezte a vallási és politikai életet.

Az északi országrész, Izráel vallási káosza Aháb király ideje alatt érte el egyik mélypontját. Áháb idegen asszonyt, a föníciai, szidoni király lányát, Jezábelt vette feleségül. A papát Etbaalnak hívták. A lagzi után Aháb átállt az izráelieknek tiltott, kánaáni főistenség, Baal imádására. Amikor a velejéig romlott házaspár fondorlatos módon megszerezte egy Nábót nevű ember szőlőskertjét, a tulajdonost pedig kivégeztette, Isten, bejelentette a király halálát: „Öltél, és még birtokot is szereztél? ... Ezt mondja az Úr: Ahol a kutyák felnyalták Nábót vérét, ugyanott nyalják fel a kutyák a te véredet is!"

Telnek az évek. Aháb már el is felejtette az ítéletet. Ilyen az ember. Elfelejti Istent. Mindig akad valami fontosabb. Ahábnak is volt más dolga: háborúzott. Sokat. Leginkább az arám király serege ellen. Egy hároméves tűzszünet idején, a déli országrész, Júda királya Jósáfát meglátogatja Ahábot. Az kapva kap az alkalmon és megkéri Jósáfátot, hogy összevont seregükkel verjék meg az arámiakat! Jósáfát belemegy, de hívő emberhez méltóan: feltételt szab. Kérdezzék meg az Urat, beleegyezik-e ebbe a háborúba. Aháb, négyszáz házi prófétája büszkén bólogat. Menjenek csak! Jósáfátnak gyanúsak ezek a főníciai talpnyalók, ezért mást is meghallgatna. Rá is kérdez: „Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk?" Vendéglátója, Aháb elküldet Mikájehú prófétáért, akit nem kedvel, mert nem azt szokta mondani, amit hallani szeretne. De hát, a vendég kívánsága parancs. Mikájehú pedig az ellenkezőjét mondja annak, amit a fizetett próféták helyeselnek.

Jósáfát ennek ellenére, hadba vonul Ahábbal. Ez ma is megesik a hívő emberrel. Elolvassa a Bibliát, igazat ad Istennek, aztán enged a nyomásnak, a többség akaratának és az ellenkezőjét teszi annak, amit az Úr tanácsol. Jósáfát helyzete tovább romlik. Enged egy átlátszó, gyáva kérésnek. Mi az? Ő, Jósáfát, Aháb unszolására, királyi ruhában vonul a harcmezőre. Aháb viszont álruhába bújik és elvegyül a katonák között, hátha a vendéget hiszik a sereg vezetőjének. Így, ha rosszra fordul a harci helyzet, és az ellenség, átverekedve magát a testőrségen, a királyt keresve Jósáfátra támad, ő Aháb, a visszavonulók fedezékében simán megmenekül.

Úgy tűnik, beválik a terv. Az összevont sereg megütközik az arámokkal. Az arám király, az elit egységek, a félelmetes harci kocsik bevetését kizárólag az ellenséges királyra összpontosítja. Okosan gondolkodik. Ha a király elesik, nyert ügye van. Harminckét harci kocsi parancsnoka kiszúrja a díszes ruhát viselő Jósáfátot és mindenkin átvágva, egyenesen felé tartanak. Jósáfát pánikba esik és kiáltozni kezd. Nem tudjuk mit, valószínűleg azt, hogy nem őt keresik, ő „csak" a szövetséges sereg, a júdaiak parancsnoka, a júdai király.  Ott is hagyják, mert a parancs úgy szól, hogy Ahábot kell megölniük.

Őt azonban nem találják. Az arám íjászok össze-vissza, találomra lövöldöznek. Egyikőjük eltalálja Ahábot. Az ütközet egyre hevesebben folytatódik. Aháb harci kocsijának vezetője ilyen helyzetben nem fordulhat meg, hiszen azonnal rájönnének, kit szállít. Aháb elvérzik. A csata döntetlenül ér véget. A királyt szállító, összevérzett kocsit egy tó vizében mossák le. Amíg odáig jutnak, kóbor kutyák nyaldossák róla a fel nem száradt vért. „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta". (1Kir 22,38) Mikor? Évekkel korábban(!), prófétája, Illés száján keresztül.

Káosz volt az országban; kettészakadt Izráel. Káosz volt a vallásgyakorlatban; jeruzsálemi Templom és főníciai Baal istenség. Káosz volt a testvérek közötti kapcsolatban; ugyanannak a népnek két királya, Jósáfát és Áháb. Káosz volt a fejekben; kivel kell, ki ellen harcolnom - és nem az egyesítésen fáradoznom? Káosz volt a szívekben; oda kell állnom a mellé, aki álruhás trükkel keres biztonságot és az én halálomat akarja? Káosz volt a harcmezőn; ki az én igazi ellenségem? Káosz volt a házasságokban; nem az én Istenemet tisztelők közül választok társat? Káosz volt az Isten igéjére történő odafigyelésben. Azt hallgatom, aki azt mondja, amit hallani akarok, vagy azt, aki az Úr - néha bizony nem tetsző, de - hiteles üzenetét adja át?

Rendetlenség, zavarodottság volt mindenhol. Az Úr azonban figyelt. Szemmel tartotta az övéit. Északon Izráelben, és délen Júdában.  Az Úr Isten mindig megüzente, mi a jó és mi a rossz. Mert Ő olyan Úr, akiről megtanulhatták, hogy ha azt teszik, amit Ő mond, akkor áldás lesz a népen, a munkán, a családon, a házasságon, a békén, de még a háborúkon is. Minden úgy történik, „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta". Az Istent ismerő, őt mindig-, vagy néha-néha-, de még csak a valaha is kereső embernek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy ebben a világban nincs kivétel. Minden úgy történik, „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta".

Több nemzedékkel korábban, az idegen asszonyokat és isteneket beengedő Salamon király utódaival pontosan az történt, „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta". Aháb király kerülőutakkal próbálkozott. Ennek ellenére, minden úgy történt, még a halála utáni részletek tekintetében is, „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta".

A csata közben „Egy ember pedig csak úgy, találomra kilőtt egy nyílvesszőt, és eltalálta Izráel királyát a szíjak és a páncél között."? (2Krón 18,33) Aháb királyt azért találta el az a „találomra" kilőtt nyíl, mert abban az ütközetben meg kellett halnia. Harci kocsin kellett meghalnia. Olyan kocsin, amit később oda vittek lemosni, ahol kutyák nyalták le róla a királyi vért.

Mi lehet ez a különös összecsengése az egész eseménysorozatnak? Az, hogy mindennek úgy kell történnie, „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta". De jó lenne megtudni, aztán visszaemlékezni arra mit mondott meg az Úr! Mennyi bajt, szomorúságot, nemzeti, családi, személyes tragédiát, balesetet, félresiklást megelőzhetnénk, ha tudnánk, mit mondott meg az Úr, már előre!

Várjunk csak! De, hiszen tudjuk! Itt van! Itt, a kezemben. Ebben a könyvben. Tudjuk mit mondott az Úr! Mit mondott egykor, és azt Jézus hogyan hitelesítette, erősítette meg, magyarázta el egyértelműen.

Van Istennek prófétája! Fia, Jézus Krisztus, akit mindig meg lehet kérdezni. Kinek tanácsát mindig meg lehet keresni, el lehet olvasni. Csak nála van a jó válasz. Mint a történetben, annál az egyetlen prófétánál, Mikájehúnál, aki mit sem törődve a többséggel, a négyszáz hamis prófétával, azt mondta, amit Isten adott a szájába.

Aháb király egyetlen igaz félmondata ez volt a történetben: „Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat..." (2Krón 18,7/b) Aki ennek megfelelően, az Úr Jézusra hallgatva megválogatja a szavait, rendezi a gondolatait és végrehajtja azt, amit megértett és elfogadott, azt nem érheti meglepetés!

Amikor a politikusok, a lelkészek, a munkahelyi vezetők, a házastársak, a presbiterek, a bármilyen kicsiny döntéslehetőséget kapó emberek valaha is Isten kimondott szavaira figyelve irányítják a rájuk bízottakat, áldást nyernek. Áldást a gyülekezetre, áldást a nemzetre, áldást a házasságra, áldást a munkára, barátságra, megbeszélésre, pihenésre. Mert minden, de minden onnan indítható és oda vezethető vissza, és oly módon, - „... az Úr Igéje szerint, ahogyan megmondotta" - fejeződik be ezen a teremtett világon.

Az életünk úgy válik kiszámíthatóvá, még a váratlan események során is, ha keressük, és elkérjük Isten akaratát. Ha eszünkbe jut, hogy „Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat...", és megállva, letérdelve, fejet hajtva, Bibliát kinyitva megkérdeznénk Jézust. ÉS! Azt tennénk, amit Ő mond! Ne az egyház, Krisztus teste szolgálatát várjuk (el), hanem mi szolgáljunk: Neki!

Aki időt, imát, figyelmet szán az Úrra, annak nem kell többé találomra, felé kilőtt nyilaktól félnie! Mert nem keveredik olyan helyzetbe. Mert elkerül mindent, ahová nem az Úr vezeti. De indul, azonnal indul oda, arra, ahová, amerre az olvasott és hallott Igéből megértett Jézus vezeti.

Vezessen bennünket Ő ezen a héten is. Ha veszedelembe kerülünk kiáltsunk Hozzá, és ha úgy akarja, Ő megsegít. Aztán hozzon vissza ide, ahol megint lesz szava hozzánk. Ámen