Istentisztelet 2011. október 9-én

Lekció: Zsolt 145,1-8

Textus: Kol 1,1-8

 

Szeretett Testvérek!

 

Kolossé városa a mai Törökország déli részének - durván - a közepén helyezkedett el. Pál apostol soha nem járt ott. A felolvasott részben is említett Epafrász volt a helyi, kis közösség vezetője. Ő számolt be az apostolnak, ottani életükről.

Aki tovább olvassa a levelet, majd meglátja, hogy valamilyen fajta, idegen tanítások beférkőzése miatt, gondok támadtak a kolossébeliek körében. Hamis tanítók kezdték elferdíteni az evangéliumot. Valószínűleg görög filozófiával fűszerezték a tiszta, jézusi tanítást. Ez veszélyes. Itt kezdődik a „szektásodás". Amikor valamit hozzáadnak ahhoz, ami tökéletes. Kiszínezik Isten kijelentését. Aztán úgy magyarázzák, ahogy nekik tetszik. Nem az Igét adják át, hanem ahhoz keresnek Igét, amit át akarnak adni, amivel meg akarják etetni a friss, naiv, hiszékeny keresztyéneket.

Az apostol, ismeretlen testvérei iránt érzett féltő szeretete nem azzal kezdi a levelet, hogy „Mi az a rossz, amit hallok felőletek?". Nem. Pál apostol hálát ad.

A hálaadás sorából ma délelőtt egyetlen dolgot, és annak az okát szeretném kiemelni. A Lélekben való szeretetre gondolok és annak okára, arra, hogy Isten kegyelmét igazán meg lehet érteni.

Mert, hogy ezt írja az apostol: „meghallottátok és igazán megértettétek az Isten kegyelmét." Milyen furcsa, nem? Lehet valamit „nem igazán" megérteni? Most vagy értek valamit, vagy nem. Mi lehet az az „igazán"? Mi a különbség a között, hogy megértem Isten kegyelmét, vagy igazán megértem Isten kegyelmét?

Ott a válasz, a felolvasott bibliai szövegben. Amikor Jézus evangéliumáról ír az apostol, hozzáteszi: „Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét." Az igazán megértett isteni kegyelem gyümölcsöt terem és növekedik. Az, hogy valaki csak hallott az Isten kegyelméről, az még nem terem gyümölcsöket.

Isten kegyelme az, amikor - hétköznapi példával próbálom megértetni -: egy képtárban, egy művészeti albumban, egy téren, egy filmen, az út menti Kálvárián látott feszületről nem csak az jut eszembe, mekkora festő volt ez a Munkácsy Mihály (vagy akárki). Nem azért csodálom meg a köztéren álló „Jézus a kereszten" szobrot, mert tökéletes a kidolgozása. Nem azért lesz könnyes a szemem a televízió előtt, mert az a színész csodálatosan alakítja a szenvedő Mestert.

A kegyelem az, hogy amikor az evangéliumot olvasom a Bibliámból és ennek ábrázolása bárhol is elém kerül, hálát adok azért, mert Jézus miattam ment a keresztre. Helyettem viselt el mindent, amiben - kegyetlen büntetésként - része volt. Ráadásul értem lépett be ebbe a fertőzött, rosszindulatú, szennyes, istentelen, vagy ami még rosszabb: Istent félremagyarázó világba. Engem akart megmenteni.

Na, most ezt mindenki elmondhatja, úgy, ahogy én: helyettem, miattam, értem. Ez a kegyelem. Az, amit Isten tett helyettem, miattam, és értem. És helyetted és miattad, és érted. És helyettünk, miattunk, és értünk. És ő helyettük és ő miattuk és ő értük, akik még nem is tudnak róla, vagy valaha tudtak, de egy ideje nem érdekli őket, vagy tudják, de nem értik, hogyan kellene ezt megköszönniük.

Aki nem csak a konfirmációs vizsgára tanulja meg, Isten eme kegyelmét, hanem igazán megismeri azt, az elkezd gyümölcsöket teremni. Nem közhelyeket mond Istenről, hanem bizonyságot tesz róla. Arról, amit vele tett. Nem másokról mesél történeteket, hanem megvallja, hogyan, miképpen változott meg az élete, mióta meg akarja köszönni azt, amit megértett. És ha még nem változott az az élet, vagy annak az életnek, azok a szégyenteljes kis részletei, akkor odáig már eljutott, hogy erőt kér a változtatáshoz. El akarja hagyni azt, amiről - maga is tudja, hogy - nem tetszik Istennek, és neki akar kezdeni annak, ami addig soha eszébe nem jutott, de most, hogy igazán megismerte Isten kegyelmét, kifejezetten szeretné, ha mindennapjai része lenne. A szolgálat. A szeretet gyakorlása, nem csak az arról való könnyes szemű zengedezés. Keresi a szolgálat lehetőségeit.

Mert az élő szeretetnek az oka, előfeltétele ez a bizonyos, igazán megértett isteni kegyelem.

Az új fordítású Bibliából így olvastam az apostol öröméről, arról, hogy a kolosséi szolgatárstól Epafrásztól hallott a városban élő keresztyének szeretetéről: „Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről." Károli így fordította: „Aki meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket." A görög szöveg nyers fordítása még ennél is egyszerűbb: „és elmesélte nekünk, a ti szereteteteket a Lélekben."

 

Milyen ez a szeretet, amely a Lélekből ered; ami az igazán megértett kegyelemre alapszik?

 

Az előbb hallottuk, olvastuk. Hát olyan, hogy: „gyümölcsöt terem és növekedik". A Lélekből fakadó szeretet nem stagnál, de legfőképpen: nem sorvad el. Növekszik. Egyfolytában. Attól a naptól fogva, ahogy az ember igazán megérti Isten, vele közölt, számára elkészített és beteljesedett kegyelmét.

Aki nem érti, nem fogadja el, mert nem fogja fel Isten kegyelmét, annak csonka lesz a szeretete. Hiányos. Torz. Vagy szelektáló; válogatós. Kényeztető. Nyálas. Kényszerű. Számító. Képmutató. Emberi. Emberi, de nem isteni. Mert érzésekből és nem a Lélekből táplálkozik.

 

Az érzésekre, érzelmekre hagyatkozó szeretet ontja magából a szebbnél szebb jelzőket. Szeretlek, mert aranyos vagy. Szeretlek, mert jó tanuló vagy. Szeretlek, mert segítesz. Szeretlek, mert szeretsz. Szeretlek, mert gondoskodsz rólam. Szeretlek, mert okos vagy. Szeretlek, mert fitt vagy. Szeretlek, mert megelégítesz. Szeretlek, mert hiszel nekem. És így tovább.

Az isteni kegyelmet igazán megértő szeretet, ami a Lélekből ered, nem tud ilyen szép szavakat felsorolni. Sőt! Mintha éppen az ellenkezőjét mondaná! A lényeges különbség, valójában egyetlen szón fordul meg. Behelyettesíti azt, hogy „mert"! Szeretlek nem azért: „mert", hanem „annak ellenére". Nem azért „mert", hanem: „pedig". Nem azért „mert", hanem: „akkor is".

Szeretlek - mondja a kegyelemért hálát adó, Lélekből jövő, jézusi szeretet - annak ellenére, hogy modortalan vagy. Szeretlek, pedig nem végzed el a kötelességedet. Szeretlek akkor is, ha nem segítesz. Szeretlek annak ellenére, hogy most nem szeretsz. Szeretlek, pedig nem törődsz velem. Szeretlek, akkor is, ha butuska vagy. Szeretlek annak ellenére, hogy pocakod van. Szeretlek, pedig nem adod meg azt, amire vágyom. Szeretlek akkor is, ha még nem hiszel nekem.

Tudsz-e így szeretni? Ilyen „pedig" módon. Ilyen „annak ellenére" módon. Ilyen „akkor is" módon. Elmondaná-e rólad valaki, hogy hallott a te szeretetedről, amely a Lélekből jött?

 

Gondold csak végig most magadban azokat, akikről azt mondod, hogy szereted őket! Hányan vannak olyanok, akiket „annak ellenére", „akkor is" szeretsz, akármilyenek, akármit mondanak neked? Na, és a többiek, akik „papírforma szerint" keresztyének? Őket miért nem tudod szeretni? És azok, akik távol vannak az Úr Jézustól, miért vannak előrébb a listádon? Mert „érdemes"; mert „megéri" őket szeretni? Mit kapsz tőlük, amit a Krisztusban testvéreidtől nem kapsz meg? Ha nyújtanak valami pluszt, akkor te visszaajándékozod őket a bizonyságtételeddel? Ha igen; milyen hatással van rájuk? Ha nem; miért nem mersz beszélni arról, ami, netán itt, most, vagy máskor is olyan sokat jelent neked!?

Tudsz-e szeretni - Lélekből? Ha ráéreztél már Isten rajtad, veled gyakorolt kegyelmességének hatalmasságára, az biztosan változást hozott az életedben. Az Istentől jött változást úgy hívják: áldás. Ez azonban olyan ajándék, amit nem szabad megtartani, hanem meg kell osztani másokkal. A mostanában oly' divatos brazil írót idézem: „Légy áldott. Ahogy megváltoztatod a saját életedet, ugyanúgy változtasd meg a körülötted élőkét is."

 

Vagyis: ha igazán megismerted Isten kegyelmét, akkor oszd meg ezt az ismeretedet másokkal is!

 

Jézus élete abból állt, hogy Istent, az Atyát ismertette meg a világgal. Azt az Atyát, akihez te rutinból, vagy Lélekből kapott szeretettel imádkozol: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." Jézus megismertette az Atyát a tanítványaival. Azt mondta nekik: „... aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem." Vagyis: Ő és az Atya egyek. Ha fogalmat akarsz alkotni arról, mit jelent az Atya kegyelme, gondolj Jézusra! És ha így megérted, igazán megismered Isten kegyelmét, akkor Lélekben szeress!

 

Szeretett testvérek, én azt kérem Istentől, hogy mi, Honvéd téri reformátusok, minden botlásunkból, tévelygésünkből felállva legyünk olyan keresztyének, mint a kolossébeliek. Akik úgy kerültek be a Bibliába, mint akik szeretetének híre van!

 

Jézussal meg tudjuk csinálni! Vele: igen!  Válasszuk őt, mert Ő már kiválasztott minket! Ámen!