Istentisztelet 2026. október 4-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Jn 2,1-6

Textus: 1Jn 2,15-17

Énekek az új énekeskönyvből: 412/2, 89/4.5, 225/1, 290/1, 845

Szeretett Testvérek!

Vigyázzatok a tűzre! Nektek is mondta valaki? Vigyázzatok a tűzre! - szólt ránk édesapánk, amikor a nővéremmel, már nagyobbacska gyerekekként kinyitottuk a cserépkályha ajtaját, hogy fát, vagy szenet tegyünk a tűzre. Mire kellett vigyáznunk? A kipattanó szikrára. A kályhában áldás volt a tűz, de kint azonnal bajt okozhatott. Vigyázzatok a tűzre! - figyelmeztettek minket tanárok, táborvezetők, szülők, és a szalonnát pirító nyárssal a kezünkben hátrébb húzódtunk, megnéztük, van-e víz a biztonság kedvéért odakészített vödörben.

Átéltük, megtanultuk; felnőttként egyre tudatosabban vigyáztunk a különböző tüzekre. A reménységek, kívánságok, vágyak ugyanúgy viselkednek, mint a tűz. A maguk helyén, a maguk idejében örömet, békességet kínálnak, de ha kiszabadulnak az ellenőrzésünk alól, ha nincsenek összhangban Isten akaratával, időzítésével, akkor megégethetjük a szánkat, a jónak indult elképzeléseink pedig, ha teljesen el nem égnek, fájdalmasan megperzselődnek.

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van." - írja János apostol. Mit akar mondani, a Szentlélek sugallatára? Nem azt, hogy forduljunk el a világtól, hanem azt, hogy ne engedjük, hogy a világ diktáljon nekünk, és kiégesse belőlünk az emberit a humánt! Ne állatiasodjunk el! Ügyeljünk a világ tüzére!

Miért ne? Mert ha eltelünk a világ kínálatával, ha annak vágyai veszik át a hatalmat az eszünkön és az érzéseinken, nem marad hely Istennek. Jézus ezt így tanítja: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti." (Mt 6,24) Ha a világ dolgaihoz ragaszkodsz, azt a tüzet oltod el, amit Isten gyújtott benned!

Az első bibliai versek között volt az, amit egykor kívülről megtanultunk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Ezt is János írta.

A kérdésünk az: Isten arra a világra mondja, hogy ne szeressük, amit ő úgy szeretett, hogy Jézust adta azokért, akik benne élnek? Nem! Jánoson keresztül a Szentlélek Isten attól a láthatatlan erőket felsorakoztató világtól óv bennünket, amely tönkreteszi a Teremtésben megalkotott tökéletesen jó és szép világot. János apostol e levél végén ezt így fogalmazza meg: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van." (5,19) Létezik tehát egy látható világ, ami ezernyi csodáját őrzi még annak, amit Isten ajándékba adott az embereknek. De van egy láthatatlan világ is, ami egy ideig még Isten ellenségének, az ördögnek a munkaterülete. Na, ettől óv minket János; erre vonatkoztatva kéri: „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van."! Vagyis: ne szeressétek a Sátán, az ördög vidékét, hatalmaskodásának területét, és semmit, amit az a fajta világ kínál!

Az tele van áltatásokkal, figyelemeltereléssel, ideiglenes megoldásokkal. Isten ezzel szemben végleges, kiegyensúlyozott békességet kínál. A körülményektől függetlenül. Aki próbálta, tudja miről beszélek. Aki nem próbálta, az próbálja ki! A világ az édes forrás helyett tengervizet kínál. A mellett, hogy nem valami kellemes, semmit sem használ. Nem oltja a szomjat. A lélek üres marad. Jézus itala viszont: megelégít. Ha megkeresed, és merítesz magadnak az Ő édes forrásából!

Persze, nincs könnyű dolgunk! Mert roppant egyszerű lenne ez az egész, ha világosan meg lehetne különböztetni a két világ; Isten világának és az ördögnek átadott terület határait. Ha látnánk a kerítést, a sorompót; ha útlevelet kérnének akkor, amikor egyikből a másikba lépünk, akkor felismernénk a veszélyt. Az ördög azonban nem épített kerítést birodalma végéhez, és Isten sem aknásította el a senkiföldjét, ami - egyfajta határmezsgyeként - átmenet egyik helyről a másikra.

Az ördög szándéka világos: jöjjenek minél többen! Isten akarata pedig örömhír. A szabadság örömhíre. Lehet választani! Mintha ezt mondaná az Úr: aki akar, mellettem marad, azon a vidéken, abban az országban, melyet Jézusban elhoztam közétek. Az Isten Országában. Amely nem egyenlő a födi államok határaival. Közöttetek van. Aki azonban nem akar élni ezzel a lehetőséggel, erre az életre és az örök életre szóló állampolgársággal, az mehet a másik régióba. Sajnálni fogom őt, de jobban szeretem annál, hogy megvonjam tőle a szabad választás lehetőségét. Úgy szeretném, ha engem megismerve és megszeretve: önként döntene mellettem.

Igen, aki Istent igazán megismeri és megszereti, az visszataszítónak fogja látni azt a másik, ördögi birodalmat. És lehet tudni róla valami közelebbit? - kérdezi az a testvér, aki nem szeretne átbotorkálni Isten áldott Országából az ördög, sötét birodalmába. Hogyne! Itt olvassuk, a következő versben: „mindaz, ami a világban (ugye, most már tudjuk: az Isten-ellenes erők világában) van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól való." /1Jn 2,16/

Mi az „a test kívánsága"? Nos, nem az, amire először eszünkbe jut! Nem a testi vágyról van szó! Nem arról, hogy a házastársak egyike megkívánja a másikat. A testet, ilyen értelemben egymás gyönyörűségére adta Isten. Arról az emberi természetről ír János, amely csupán önmagával törődik. Isten és a felebarát nem szerepel a tervei megvalósításában. A test kívánságát követő ember akkor is örömet akar szerezni magának, ha az a másikat romba dönti. Testileg vagy/és érzelmileg. A test kívánságát követő ember meg sem hallgatja, mit szeretne a másik. A teste kívánságát kiszolgáló ember teljes mértékben magára és önös érdekeinek megvalósítására fordítja azt, amit nem neki adott Isten! A test kívánsága előtt leboruló ember nem más, mint szánalmas rabszolga. Isten ellenségének önkéntes rabszolgája.

Mit jelent a második azonosító jel, „a szem kívánsága"? Nem mást, mint amikor Isten megváltott gyermeke kritika, szent felülvizsgálat nélkül átadja magát annak, ami elé kerül. Néz, és nem lát. Hallgat, de nem figyel arra, amit a pazarnak tűnő külsőség rejt magában. Megnézi a reklámot, ami egészségesnek, frissnek, tökéletesnek tűnő közreműködők segítségével elhiteti vele, hogy: ha ő is olyan fogkrémet használ, olyan csokoládét eszik, olyan biztosítást köt, olyan autót vásárol mint amit a képeken lát, akkor ő is épp olyan remek gyerek, fiatal, középkorú és idős fogyasztó lesz, mint az, aki jó pénzért ott tetszeleg a képernyőn. A szem kívánságának behódoló ember átlépett az Isten és az ördög közötti határon és rabszolgává lett. Szerencsés esetben néhány pillanatig, aztán magához tért. Végzetes esetben viszont egy életre leengedi maga előtt a sorompót.

Mi van még? Mi az „az élettel való kérkedés"? János görög nyelvű levelében a kérkedés úgy van, hogy: ἀλαζονεία (ejtsd: aladzoneía). Dicsekvés, büszkeség, kérkedés.

De: mivel? Azzal. amivel megetet minket az a bizonyos „rossz" világ: „az jelent valamit, amit magadtól értél el, ameddig magadtól jutottál!" Jól hangzik, de ez a kérkedés azt akarja beadni, hogy Istent ki lehet iktatni az életünkből. Amikor valaki azzal kérkedik, amivel nem is rendelkezik. Azzal dicsekszik, aminek nem ura. Az életében megszerzett tudásával, javaival kíván dicsekedni. De, hát honnan lenne az a bölcsesség, az a nyelvismeret, az a szerszámot, fakanalat forgató ügyesség, az a ház, az a föld, az a kerékpár, vagy autó, az az egészség (annyi, amennyi van), ha nem Isten adta volna? Honnan lenne, ha nem Ő engedte volna meg, hogy használja addig és arra, ameddig és ahogyan Ő, Isten, az igazi Gazda, a valódi Tulajdonos akarja, ameddig ő jónak látja?

Milyen nevetséges dolog lenne, ha én azzal kérkedném, ami a ti zsebetekben van! Neked is, ugyanilyen szánalmas dolog azzal dicsekedni, amit használatra kaptál az Úrtól! Milyen hiábavaló dolog az élettel kérkedni, amiről Jakab levele így ír: „a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik."! (Jak 4,14) Eltűnik? Igen! De mi, akik azért vagyunk itt ma délelőtt, hogy megerősödjünk abban: ezen az oldalon, Isten oldalán, Isten országában akarunk maradni; nos, mi nem tűnünk el! Mert mai Igénk így végződik: „A világ (az istenellenes világ) pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."

Isten innen, a templomból hazavisz minket. Visszatesz a világba. Rajtunk múlik, hol találjuk magunkat! Figyeljük meg, mi hat ránk hosszabb ideig! „mindaz, ami a világban (az ördög világában) van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés", vagy az Isten Országában való megmaradás akaratának az ereje?

És mi lesz a vágyainkkal? C.S. Lewis egyszer azt mondta: „Ha azon kapjuk magunkat, hogy ebben a világban teljes mértékben soha nem teljesülnek a vágyaink, erre a legegyszerűbb magyarázat az, hogy egy másik világ az igazi helyünk." Igaza van. Az ember lelke arra vágyik, amit csak Teremtője, a mi Atyánk tud megadni. Oda hív bennünket. Krisztus az odavezető Út.

Azzal fejezném be, hogy: Vigyázzatok a tűzre! Engedjétek, hogy Isten tüze lobogjon bennetek, de vigyázzatok, nehogy idegen tüzek törjenek ki belőlünk, ártva magunknak, szeretteinknek, vagy bárkinek is! Vigyázzatok a tűzre! Ámen