Istentisztelet 2019. december 29-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Ézs 12,1-5

Textus: Ézs 12,1

Szeretett Testvérek!

Örülök, hogy 3-4 nap után újra láthatom a „karácsonyi" arcokat. Titeket, akiknek nem csak a kiemelt eseményekhez, ünnepekhez kapcsolódik az istentisztelete. Folyamatos. Sok testvérről tudom, a többiekről pedig bátran feltételezem, hogy még csak nem is ünneptől a következő vasárnapig, és aztán szigorúan csak a vasárnapokra szorítkozva tiszteli Istent, hanem hétköznap, és hétvégén, ébredéstől elalvásig.

Kire is hasonlít az ilyen ember? Megvan! Isten alkalmazottaira.

Ézsaiás prófétát három műszakban foglalkoztatta Isten. A legváratlanabb időpontokban és helyszíneken szólította. Műfaj és tartalom tekintetében a legszélesebb skálán vette igénybe Ézsaiás szókincsét, egyéniségét, intelligenciáját és alázatát. Isten hírnöke és tolmácsa volt, amikor bűnbánatot hirdetett, történelmi összefüggéseket vázolt fel, nyomorúságot, vagy szabadítást üzent Izráelnek. Nem magától. A külpolitikai kapcsolatok tekintetében nem ő, hanem a történelem Ura fenyegette meg Ézsaiás szájával az Etiópia és Arábia között lakó népeket. A hazai közéletet vizsgálva megintette a zsidó papokat és a júdai asszonyokat, kitért a vallásos élet üres, áldozatokat bemutató, vagyis felszínes vallásgyakorlat képmutatásra.

Jó lenne nekünk egy ilyen próféta, ugye? Megmondaná, mi miért történik. Mi a helyes, és mi nem kívánatos. Mikor kell összehúznunk magunkat bűnbánatunkban, és mikor örülhetünk tiszta szívvel.

Igen nagy szükségünk lenne egy olyan prófétára, aki úgy, mint Ézsaiás, egészen pontosan megmondaná, melyik államtól ne várjunk segítséget, de arra buzdítana, hogy okos politikát folytatva, nyugodtan bízzuk rá magunkat Istenre! Na, azért ne tétlenül, ne a sült galambot várva! Bízzuk rá magunkat arra az Istenre, aki irányba állítja azokat, akik a legjobb választásra törekednek. Felelősséget érezve, gyakorolva magukért és szeretteik jövőéért, népükért, és a javak felosztását egy idő után (most vannak azok az idők) el nem viselő, kicsiny bolygónkért. Bízzuk rá magunkat arra az Úrra, akinek van tanácsa a háziasszonynak, a miniszterelnöknek, az óvónőnek, az édesapának, a papoknak; mindenkinek. Fáradhatatlan odaadással szól azokhoz is, akik azt hiszik, eleget hallottak már Tőle, nincs szükségük arra, hogy napi, óránkénti, döntéshozatalonkénti rendszerességgel kopogjanak be hozzá a délelőtti, délutáni, esti félrevonulásukkal, imáikkal.

A karácsony után tovább gördülő, megszakítás nélküli istentisztelet előnye az, hogy az Istent valamire is tartó ember nem esik ki a ritmusból. Az ütemből, a tempóból, az életét meghatározó lüktetésből. Abból, ami nélkül lehet élni, csak igénytelenebbül annál, amit az Isten szépen, az isteni csapatban játszó személy minden egyedi sajátosságát figyelembe véve rá méretezett.

A rock zenekarban a dobos határozza meg a tempót. A gitáros játszhat, amit akar, de ha eltér a háta mögött játszó dobos ritmusától, rövid időn belül belátja, hogy neki, abban a bandában nincs helye. Ha a szimfonikus zenekarban klarinétosnak, a hegedűsnek vagy az üstdob mögött ülőnek nem tetszik a karmester által diktált ütem, az első hibáig érvényesítheti az akaratát, de a második után már az utcán keresheti a kenyerét. A műtős-asszisztens sürgetheti a sebészt, de valószínűleg az volt az utolsó alkalom, amikor igényt tartottak a munkájára. Nem a közlegény, hanem az őrmester indítja a szakaszt; nem a darukezelő, hanem az építésvezető mondja meg, mit hová kell tenni; nem a sztár-futballista hisztérikus ordibálása, hanem a bíró sípja jelzi a mérkőzés végét.

Szóval: jól jönne nekünk egy kortárs Ézsaiás! Mondja el nekünk, hogy a jólétünk, a „mindenek ellenére" kiegyensúlyozott közérzetünk; a mi, és gyerekeinknek, unokáinknak, mostani létünk tökéletes életbe való átlépésének érdekében mit akar az Isten! Mondja el, és mi azt tesszük!

Komolyan? Tényleg megtennénk? Akkor jó! Akkor semmi baj! Minden rendben van, hiszen van; igen: van Ézsaiásnál, és a többi prófétánál még jobb hallással, még precízebb emlékezettel, engedelmességgel rendelkező prófétánk! Isten akaratának, jóindulatának, tanácsadásának még Ézsaiásnál is nagyobb, mert tökéletes hírnöke: Jézus Krisztus!

Emlékeztek rá? Igen, Ő az, akit olyan meghatottan ünnepeltünk karácsonykor. Ő az, akinek a kedvéért vasárnaponként eljövünk a templomba. Ő, Jézus Krisztus az, aki feltámadása után negyven nappal visszatért a mennyekbe, de alig tíz napot kellett várni, és maga helyett visszaküldte a földre másik Önmagát. Saját maga száz százalékos Szentlélek-Isten változatát. Akinek lélek-állapotában bárhol, a világ bármennyi helyén egyidőben ott lehet.

Itt is, most is itt van. Azt mondta nekem, hogy ebben a késő délelőtti órában én legyek a szája. Nektek meg azt mondja, hogy figyeljetek rá! Ne a lelkészre, hanem arra, amire használja. Ő, aki a szószéken áll, pont' olyan, mint ti. Esendő, bűnös, néha kényszerű szerepeket játszó, ráerőltetett követelményeket teljesítő munkás. De amikor Isten kézbe veszi, akkor oda küldi, ott elérhető, ahol, és amikor Istennek szava van valakihez.

Még ebben is olyan vagyok, mint ti! Hiszen nektek is a hallójáratotokba, aztán a lelketekbe adja a tanácsot, valamint elérhetőségének valamennyi lehetőségét. Ti is Ézsaiássá válhattok. A lelkész főállásban az. Legalábbis akkor, ha minden reggel kéri, megköszöni a foglalkoztatását, az Istennel kötött szerződésének elalvásáig tartó, határozott idejű meghosszabbítását. Ti pedig rész-munkaidősként vagytok próféták. Ézsaiások. Napjaitoknak abban a részében, amikor a Szentlélek bekapcsol benneteket. Az isteni erőforrás érzékelése sokkol titeket, mert hirtelen nem azt akarjátok mondani, amit már előre kitaláltok. Nem azt, amire az ösztönötök, a felindultságotok vezet benneteket. Az kerül a nyelvetekre, a fogsorotokra, a hangszálaitokra, az ajak-mozgásotokra, amit kértetek. Mit kértetek? „Legyen meg a te akaratod!" Mondod az Isten akaratát. A prófétája vagy. Akkor, addig.

Kéne' egy kortárs próféta? Hát te vagy az! Érted már? Próféta lehetsz abban a pillanatban, amikor azt csinálod, amire Isten kért. Próféta lehetsz abban a pillanatban, amikor úgy gondolkodsz, ahogy' Isten „gondolkodtat". Próféta lehetsz abban a pillanatban, amikor az kerül a szádra, amit Isten tett rá!

Na, EZ az istentisztelet! Ez a folyamatos, hangulatodtól, életedet bármely irányban meghatározó emberektől, a kül-, és belpolitikai helyzettől független istentiszteleted!

Jó az neked? Jó az nekünk? Mi a haszna annak, hogy Istent tisztelem; tisztelem az Istent; a hozzám hasonlóan másokat is megérintett Isten tiszteletére előkészített összejövetelekre járok?

Az első, amit Ézsaiással akar velünk megértetni: „Azon a napon azt mondod majd:". Lesz egy nap, amikor - most hiszed, amennyire hiszed, de - megállsz majd Jézus előtt! Érdekelnek a részletei? Pál apostol kapott egy kis vázlatot annak a bizonyos napnak a programismertetőjéből. De jó, hogy leírta: „amint felhangzik a riadó hangja... maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására".

Mit mondunk majd azon a napon? Lapozzunk vissza Ézsaiáshoz! „Hálát adok neked Uram". Ez olyan természetesnek tűnik, hogy már lépnénk is tovább. De eszünkbe jut Jézus gyógyítása. Tíz leprásról „szedte le" a tüneteket, de csak egyetlen egy kanyarodott vissza hozzá, és köszönte meg neki az élete fordulatát okozó beavatkozást. A gyülekezeti és a hétköznapi istentisztelet része: a hálaadás! Odafordulás, visszafordulás Istenhez, és hálaadás a felismert beavatkozásaiért. Reggel, délben, este, Délelőtt, délután. Éjszaka. Bármikor. Ébren. Amikor elég éber vagy ahhoz, hogy hálát adj Istennek!

Miért? „mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod" Mi Ézsaiásnál is többet tudunk. Mit? Azt, hogy van két pólus. Az egyiken mi, az összes szennyesünkkel, a másikon Isten haragja, ami kész volt lesújtani, mert ezerszer megmondta, hogyan nem piszkolódunk be, de mi erre többször legyintünk, mint ahányszor elgondolkoztunk a tisztaságunk megőrzésén. A harag beindult, Isten lesújtott, de Jézus, mint testőrünk és lélekőrünk, elénk ugrott. Egy kereszten. Isten elviselhetetlenül megsokszorozódott büntetése belé csapódott.

Ezért vagyunk itt vasárnaponként; aki még többet akar tudni róla, az a hétközi bibliaóráinkon is. Hálát adunk Jézus, Isten csapása és közénk történő, életünket mentő „beugrásáért".

Mire volt még szükségetek, amikor haragos édesapátokat sikerült kiengesztelni? Jóllehet, már a büntetés után. Rögtön megnyugodtatok? Dehogy! Ha a lábunk már nem, a bensőnk azért még remegett. Mi történt ilyenkor? Látva lassan csituló félelmünket, aki haragudott ránk, odahúzott magához és megvigasztalt.

Mit ír Ézsaiás? „elmúlt haragod, és megvigasztaltál." Igen, ez kell még a vétkező, de apját szerető gyereknek. A harag után: a szeretet. A büntetés után: a vigasztalás.

A kettőtök; Isten és a közted lévő szeretetkapcsolat legmélyebb, legszebb, legbensőbb ideje. Isten vigasztalása. Ezt is az istentiszteleten teszi. Otthon, a csend akármelyik helyszínén, és itt, a gyülekezetben. Így rendelte. Ehhez volt, és van kedve. Az Őt követők közösségében, nekik, nekünk együtt meghirdetni akaratát, bocsánatát, vigasztalását.

Ma is ezt tette. A karácsony után is rá kíváncsi, rá figyelő, őt követő gyermekeivel. És ez mindaddig így lesz, amíg hallgatod, és továbbadod azt, amit Ő mondott neked, Ő bízott rád. A Jézus Krisztusban megmentett, elhívott prófétájára! Ámen