Istentisztelet 2022. március 27-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Böjt 4. vasárnapján

 

Lekció: Mt 23,1-12

Textus: Mt 23,23

 

Szeretett Testvérek!

 

„Jaj nektek...!" Nyolcszor kiáltott így Jézus a jeruzsálemi templomban. „Jaj nektek...!" Kinek? „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok...!"

Kik voltak ezek az írástudók? Annyit hallunk felőlük; jó néha feleleveníteni az ismereteinket... Ők voltak az értelmiségi elit tagjai közül azok, akik gondosan tanulmányozták a szent írásokat, magyarázatokat fűztek hozzájuk, és másolták őket. Úgy, mint később a kódexmásolók a Bibliát.

Kik voltak a farizeusok? A tiszták. Az elkülönültek. Az írástudók eredményeit tovább boncolták, és aprólékosan kidolgozták, majd még tovább finomították annak leírását, hogy mit, hogyan csináljon az, aki teljes mértékben szeretne eleget tenni Isten Törvénybe foglalt akaratának. Minden korban voltak, vannak keresztyén farizeusok is, akiknek nem elég a Biblia. Úgy érezik, hogy ha ők tovább nem magyarázzák, akkor senki nem érti meg, mit szabad és mit nem.

Jézus képmutatóknak nevezte őket. Nem azzal volt a baja, amit tanítottak az írástudók és a farizeusok, hiszen Mózes Törvényeit hirdették. Azt vetette a szemükre, hogy nem a tanításaiknak megfelelően éltek. Ma sincs másképp'. Nem az a baj, hogy komolyan vesszük a Szentírást, hanem az, hogyha ennek a komolyságunknak nem tudunk, nem akarunk, mert nem kényelmes eleget tenni.

Ezért figyelmeztette Jézus a tanítványait, és azokat, akik köré gyűltek ott, a jeruzsálemi Templom udvarán: „Mindazt tehát, amit mondanak (mármint az írás kutatói), tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak."

Jézus súlyos szavai megvonták a határt a hitelesség és a hiteltelenség között. Azóta sem vesztették érvényüket: Mit mondunk, és (ezzel szemben) mit teszünk? Hitelesek vagyunk, vagy eljátsszuk az Istentől, majd emberektől megelőlegezett hitelünket?

Hitelt érdemlő az a vezető, aki azok érdekeit tartja szem előtt, akiket vezet. Erről beszél, és e szerint él. Hiteltelen, megbízhatatlan az, aki lehetőséget kap a vezetésre, de kiderül, hogy bármit és bárkit saját, egyéni céljai megvalósítására kíván felhasználni. Beszél valamiről, de ő maga nem tartja magát ahhoz, amit hirdet.

Hiteles, erényes az az egyházi vezető, aki az istentiszteleten, temetőben, keresztelőn, hittanórán, esküvőn meghirdetett szavak szerint éli egyéni, családi, gyülekezeti életét. Hiteltelen, erkölcstelen az, akinek a cselekedeteit nem szívesen követnék a hívek.

Hitelt érdemlő az az édesapa, az az édesanya, aki útravalóként adhatja gyermekének: úgy, és még jobban, még hitelesebben élj, mint mi, akik együtt neveltünk fel téged. Könnyelmű az az anya, az az apa, aki csak a címeivel dicsekszik, de utódainak bizony semmi kedve sincs követni a szülők tetteit, módszereit, nevelési elveit. Hihetetlen örömmel hallom, amikor a házasságkötést előkészítő jegyes beszélgetéseken a menyasszonyból, a vőlegényből kifakad: „Bárcsak olyanok lennénk majd, mint a szüleim!" De többször esik szó arról is, hogy - minden, szüleik iránti tiszteletük ellenére, - ők hogyan csinálnák másként...

Hitelesség, hiteltelenség. Szó esett vezetőkről, szülőkről. Iskola. Iskolák. Megbízható az a tanító, az az oktató, akinek a leadott anyaga a használatban, az alkalmazásban is megállja a helyét. Becstelen az a tanár, aki hasznavehetetlen, de gonoszul számonkérhető adatokkal tömi meg diákjai fejét.

Mi történt Jeruzsálemben? „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok...!" - kiáltott Jézus. Nyolcszor. Rájuk, akik azt hitték, hogy pusztán vallásos gyakorlatukkal kiérdemlik Isten elismerését, és (főként, mert az látványosabb): az emberek tiszteletét. „Nagy" tiszteletét. „Fő" tiszteletét.

De ez nem így megy, - tudjuk meg Jézustól. És nyolcszor a szemükbe vágja: „Jaj nektek...!"

„Jaj!" Ti mikor szoktatok feljajdulni? ... Jézus jajkiáltásában minden benne van, ami most eszetekbe jutott: bánat, fájdalom, szomorúság, és... és vád!

Miért? Nyolcszor is megindokolja. Nyolc prédikációt megérne végigvenni őket. De még hatvannyolcat is.

Vegyünk most ki közülük egyet! Közép-tájról. Az ötödiket.

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni."

Jézus azokra mond „jajt", akik eleget tettek a Törvényben előírt kötelességeiknek. Vagy mégsem? Előttünk van a farizeusok adománya? A menta. A kapor. A kömény. Olyan mennyiségben nőnek, és burjánzanak a kertben, hogy szinte lehetetlen mindet felhasználni. A köztiszteletben álló írástudók és a kegyetlenül szigorú farizeusok kínosan ügyeltek arra, hogy kimérjék a felesleget produkáló kapor, menta és kömény tizedét. Beszolgáltatták a Templom javára. Látványos, dicséretes, elismerést kiváltó, és az elismerést gondosan bezsebelő módon.

Közben „elhagyták" az igazságos ítélkezést, az irgalmasság gyakorlását, és a hűséget.

Mi az, hogy „elhagyták" (ἀφίημι ejtsd: afiémi) ezeket a fontosabb dolgokat? Elfelejtették. Átugrottak felette. Későbbre halasztották.

Miket? Lássuk csak még egyszer!

A kapor beszolgáltatásához képest másodlagosnak tartották az igazságos, súlyozott ítéletek meghozatalát. Ki hallott már ilyenről? Mindnyájan. A vádlott csak akkor vádlott, ha ellenfelem. A baráti kör, az ismeretség tagjait ki lehet mosni a szennyből.

Az írástudó és farizeus jellemű emberek számára nincs olyan jelentősége az irgalmasságnak, mint a menta tizedének beszolgáltatása. Az előírást teljesítik. Főleg, ha nem jelent különösebb áldozatot. De az irgalom az más kérdés. Nincs szánalom, nincs könyörület, nincs részvét azok iránt, akik már csak tőlük remélnek együttérzést és kegyelmet.

Mi a harmadik? A hűség. Nicsak! A „hűség" (πίστις ejtsd: pisztisz) a Biblia nyelvén mi mindent jelent még: bizalom, remény, meggyőződés, hit!  Fontosabb a kömény, mint a hit? Ez nem tetszik Jézusnak. A külsőség, a felesleg odahajítása megelőzi a hitet. Az Istenbe vetett bizalmat. Az abból táplálkozó reménységet. A hitben fogant meggyőződés erejét.

Jaj!" - kiált Jézus bánatosan, fájdalommal, szomorúan, és... és vádlón! Mert ezt a helycserés vallásgyakorlatot nem lehet simán megúszni.

„Jaj nektek...!"- mondja újkori, legújabb kori és kortárs farizeusoknak és írástudóknak. Nekik, nekem, neked, akik felcserélik a sorrendet. Mondja azoknak, akik eleget tesznek hivatásbeli, szakmai, társadalmi kötelezettségeinknek, elöljáróik utasításainak, innen-onnan nyakukba zúdított elvárásoknak, de mentegetőznek a társuk előtt, aki persze „megérti" (?), hogy rá már nem maradt ideje a feleségnek, a férjnek. A legfontosabb elmaradt!

„Jaj nektek...!"- csattan Jézus szava, mert „mindent a gyerekért" szólammal különórát, edzéslehetőséget, zsebpénzt, és pluszpénzt kap a gyerek, de az a szó, amire az ő kis élete kritikus óráiban lenne szükség; az az odakuporodás, az az ölelés, amit mástól nem kaphat meg, elmarad. Mert a másik, a másodlagos, mégis első helyezést kapott kötelesség nem ad teret az érzelmeknek.

„Jaj nektek...!"- suttogja féltőn Jézus, mert megint elmarad a bibliaolvasás. Odakerült valami az istentisztelet idejére. Befurakodott egy csoport, egy társaság a gyülekezeti közösség megélésének helyére. A barát, a rokon az igen, de ő, aki még mindig bízik a keresztyén szeretetközösség segítségében, rá nem marad energia, majd csak ellátja, meglátogatja valaki.

„pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni." - így az Úr. Az az Úr, az a Jézus int erre, akinek a kedvéért, akinek a kegyelméből ma is eljöhettél ide.

„ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni." Azokat sem. Miket? Hát, amivel kezdődik Jézus érvelése: „tizedet adtok". Azt sem kellene elhagyni.

Jézus soha nem oldotta fel a tizedfizetés kötelességét. Az apostolok sem. A református hívek túlnyomó többsége, akik oly büszkén vallják, hogy csak azt hiszik, és azt teszik, amit a Bibliában találnak, saját elhatározásukból mondták fel a tizedfizetés kötelezettségét. A jövedelem egy tizedének visszafizetését Istennek, egyháznak.

Jézus azt mondja: ne hagyd el, ne vedd semmibe mindennapi dolgaidban az „igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget"! Ne légy képmutató írástudó, ne légy szőrszálhasogató farizeus-református! Tedd a megfelelő helyre azt, aminek szükségességét, és keresztyén életedben való helyezését Jézus határozza meg!

És amikor sikerül, jusson eszedbe: „azokat" sem kell elhagynod. Visszaadni Istennek azt, ami az Istené.

Nyolcszor mondott „jajt" Jézus. Megköszönjük, hogy ma egyet megvilágosított előttünk.

Vegyük elő otthon a maradék hetet! Hadd formáljanak tovább bennünket!

A Szentlélek társaságában. Ámen