Istentisztelet 2026. november 8-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jel 7,1-4

Textus: Jel 7,9-10

Énekek: 136/1, 240 ú. ék., 359/1 ú. ék., 468/3, 762/1-6 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Egyre nehezebb, ugye?

A Jelenések könyve próbára teszi a türelmünket. Sokan leteszik, és valami „könnyebb" bibliai olvasmány után néznek. Pedig érdemes állhatatosan, választ kérve olvasni ezt a mennyei látomást. Mint a Biblia minden sora, ez a könyv is tele van azzal, ami egészen pontosan bennünket érint. Most. Ma. A megírása után tizenkilenc évszázaddal.

Ma ahhoz a fejezethez érkeztünk, melyből, ha kíváncsiak vagyunk rá, választ kaphatunk olyan kérdésekre, melyek azokat a hivő embereket foglalkoztatják, akik komolyan veszik a megváltásukról szóló örömhírt. Lehet azt NEM komolyan venni? Sajnálatos, de ki kell mondani: igen!

Mert ha valaki nem kér vigasztalást, és nem veszi el a benne rejlő erőt azokból az igékből, amik pedig értelmet, magyarázatot akarnak adni földi mindennapjainak, az arról tanúskodik, hogy még nem enged Istennek. Nem tudott túllépni a láthatókon.

Annál nyomorultabb állapot pedig nehezen képzelhető, mint amikor valaki úgy akar keresztyén lenni, hogy semmibe veszi az Isten által kínált segítséget, ajándékot.

Mit kaptunk mára?

János négy angyalt lát. Mit lát? Azt, hogy féken tartják a föld négy szelét. A föld négy sarka a négy égtájat jelenti. János nem azt akarja ezzel visszaadni, hogy csak négy felől érheti pusztító támadás a földet. A négy angyal a bármely irányból támadó veszedelmet fékezi meg.

Az utolsó időkben az angyalok addig tartják vissza a pusztító haragot, amíg Isten meg akarja védeni a választottjait. A magának ki-választottjait.

Az eljövendő vihar a nemzetek közötti kaotikus, ellenőrizhetetlen konfliktusokat jelenti. Azt, amiről Jézus így beszélt: „... nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad..." (Lk 21,10) A kiteljesedett, áttekinthetetlen gyűlöletről van szó, amikor már mindenki mindenkiben elpusztítandó ellenséget lát. Bár a földünk már két világégést átélt, tudjuk: mindkét alkalommal voltak olyan területei a kontinenseknek, ahol egyetlen puskalövés sem hallatszott.

Még volt, még mindig van az embernek annyi józan ítélőképessége, hogy nem végez magával. Amennyire képes rá, irányítja az érzelmeit és az indulatait. Senki másnak, mint Isten kegyelmének köszönhető ez, és angyalainak, akik visszafogják a négy égtáj irányából, vagyis a mindenfelől acsarkodó gyűlölet robbanásra kész erőit.

Isten nem engedi az önkényes ítélkezés féktelen elszabadulását. Vajon, miért nem? Mert még nem ért véget a választottak elpecsételése.

Így hallottuk az Igéből: „Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit."

A pecsét két dolgot jelöl a Bibliában: hitelesítést és lezárást.

Az Isten választottjaira helyezett jel hitelesít, örök érvényűvé tesz egy állapotot. Azt jelenti: ez az ember Isten tulajdona. Más nem nyúlhat hozzá, mert az Ő védelmét elvezi. Aki el akarja venni, annak Az Úr haragjával kell számolnia.

Eszembe jut egy történet, amit szolgálatom kezdetén egy idős lelkész mesélt el. Egy kis hajdúsági faluban szolgált, amikor a második világháborúban őket is elérte a front. Huszonnyolc ijedt asszony és fiatal lány keresett menedéket a lelkészi ház padlásán a bevonuló katonák elől. Rövid idő után a parókia kapuját is betörte egy szakasz katona. Feri bácsi, maga sem tudja, milyen indíttatásból, de felvette a palástját. A vad katonák élén álló őrmester megálljt parancsolt! A hirtelen beállt csendben lassan odalépett hozzá, letérdelt, és megcsókolta a palást szélét. Aztán annyit mondott a katonáknak: „pópa" - és mindenkinek el kellett hagyni az udvart. Az Isten szolgájára rakott pecsét így mentett meg akkor 28 nőt a meggyalázástól.

Vajon meglátszik-e rajtunk ez a pecsét testvérek? Nem palást, nem fekete ruha, nem feltétlenül nyakláncon viselt kereszt, hanem valami más. A csendes, szorgalmas munka, a jó szó, a simogató kéz, az imák hangra, arcra vetítése, és sorolhatnám estig, hogy minek a pecsétje.

Nyilvánvalóvá lett-e a múlt héten, hogy kinek a tulajdonai vagyunk? Észrevette a család? Felfigyelt rá a szomszéd? Érzékelték a munkahelyen, a boltban, a lépcsőházban, hogy magadon viseled Isten elhívottjainak a pecsétjét? Igen, ennyire mai ez az Ige, ennyire hozzánk szol ez a mennyei jelenés!

Az elmélkedéssel olvasott Szentírás hangtalanul számonkéri tőled a mögötted lévő időt, és arra figyelmeztet: ha van hiányosságod, ha nem egyértelmű az életeden, hogy ki is a te Urad, akkor siess! Bizonyítsd a Jézusba vetett hitedet addig, amíg Isten visszatartja a bármely irányból érkező haragot, csapást! Még lehet, még van egy majdnem teljes napod, egy holnapod, heted. Ő tudja, mennyi időd van arra, hogy megannyi adandó alkalommal kifejezésre juttasd: Íme, ez a mondat, ez az elnyelt, indulatos szó, ez a régóta halasztott, de most elvégzett szolgálat, ez az érlelődő gondolat, mind-mind az Isten ügye melletti elpecsételésem jele!

Rajtam van Isten pecsétje, vagyis megváltott ember, a Sátán, egykori gazdám kénye-kedve alól kiváltott ember vagyok! Hozzáteheted: „És látom a többieket is!" „Nem vagyok egyedül, és ez megerősít!"

János az elhívottak számára kapott kijelentést.

A 144.000-es szám számérték szerinti értelmezése rengeteg félreértést, sőt tragédiát okozott már a világon. Sokan úgy vélték, csak izraelitáké az ígéret, ezért aztán megpróbáltak azzá lenni. Én magam is találkoztam egy hölggyel, aki prozelita lett, vagyis szertartásszerű hivatalossággal nyerte el az izraelita címet, ha már nem született annak. Volt olyan keresztyén szekta, amely napra pontosan kiszámolta, mikor lesz 144 ezer hívő a földön. Eladták mindenüket és fehér ruhába öltözve várták az ítélet napját. Nem jött el.

Nem is jöhetett, hiszen maga Jézus mondta: „nem tudjátok sem a napot, sem az órát". (Mt 25,13)

Bár ez a mai fejezet felsorolja Izrael törzseinek elhívottjait (12 ezerszerszer 12 ezer = 144 ezer), biztosak lehetünk benne, hogy Isten kiterjesztett választottjaira, az egyházra vonatkozik a látomás, hiszen a mennyei város 12 kapuján is a 12 törzs neve van, oda pedig a Bárány menyasszonya, az Egyház jut be.

A zsidó Pál apostol megerősíti, amikor azt írja: „... a pogányok örököstársaink, velünk egy test,..." (Ef 3,6). Vagyis: az egyház befogadtatik a választottak közé!

Jakab apostol „a szórványban élő tizenkét törzsnek" (Jak 1,1) küldi levelét, és ezzel egészen egyértelműen a kor, minden kor összes keresztyén, Krisztust követő emberének!

Ezek az elpecsételtek azok, akik a mai Igénk csodálatos képével fehér ruhában, kezükben pálmaágakkal dicsérik majd az Urat. A fehérbe öltözöttek a megtisztulást mutatják, a kezükben lévő pálmaág pedig a győzelmet jelenti.

Az ókor kifejezésvilágát használó János nem talált jobb illusztrációt, mint a pálmát, ami a sivatagos területeken élők számára a halál feletti győzelmet testesítette meg. A pálmafa hosszú gyökerei ugyanis egészen mélyre nyúlnak le az oázisok csöpp vizet rejtő mélységeiben, és így elviselik a nappali, pusztító forróság, majd az éjszakai fagy támadásait.

Ugye, értjük a fehér ruhákba öltözöttek pálmaágat lengető dicsőséges örömét?

Ők azok, akik nem a felszínes életformát választották ezen a földön, hanem olyan mélységekbe engedték lelki gyökérzetüket, ahol gyászban, fájdalmak, sértések, gúnyolódások közepette is magukba szívják az életet adó forrás élő vizét: Jézus ígéreteit.

Ezek az elpecsételtek nem panaszkodnak, hanem bűnbánatot tartanak. A kiállt próbatételek közben, és után nem káromolják Istent, hanem áldják! Még az ellenségeiket is! A világ számára nevetségesek, megvetendők, ők azonban tudják: győzelmüket senki nem veheti el!

Mert ők győznek!

Mert őket legelteti majd a Bárány!

Mert őket vezeti a feltámadott Jézus; ők fognak Jézussal személyesen találkozni.

Akik mindhalálig hűek maradnak hozzá, azoknak letörli a könnyeit, és meglátják Őt!

Jézus megelőlegezi ezt a találkozást, ami titokzatos, meg nem magyarázható, az elhívottak számára azonban érthetővé válik az úrvacsorai jegyekben.

Jövő vasárnap ebben lesz részünk!

Találkozzunk a péntek esti bűnbánati istentiszteleten, és készüljünk rá, hogy meglátszódjék rajtunk, kinek a megmentett, elpecsételt tulajdonai vagyunk! Ámen