Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2021. november 28-án

 

Hirdetések 2021. november 28-án

„... a farizeusok bűnösöknek mondták a sebesülteket, a betegeket, Jézus viszont sebesülteknek tekintette a bűnösöket." - Farkas József

 

******************************************************************

 

Köszönjük a szervezők,  lebonyolítók munkáját, és nem utolsósorban a résztvevők jelenlétét a tegnap délutáni adventi játszóházban.

 

Közvetlenül istentiszteletünket követően kerül sor Szabó András művész úr vetített előadására, melynek címe: Advent a festészetben.

Az előadás után gyülekezeti ebédre várjuk azokat, akik a hét folyamán jelezték részvételi szándékukat. Az ebéd 1.400.- forintba kerül.

Mindkét alkalom az alagsori teremben lesz.

Délután 4-re konfirmációs felkészítésre,

¾ 5-kor ifjúsági bibliaórára várom az „érintetteket".

6 órakor istentiszteleten találkozhatunk.

 

Holnap délután 16:30-ra, a templom alagsori termébe várjuk az egyházmegye canonica visitatio-s bizottságát, akik presbitereinkkel találkozva tekintik át 2020-as működésünket.

Állandó alkalmainkat Isten segítségével e héten is megtartjuk.

Az év utolsó presbiteri gyűlését december 7-én délután fél 5-kor tartjuk.

A szorgalmas kezek, a jókedvű adakozók és a fáradhatatlan kézbesítők jóvoltából folyamatosan megtelnek azok a sós és édes süteményekkel teli dobozok, melyeket a covidos betegekkel foglalkozó kórtermekben dolgozók részére juttatunk el.

Megköszönve az eddigi szolgálatokat, köszönettel várjuk a további felajánlásokat.

 

Kérjük a testvéreket, hogy gyülekezeti alkalmainkon

orrot és szájat elfedő maszkban jelenjenek meg azok, akik

már megkapták a koronavírus elleni védőoltásokat.

 

Köszönettel várjuk azok jelentkezését, akik fel tudják ajánlani segítségüket, és autóval ide, majd hazaszállítanák megfáradt, vagy nehezen közlekedő testvéreinket.

Kérem őket, hogy felajánlásukkal engem keressenek fel.

 

****************************************************************

 

Üdvöz légy,

kegyelembe fogadott,

az Úr veled van!"

Lk 1,28

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 418, összesen: 2953968

  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...
  • 2026. május 13., szerda

    Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága recepsiós-portás munkakörbe keres új munkatársat a budapesti Ráday Házba.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a 2026 nyarán nyíló Felüdülés Háza – Balatonboglár helyszínen kon...
  • 2026. május 12., kedd

    Beiktatták szolgálatába Hajnal Andrást, a Budapest-Óbudai Református Egyházközség tavaly megválasztott lelkipásztorát május 10-én vasárnap.
  • 2026. május 11., hétfő

    Negyedszer teremtett lehetőséget a hittanoktatók lelki közösségének megélésére és szakmai fejlődésére a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat a ...
  • 2026. május 11., hétfő

    A társadalmi és egyházi változások között végzett szolgálat állt a fókuszában a Dunamelléki Református Egyházkerület idei presbiteri és főgondnoki kon...
  • 2026. május 07., csütörtök

    Szex, vágy, határok – mit mond erről a Biblia? címmel szervezett pódiumbeszélgetést a Károli Egyetemi Lelkészség.
  • 2026. május 06., szerda

    A jövő század regénye című időszaki kiállítás nemcsak Jókai zavarba ejtő kérdésfeltevéseivel szembesít, hanem kapcsolódásra és párbeszédre is sarkall.