Istentisztelet 2020. október 18-án

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 94

Textus: Zsolt 94,19

 

Szeretett Testvérek!

 

Ismertek olyanokat, akik „hangoskodnak, kihívóan beszélnek, kérkednek"? Hol látod, hol hallod őket? Milyen gyakran vagy kénytelen találkozni velük személyesen, a tv képernyőjén, a rádióadásban vagy a világhálón? Nehéz elviselni őket? Nehéz. Hát, már hogyne lenne az!

Háromezer évvel ezelőtt a zsoltáríró élesben szembesült velük. Azokkal, akiknek kibírhatatlannak tartotta a magatartását.

Mi baja volt velük? Halljuk a vádpontjait!

„Tiporják, Uram, népedet, nyomorgatják örökségedet." Ismeritek ezt a típust? A múltból, a jelen időből, vagy a régmúltból. Néhány fős, vagy egész nemzetek közösségének a vezetőit, akik darabokra törik alárendeltjeiket. Sorozatosan rossz döntéseikkel szerencsétlenségbe sodorják őket, a lelkeket, akiket örökségként kaptak elődeiktől.

„Gyilkolják az özvegyet és a jövevényt, megölik az árvákat." Csak nem? De! Hatalmukból adódóan figyelmen kívül hagyják a társadalmi csoportok szélére szorultakat. Ellehetetlenítik őket. Nem kell ahhoz kés, robbanószerkezet, akasztófa, hogy a kétségbeesett, elszegényedett ember éhen haljon, levesse magát a magasból.

Az Isten felé kiáltó szentíró imája szerint még az sincs biztonságban, akit látszólag a törvény védene. „Az igaz embernek életére törnek, az ártatlan embert elítélik." A történelemben néha mindennaposak, máskor, máshol ritkábbak, de még mindig léteznek azok a kirakatperek, melyeken részre hajló, megfizetett, vagy megfenyegetett bírók a hatalom érdeke szerint hozzák meg ítéleteiket.

Komoly vádak. Az igazságot jó helyen kereső, az igazságra vágyó ember minden korban felmerülő vádpontjai. A jogtudomány szerint a „vád" nem más, mint: „a vétség vagy bűncselekmény ténye vagy alapos gyanúja, mint a büntetőbírósági eljárás jogi alapja". Itt, a Bibliának ezen az oldalán arra kérdez rá Isten, hogy te melyik oldalon állsz? A zsoltáríró kortársainak akkor kellett felelnie, ma, negyed tizenegykor pedig nekünk. Nekem. Neked.

Életed bármelyik döntéshozatali fórumán (a családi, az irodai asztalnál, a szavazóhelyiségben, a beszélgetők társaságában, stb.) azokat erősíted-e, akik a saját, jól megrakott tüzük mellett sütögetik a pecsenyéjüket? Vagy? Eszedbe jut Isten legfelsőbb bírói széke, és te egyedül annak vagy hajlandó alávetni magadat?

Kényes, kellemetlen kérdés, de folyó és leendő ügyeidet elősegítve ma a zsoltáros lejegyzésével így nyújt mentőövet az Úr: „Vállalhatsz-e közösséget a romlottság ítélőszékével, mely a törvényesség látszatával nyomorúságot idéz elő?"

Mi a másik lehetőség, kedves, ismeretlen, ókori, zsoltárt író testvérem? Azt állítja: „Mert diadalra jut még a jog, és azt követi minden tiszta szívű ember." Vagyis: kitartás! Isten majd eldönti, meddig hagyja vigadni a jogtalanság, az igazságtalanság bajnokait. A kíméletlen családfőt, a harácsoló milliárdosokat, a véreskezű fanatikust, az egyenruhában, civilben, vallási ornamentumban parancsokat osztogató vezetőket, csizmájukat nyalogató altisztjeiket, gyermekek gondolkodását megzavaró, felnőtteket egymásnak uszító „másságosokat".

Mi hisszük és hirdetjük, hogy „diadalra jut még a jog, és azt követi minden tiszta szívű ember." Ámen.

Nem, még nem fejeztem be, csak arra mondtam áment, hogy így legyen: győzzön az isteni jog, és a szerint gondolkodjon, szóljon, cselekedjen minden tiszta szívű ember.

Na, de a tiszta szívű embernek is vannak érzései. Ő is felháborodik. Pont' úgy, mint ez az egyre kedvesebb egykori sorstársunk, aki olyan közel tudta magát Istenhez, hogy közvetlen kéréseit is neki szegezte: „Uram, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni?"

A tiszta szívű, a hatalmasokkal, kérkedőkkel, gőgös bűnösökkel, gyilkosokkal, bírókat zsebükben tartó hangoskodókkal szemben tehetetlen tiszta szívű hívőt is elönti az indulat. Éppen azért, mert azt látja, hogy megtiporják Isten igazságát.

Azért imádkozik, mert nem bírja tovább. Attól fél, hogy olyat tesz, úgy szól, amit az Ő szeretett Istene nem kért tőle. Abból pedig semmi jó nem származik. Árt magának, árt szeretteinek, barátainak. Nem akarja, ezért kér támpontot: „Uram, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni?"

Lehet így ostromolni az Urat? Szabad ilyen direktbe' nekiesni? Igen. Ha valaki, hát Ő megérti az indulatot, a dühöt, a teremtett emberben felgyülemlett mérget, felháborodást. Megérti, és kezelésbe veszi azt, aki már nem bír magával. Így tett a mi zsoltárosunkkal is. Valami történhetett vele, valamit meggyógyított benne az Úr, mert ezt olvassuk: „Ha az Úr nem segített volna rajtam, én már a csend honában laknék. Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem."

Ismered ezt a sürgősségi beavatkozást. Olyan szinten felpörögtél, annyira felment a vérnyomásod, úgy elöntött a harag, annyira stresszes lettél, hogy ha az Úr nem segített volna rajtad, már a csend honában lennél. A temetőben, vagy egy ágyon, mozdulatlanul, kiszolgáltatva. Tehetetlen felindultságodban azt gondoltad, a következő pillanatban összecsuklik a lábad. Le kellett ülnöd. Majdnem összecsuklott a lelked. Ledőltél az ágyra.

De nem a szék, nem a kanapé segített. Isten támpillérei tartottak eszméletednél. Isten szeretete támogatott. Isten szeretete pumpálta tovább az oxigént az agyadba, hogy ne érjen szélütés. Azért vagy itt, azért jut el a hallójáratodba, és onnan tovább addig, amíg engeded az Isten mai üzenete, mert a szeretete körülállványozott, megtámasztott, felújított, megtartott.

Hogy történik ez? Meg tudod mondani? Én a zsoltárból puskáztam. Nem csaltam, mert megengedte a tanítóm; Istenem. Nektek is adja. Ott van a Bibliátokban. Ma a kezetekbe is vehettétek a kis ige-kártyán. Vidd haza!

Szóval, ha emlékeztetni akarod magadat, vagy valaki rákérdez, mit művel veled Isten, amikor olyan gyorsan lehiggadsz, mond ezt: Imádkoztam. És mit? Hát, csak egy mondatot: „Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet."

A héberül gondolkodó zsoltáros valójában nem aggodalmakat forgat a fejében, hanem „nyugtalanító gondolatokról" ír. Igen, azokról, amiket a hatalmaskodó, kevélyek cselekedetei váltanak ki belőle, majd táplálnak benne.

Ezektől kellene megszabadulnia. Neked is. Nekem is. Ezek miatt a nyugtalanító, felugró gondolatok miatt nem tudsz koncentrálni. Állandóan eszedbe jutnak. Nyugtalanító gondolataid szerzőivel vannak tele a hírek. Ő az, ők azok, akiktől görcsbe ugrik a gyomrod, mielőtt belépsz a munkahelyedre. Ő az, ők azok, akiknek a megnyilvánulásaitól már az előtt ideges vagy, mielőtt kinyitnád a levelüket. Ő az, ők azok, akiknek a neve láttán legszívesebben fel sem vennéd a telefonodat.. Ő az, ők azok, akikkel nem akarsz összefutni a házban, a folyosón, az utcán.

De nincs veszve semmi! Azért vagy ma itt, hogy megértsd, ha torkig tele vagy velük, ha csordultig telik a szíved, a fejed ezekkel a nyugalmadat támadó gondolatokkal, kérd Isten vigasztalását!

Mit fog tenni? Felüdíti a lelkedet. Soha nem figyeltem még fel erre a szóra. Arra, ami megfejti Isten „felüdítő" titkát. Nem kell megjegyezni, de azért kimondom, héberül így hangzik: sáa (שָׁעַע). Tudjátok mit jelent? Elfüggönyöz, ráken, beköt. Összesen kilenc esetben találjuk a Bibliában. Két példát említek. Ézsaiás könyvének hatodik fejezetében: „kösd be a szemét" (Ézs 6,10). Kösd be = sáa. Egy még érdekesebb előfordulási hely Ézsaiás messiási próféciája az eljövendő békesség idejéről (Ézs 11,8): „A csecsemő a viperalyuknál játszadozik majd, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét." „Játszadozik majd" - hiszitek, nem hiszitek -: sáa.

Nem húzom tovább. Isten felüdítő vigasztalása úgy működik, hogy eltakarja előled a nyugtalanító gondolatokat! Redőnyt húz eléjük. Függöny mögé rejti. Beköti a visszatérő, rémes gondolataid elől a lelki látásodat. Vagy: mint ahogyan a gyerek játszadozik a viperalyuknál, és ráteszi a kezét a veszélyes nyílásra a nélkül, hogy megsérülne, úgy teszi láthatatlanná, érzékelhetetlenné Isten a téged bántó nyugtalanító gondolatokat.

„Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet." Érted már? Úgy működik ez, mint a naptej. Ahogyan te magadra kened a fényvédő faktort, úgy keni rád Isten a téged felkavaró gondolatokra a vigasztalását. Nem engedi rád azok káros „UV sugárzását". „Függönyt húz" a televízió, a monitor egészségedre káros kijelzője elé. Látod, megnézed, de nem gyakorol rád maradandó hatást. Nem tudod befogni a buta, tanulatlan, gyűlöletet, szakadást okozó ember száját, de Isten, mint a viperalyukra, ráteszi a Bibliádba írt kijelentését. A támadás, indulatod növekedése helyszínén, percében eszedbe juttatja az Ő igazságát, ami minden gonoszt legyőz. Minden haragodat kioltja, minden indulatodat lejegeli.

Meddig sikerült ezt magaddal vinni, hordozni a legutóbbi úrvacsora óta, amikor hittel magadba engedted Jézus vigasztalását? Azt, hogy a borban és a kenyérben veled közösséget vállaló Megváltó győzött a benned trónt követelő Gonosz felett. Szükséged van a megerősítésre? Nekem igen. Hidd el, gyere ide, és fogadd el Jézus felüdülést nyújtó vigasztalását az Úr Asztalánál! Ámen.