Istentisztelet 2023. december 25-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jn 1,1-5;9-14

Textus: Lk 2,4-7

Énekek: a kórus szolgálatai, és: 315/1-3; 25/2; 313/7; 436/4-5; 458-; 316/15

 

Szeretett Testvérek!

Tegnap délelőtt jegyet váltottunk a Szentlélek által üzemeltetett bibliai járatra. Názárettől Betlehemig utaztunk Józseffel és Máriával. Józseffel, aki az összekacsintó sunnyogásokkal mit sem törődve feleségül vette jegyesét, Máriát. A názáreti szűz lányt, aki akkor már több hónapja a szíve alatt hordozta a Szentlélek Istentől fogant Fiút, Isten Fiát. Az Atya Isten és a Szentlélek Isten magzati formát felvett emberi testét.

Megérkeztünk Betlehembe. József szülővárosába. Ki tudja mikor költözött el onnan; tény, hogy olyan rokonokat nem találtak, akik szállással szolgálhattak volna nekik. Nincs mit tenni; ki kell venni egy szobát valamelyik fogadóban. A római összeírás, a birodalomban fellelhető adófizetők összeszámlálásának idején azonban megnövekedett a turistaforgalom, a szálláshelyek teltházasak voltak.

Végül valami jó érzésű ember helyet szorított nekik egy istállónak használt fedett helyen. Mária odáig bírta. Megszülte elsőszülött fiát. Készülhetett rá; Názáretből vitt magával az útra pólyának való anyagot. Bepólyálta a világ Megváltóját és jobb híján befektette az állatok etetésére, vagy a takarmány tárolására használt jászolba.

Hány betlehemes díszletet láttatok már? Megállunk előttük. Általában gyerekekkel. Megnézzük, hogy megvan-e mindenki. Mária, József, a kis Jézus. Nagyobb dekorációkon látunk tehenet, báránykákat is. A még több alakot felvonultató összképen már alig férnek Jézus közelébe a pásztorok és az aranyat, tömjént, mirhát ajándékozó bölcsek.

Minden rendben van. Minden a helyén van. Már ami a díszleteket, a betlehemi életképeket jelenti.

Előttük ott vannak a gyerekek is. Vagy az egész család. Tömérdek kép készül róluk. Ezeknek többségét otthon majd gondosan kitörlik, mert Sanyika nem mosolygott, mert Zsuzsikának csillogott az orra, mert Pistike meg majd' mindegyiken grimaszokat vágott. Még mindig van tizenegy fotó. Már majdnem jó, de Anyának nem tetszik három.  Hiába ment fodrászhoz, a szél összefújta a haját. Törlés. A maradék nyolc képen már minden tökéletesnek tűnik; Sanyika vigyorog, Zsuzsika megtörölte az orrát, Pistike bájosan kacsint és Anya frizurája is fotogén hullámokba rendeződött. Viszont, ejnye, van még három kép, amelyiken az a rosszul öltözött férfi belépett a háttérbe. Maradt öt felvétel. Az ötvenből. Na, ezt az ötöt már el lehet küldeni, posztolni a rokonoknak, az ismerősöknek. Néhány kattintás, és kész.

Maradt még valami, vagy ezzel befejezettnek tekinthető a betlehemes élmény?

Ezt kérdezi ma tőlünk a Szentlélek, a templomba jött „betlehemesektől". Kérdezi a Szentlélek, aki Názáretben reászállt Máriára, árnyékba burkolta és a Magasságos erejével Isten Fiát foganta, ültette a méhébe. (Lk 1,35)

A Szentlélek kérdez? Igen! Ugye, elképesztő? Ültök a padokban, a székeken. Ide néztek a szószék felé. Elkalandozik a tekintetetek az ólomüveg ablakokra, az ének-táblára, a karácsonyfára, az előttetek ülők hátára. És közben, míg ide-oda nézünk, és ide-oda csapódnak a gondolataink, az a Szentlélek, aki Mária méhébe adta Jézust, körülvesz, betölt minket!

Tudjátok, miért csinálja? Azért, hogy ne elégedjünk meg annyi „betlehemes" élménnyel, amennyit a Lukács evangéliumából olvasott szöveg alapján magunk elé képzeltünk! Ne legyen elég a szó; ne legyen elég a betű! Engedjük el magunkat úgy, ahogy ritkán szoktuk! Engedjük, hogy a Názáretben, a Szegeden, a világ ezernyi és ezernyi templomában, otthonában, Jézusnak örülő bármilyen helyszínén megjelenő, és ott maradó Szentlélek átjárjon minket! Úgy, mint a vér a testünket. A legkisebb szervünkbe is eljutó vér miatt adunk életjeleket. Átjár minket a vér. Attól tudunk gondolkozni. Levegőt venni. Mozogni. Tudatosan nyugton maradni. Beszélni. Akaratlagosan csöndben lenni.

Járjon át bennünket az itt megjelent Szentlélek! És az mire lesz jó? Arra, hogy ne a fantáziánk adjon színt a betlehemi képnek. Hát kicsoda? Ő, a Magasságos erejével (görögül: δύναμις - ejtsd: dünamisz) dinamitjával, hatalmával dolgozó Szentlélek Isten. Ő robbantsa fel a díszletekkel megelégedő ismereteinket, és töltse fel értelmünket, frissítse fel hitünket a kulisszák mögött található lényeggel!

Mi az? Mi a betlehemi jelenet lényege? Amikor a názáreti szűz „megszülte elsőszülött fiát", Isten találkozott az emberrel. Úgy, hogy azt az ember fel tudta fogni. Isten olyan lett, mint mi.

Gondoljatok csak bele! Most hogyan találkozhatunk Istennel? Hát például úgy, hogy a Bibliát olvassuk. Igen, de ez olyan, mintha, mondjuk a feleségem levelét olvasnám. Szeretem, közel áll hozzám, szinte hallom a hangját, ahogy a mondatokat olvasom. Ismerem már annyira, hogy sejtem, miért ezt vagy azt a szót választotta, de még azt is hogy mit nem írt le, ami mégis benne van a levélben. De mennyivel több az, amikor látom az arcát, megfogom a kezét, leülünk ebédelni, megbeszéljük, melyikünk hogy látja a nap történéseit.

Hogy' találkozhatunk még Istennel? A hirdetett Igén, a prédikáción keresztül. Ha a lelkész felelősséggel készült, vagyis a Szentlélek Isten társaságában, felügyelete, irányítása mellett, akkor az igehirdetés szavai Isten szavaivá válnak. A legegyszerűbb formában is. Először az igehirdetőt gyúrják meg (de alaposan!...), aztán a te lelkedben is összeállnak a szavak. A Szentlélek isteni táplálékká gyúrja az egyébként hétköznapi beszédből is ismert kifejezéseket.

Találkozhatunk vele akkor is, amikor imádkozunk. Szólunk, és válaszol. Ha időt hagyunk rá. Próbáljátok meg fordítva is! Maradj csöndben, és hadd szóljon Ő először! Amire majd te válaszolsz. Ha időt adsz magadnak. De hát - könyörgök! - mire, kire lenne érdemes időt szánni, mint Istenre? Ezt könnyű hallani, talán belátni sem nehéz, de elhinni és kipróbálni, aztán egyre többet gyakorolni!...

Tehát a találkozásaink Istennel: bibliaolvasás, igehirdetés hallgatása, imaidő.

Na, de mennyivel másabb, mennyivel több volt az, amikor a Bibliából tanító, a prédikációban megszólaló, az imádságban társ Istent látni lehetett! Meg lehetett érinteni, és Ő megérintette az embert! Együtt halászott, együtt evett az emberekkel. Sírt, nevetett. Fát dobott a tűzre. Felült a szamár hátára. Isten azért született emberré Betlehemben, hogy jobban megértsék őt. Felfogják Őt.

Az előbb beszéltem a Bibliáról. Úgy szoktuk mondani, hogy ami benne van, az az Írott Ige. Beszéltem a másik találkozási lehetőségről: a prédikációról. Az Ige-hirdetésről. Miért használjuk ezt a szót, hogy Ige? Mi az? Ki az?

Azért használjuk, mert a Szentírás, a Biblia így hívja. Kit? Jézust. Jézus az „Ige". János evangéliumából hallottátok: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt." Jézus a számunkra felfoghatatlan időtlenségtől volt, létezett, élt. Hol volt? Így olvassuk: „az Ige Istennél volt." Akkor Jézus és Isten két dolog? Nem! A mondat így fejeződik be: „az Ige Isten volt." Jézus maga az Isten. Aki teremtette az eget, a földet és mindent, amit mi nem is ismerünk? Igen. János evangéliumában ott találod: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." A mindenséget teremtő Isten született bepólyálható kisgyermekké Betlehemben.

Mi történt, amikor a názáreti szűz „megszülte elsőszülött fiát"? A teremtő, gondviselő Isten láthatóvá vált. Miért akart láthatóvá válni? Miért beszélt úgy, mint a kortársai? Azért, hogy később megértsék, mi történt Vele a kereszten. Megértsék, megértsük, hogy a testbe öltözés volt az egyetlen módja annak, hogy ne csak a betlehemes életképeken lássunk túl, hanem minden láthatón.

És akkor mit „látunk"? Olvassuk el a Bibliában, hallgassuk meg az Ige-hirdetésben! Azt „látjuk", hogy mi úgy születünk, mint Istent nem ismerő emberek. Mint Istent ismerő, de Vele nem törődő emberek. Mint Istent ismerő, de Őt csak addig elfogadó emberek, míg fel nem borítja a festőállványunkat, amin mi maszatoltunk Róla egy képet. A mi istenünket. Aki nekünk tetszik. Ha olyan, akkor jöhet, ha nem, akkor nem tetszik.

De mielőtt idáig jutnánk, olvassuk el a Bibliában azt is, hogy nélküle nagyon rossz esélyeink vannak a halálunk utáni létezésre. Létformánk, és lét-terünk a kárhozatra korlátozódik! Ami tökéletes ellentéte annak, amit Ő, Jézus szerzett nekünk.

Mi az? A Vele eltöltendő, minden fájdalomtól, keserűségtől mentes, kifejezhetetlen békességben, boldogságban töltött örökkévalóság. Hogy lehet azt megszerezni? Hogy lehet oda jutni a baleseti helyszínről, a kórházi, vagy otthoni betegágyról, a sok-sok évtized utáni utolsó elalvást követően?

Ha érdekel, figyelj! Ne beszélj mellé, mert az nem érdekli; valld be Neki, hogy olyat tettél egyszer, vagy rendszeresen, amit Ő bűnnek ítél. Valld meg a bűnödet! Mi az? Olvasd el az Írást, megtalálod benne! Kérj Tőle bocsánatot! Kérj az Atya Istentől bűnbocsánatot! Ha volt olyasvalaki, akivel szemben vétkeztél, tőle is kérj bocsánatot!

És, vajon megadja?

Száz százalék!

Mikor? Miért? Jézus nevében kérd, aki helyetted halt meg a római kivégzőosztag előtt. A betlehemi csecsemő felnőtt, elmondta, hogyan éljünk, és hogyan ne, aztán minden, Isten haragját kiváltó bűnödet odaszegeztette magával a keresztre. Ha ezt úgy elhiszed, ahogy most akarja veled elhitetni a még mindig itt lévő Szentlélek, és ezzel a hittel imádkozol, akkor a jó Isten leveszi rólad a kárhozat azonosító jelét. Helyette a kereszt alakú bélyeget illeszti rád, ami a betlehemi jászoltól és a jeruzsálemi kereszttől és a saját sírodtól tovább utaztat az örök életbe.

Na, ez van a betlehemes díszlet mögött! Ennek jelét adja Jézus a kenyérben, és a borban! Ámen