A zenés áhítatokról

Az SZTE zeneművész hallgatóinak koncertjei a Református Templomban

„Legyen a zene mindenkié!" Ez volt Kodály Zoltán művészi és zenepedagógiai programja. Ennek a jelmondatnak a szellemében építette föl birodalmát, mely messze földön híres volt, igazi csoda. Ennek a csodának a megtapasztalására gyermekkoromban külföldi zenepedagógus-csoportok érkeztek nemcsak Budapestre és Kecskemétre, a Kodály-módszer fellegváraiba, hanem a mi vidéki Juhász Gyula Tanárképző Főiskolánk nevezetes „Egyes Gyakorlójába" is. Nekünk, Erdős János tanár úr kórista tanítványainak semmi csodálatos nem volt abban, hogy a vendégek szeme láttára percek alatt összeénekeltük a legnehezebb kórusműveket is, és hogy táboraink vetélkedőin operák és balettek általunk készített átdolgozásait adtuk elő. Ez volt az életünk.

Ma nem divat a Kodály-módszer. Miért legyen a zene mindenkié, amikor a zenecsinálásra ott vannak a profik? Különben is milyen zenéről beszélünk? Arról a divatjamúltról, amit unalmas koncerteken frakkos és hosszú szoknyás emberek játszanak? Vannak, akik úgy gondolják: annak a pár embernek, akiket ez érdekel, elég feltenniük egy CD-lemezt, a többieket meg hagyják a komolyzenével békén.

Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolájának és Zeneművészeti Karának diákjai ezt a véleményt cáfolják meg. Fiatal korukban döntötték el, hogy ők is élni akarják a mindennapi csodát, zeneművészek és zenetanárok lesznek, hogy továbbadhassák a kodályi szellemiséget, mely mélyen gyökerezik az európai zenében, az európai kultúrában. Ők már érzik, tudják, hogy a zene mindenkié lehet, az előadóé és a befogadóé egyaránt, és hogy csak kicsi kell ahhoz, hogy valaki mindkettő lehessen.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Református Templom helyet biztosít az előadók és a befogadók találkozásához. A diákok terveink szerint májusig havonta egyszer fognak itt hangversenyeket adni, és az eddigi két alkalom sikere máris fantasztikus élményben részesítette őket. A szeretetteljes fogadtatás, a meleg tapsok és a koncertek utáni vendéglátás megerősítette őket, hogy számít az, amire az életüket feltették. Nagyon fontos ez manapság: időről időre megbizonyosodni arról, hogy szükségünk van egymásra.

A mi diákjaink még nem kész művészek, akad néha híja a produkcióiknak. De az itteni közönség figyelme valahogy más: nem a szigorú vizsgáztatóé, hanem a bátorító szülőé. Jól esik ez egy versenycentrikus világban, és ígérjük, hogy igyekvő gyermekei leszünk ennek a gondoskodó közösségnek.

Bozóki Andrea gitárművész, az SZTE tanára