Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2019. október 6-án

 

Hirdetések 2019. október 6-án

 

Imádkozzunk azért, hogy a mai nemzeti megemlékezéseknek azon részét tartsa meg bennünk Isten, melyek a tiszteletről és hálaadásról szólnak!

********************************

Istentiszteletünk után az 1849-es évet magunk elé idézve tisztelgünk az aradi vértanúk emléke előtt, meghallgatva Nagy Zoltán tanár úr előadását az alagsorban lévő gyülekezeti teremben.

 

Holnap délután fél 5-kor presbiteri gyűlést tartunk a kisebbik gyülekezeti teremben.

 

Heti állandó alkalmainkon kívül, a ránk következő csütörtökön este fél 6-kor kezdődő bibliaórán Mózes első könyvéből elevenítjük fel Izsák házasságának előzményeit.

 

Szombaton 10 és 15 óra között rendezzük meg a Teremtés hete családi napot a kübekházai Mézeskalács Házban.

A nap elsődleges célja közös hálaadás a teremtett világban kapott ajándékainkért.

A délelőtti, több generációs vetélkedők és játékok közben két izgalmas, beszélgetésekkel egybekötött előadást is meghallgathatunk Milyen egy ökogyülekezet? (Hegedűs Márk) és Környezettudatosság egy családban (Kertész Maja) címmel.

Ebédet 1000 forint hozzájárulásért kapunk. A sütemény-felajánlásokat örömmel fogadjuk!

Délután teli hassal folytatjuk tovább a beszélgetéseket, és részt vehetünk kézműves-foglalkozáson vagy számháborús játékban is.

 

A teremtett világért érzett felelősségünk további megerősítésére, jövő vasárnap, az istentisztelet után dr. Rácz Lajos vár bennünket A globális felmelegedés perspektívája, avagy mikorra várható a világvége? c. előadására a gyülekezeti terembe.

 

Mielőtt elénekelnénk a Szózatot, emlékezzünk azokra a honvédtábornokokra, akik sok ezer szabadságharcossal együtt adtak nekünk példát a hazaszeretetre: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly, Lázár Vilmos, Batthyány Lajos.

*******************************************************

„... az ember nem képes kiismerni

Isten sokféle tettét...

Még ha azt mondja is a bölcs,

hogy már tudja, akkor sem képes..."

Prédikátor 8,17

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 1205, összesen: 3171784

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...