Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2020. január 12-én

 

Hirdetések 2020. január 12-én

Az istentisztelet előtt imádkozzunk azokért, akik szeretnének most itt lenni közöttünk, de nem jutottak el a templomba.

********************************

Állandó alkalmainkat a szokott rend szerint ezen a héten is megtartjuk.

Holnap, hétfőn délután fél 5-kor a kisebbik gyülekezeti teremben tartjuk az év első presbiteri gyűlését.

 

Ma délután 3-kor a szolgálatra jelentkező asszonytestvéreink az Alsóvárosi Szegénykonyhán főznek hajléktalanoknak és rászorulóknak. Ekkor adjuk át a december óta összegyűjtött száraz-élelmiszer adományokat is.

 

Szerdán este fél 6-kor bibliaórát tartunk a „felnőtt fiataloknak". Témánk: Márk evangéliumának soron következő szakasza.

 

Pénteken este 6 órakor bűnbánati istentiszteleten készülünk a vasárnap délelőtti és esti úrvacsorai közösségre.

Az utána következő kóruspróbán az ökumenikus imahét záró alkalmára készülünk.

 

Szeretettel várjuk mindenkinek a jelentkezését, aki az úrasztalának élővirágos díszítésének szolgálatában szeretne részt vállalni. A kijáratnál lévő hirdetőtáblán elhelyezett listán lehet feliratkozni.

 

A jövő vasárnap kezdődő Ökumenikus Imahét keretében január 19-étől 26-áig minden este más helyszínen lehetünk együtt istentiszteleti közösségben keresztény testvéreinkkel. Az alkalmak helyszínei kifüggesztve megtalálhatóak a Tisza Lajos krt. felőli bejáraton, és az előtérben lévő hirdetőtáblánkon.

 

Ebben az évben is kiránduljunk együtt!

Terveink szerint június 25-28. (csütörtök-vasárnap) között a Baranyában és a Drávaszögben élő reformátusokat, valamint a környék nevezetességeit készülünk felkeresni. Az autóbusz és a szállásfoglalás miatt május 15-ig szükséges véglegesíteni a jelentkezők számát.

 

Ez évi hittantáborunkat július 13-17. között fogjuk megrendezni.

Kérjük a kedves szülőket, hogy a családjaik nyári programjának tervezésekor vegyék figyelembe ezt az időpontot! A helyfoglalás miatt, jelentkezéseket április 30-ig tudunk elfogadni.

 

A Don-i áttörés 77. évfordulóján csöndes felállással emlékezzünk azokra a honfitársainkra, akik hősként estek áldozatul a politikai és harci vezetés tévedéseinek.

*******************************************

„Az Úr erőt ad népének,

az Úr megáldja népét békességgel!"

Zsolt 29,11

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 158, összesen: 3172426

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...