Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2020. október 4-én

 

Hirdetések 2020. október 4-én

 

Adjunk hálát idős, szép kort megélt testvéreinkért!

Imádsággal segítsük most azokat, akik tesznek valamit földünk megóvásáért!

Imádkozzunk azokért, akik nem éreznek felelősséget földi lakóhelyünkért!

********************************

Hivatalosan is elismert „ökogyülekezetté" válásunk felett érzett örömükben, engedve a „Bringázz a templomba!"- felhívásunknak, ma a megszokottnál is többen érkeztek a templomba kerékpárral.

Legyen, maradjon ez jó, és követendő példa a környezetvédelemre!

 

Ma délután 4 órakor konfirmációs felkészítést; ¾ 5-kor ifjúsági bibliaórát, 6 órakor pedig istentiszteletet tartunk.

 

Asszonykörünk tagjai az őszi kirándulás elmaradása miatt hétfőn délután ½ 3-kor

a Móra Ferenc Múzeumba fognak ellátogatni.

 

Hétfőn délután ½ 5kor kezdődik e havi presbiteri gyűlésünk.

 

Kedden délelőtt fél 10-kor bibliaórán találkozhatunk, azt követően pedig asszonyköri alkalmon.

 

Szerdán ½ 6-ra várjuk a „felnőtt fiatalok" bibliaköre iránt érdeklődőket.

 

Csütörtökön délelőtt ½ 10 után a Kárász utca 15. sz. alatti megszépült helyiségekben gyülekeznek a kismamakör régi és új tagjai.

 

Pénteken délután 4-6 óra között tartjuk gyülekezeti hittanóráinkat sok játékkal, énekléssel fűszerezve.

 

Köszönettel vettük a testvérek érdeklődését; ez úton jelezzük, hogy az elmúlt hétvégén a lelkészházaspár Dozmaton és Kőszegen végzett házasságkötési, keresztelési és igehirdetési szolgálatokat.

 

A Teremtés hete ünneplésének alkalmából

újra hirdetjük, hogy műanyag kupakok, szemüvegek, gyertyacsonkok mellett

új hobbival színesítjük előtéri gyűjtésünket!

Lyukas, kopott vagy párját vesztett, kimosott(!)

zoknikat várunk a főbejáratnál található dobozba.

Az így összegyűjtött zoknikból egy szegedi cég szigetelőanyagot gyárt!

A zoknikat október 11-ig kérjük elhozni a templomba.

 

Mielőtt elénekelnénk a Szózatot, emlékezzünk azokra a honvédtábornokokra, akik 171 évvel ezelőtt sok ezer szabadságharcossal együtt adtak nekünk példát a hazaszeretetre: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly, Lázár Vilmos, Batthyány Lajos.

************************************************************

„Vegyétek, egyétek...

...aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét...

Vizsgálja meg azért az ember önmagát..."

1Kor 11,24.27.28.

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 1295, összesen: 3178837

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...