Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hirdetések 2020. szeptember 13-án

 

Hirdetések 2020. szeptember 13-án

 

Az istentisztelet előtt adjunk hálát azokért,

akiknek a munkájára különös terhelés nehezedik a járvány által sújtott hónapokban!

********************************

Ma délután 4 órakor konfirmációs felkészítést tartunk

a már egy éve tanuló, szombati vizsgára készülő,

és az ismeretek megszerzését most elkezdő fiataloknak.

5 órakor a már korábban konfirmált fiatalokkal ülünk le egy „évkezdő" bibliai szakasz mellé.

Este 6 órakor istentiszteletre várom a napot befejező,

új hetet isteni üzenettel kezdő testvéreket.

Kedden fél 10-kor délelőtti bibliaórára és asszonyköri találkozásra;

csütörtökön fél 6-kor kora esti bibliaórára;

pénteken 4-6 között gyülekezeti hittanórára;

ugyancsak pénteken este 6 órakor pedig

a vasárnapi, úrvacsorás közösségeket előkészítő

bűnbánati istentiszteletre hívjuk a gyülekezet ifjabb és idősebb tagjait.

 

Szombaton délután 3 órakor kerül sor a tanulásukat tavaly szeptemberben megkezdett, jövő vasárnapi konfirmációs fogadalomtételre készülők presbitérium előtti vizsgájára.

Kérem a presbiter testvéreket,

hogy imádsággal készüljenek

gyülekezetünk életének egyik legfontosabb eseményére!

 

"Műanyag kupakok, szemüvegek, gyertyacsonkok mellett

új hobbival színesítjük előtéri gyűjtésünket!

Lyukas, kopott, vagy párját vesztett, kimosott(!)

zoknikat várunk a főbejáratnál található dobozba.

Az így összegyűjtött zoknikból egy szegedi cég szigetelőanyagot gyárt!

A zoknikat a Teremtés Hetének végéig, október 4-ig halmozzuk fel templomunkban."

 

Tegnap késő délután

Imrényi Dániel és Hódi Orsolya

lépett el ez asztal elől,

immár Isten, házasságukra kért áldásával:

Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön

minden dolog felől, amit csak kérnek,

megadja nekik az én mennyei Atyám." Mt 18,19

*******************************************

"De szeretném,

ha bölcsek lennétek a jóra,

és képtelenek a rosszra."

Rm 16,19

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 658, összesen: 2993167

  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...
  • 2026. június 01., hétfő

    Lénárt Tibor monorierdői lelkipásztorral új könyve kapcsán többek között Isten akaratának elfogadásáról, az imádság eleve elrendelésben elfoglalt hely...