Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Meghívó Szabóné T. Nagy Zsófia kiállítására

Kattints a képre!

 

Február 4-én kedden az Asszonykör szeretettel hív mindenkit egy kirándulásra: Szabóné T. Nagy Zsófia kiállítását tekintjük meg az Algyői Alkotóházban, a kiállító tárlatvezetésével.

A Mars tér 13-as kocsiállásáról 9.00-kor induló algyői busszal indulunk. Azokkal, akik nem busszal jönnek, 9.20-kor találkozunk a faluháznál - Algyő, Kastélykert u. 106

 

Az énelkeskönyveink borítóját is Szabóné és az Asszonykör készítette.

 

Szabóné T. Nagy Zsófia írja:

 

2013 karácsonya

Ötven évvel ezelőtt elkezdődött az életemben valami, akkor még nem tudtam, hogy amit csinálok, vagy akarok csinálni, hova vezet. Feladatomnak azt tekintettem, hogy őrizzem a hagyományokat és abból valamit továbbvigyek.

Békési származású vagyok, s így benne éltem az akkori jelen és múlt eseményeiben. Családom, eleim érzésvilágát, szokásait eléggé ismertem, tudtam az elvárásokat is. Ezek ismeretében és az 50-es évek divatja szerint véletlenül lettem a kulturális események továbbítója.

A véletlenek következtében feladatommá vált Békés megye népi kultúrájának a megőrzése és továbbvivése. Ehhez a segítséget a megye asszonyai adták, akik nagy érdeklődéssel fogadták az új ismereteket, amelyeket megtanultak, átvettek és a mai napig a hagyományok elkötelezett ápolói lettek.

Amikor a Dél-Alföldről beszélünk, abba Csongrád megye is beletartozik. Itt is hasonlóságot tapasztaltam a szülők, nagyszülők, dédszülők, szokásaiban, ízlésvilágában, lakáskultúrájában, viseleti szokásaiban, mint megyémben.

A gyűjtemények és múzeumok megőrizték, tárolták eleink teljes életére vonatkozó hagyatékait, csak nem történt velük semmi!

Ahogy Békés megyében, úgy Csongrád megyében is a hímzés, ezen belül a szűcshímzés világába merültem bele. Megismerkedtem a megye múzeumainak gyűjteményeivel. Nagy szerencsémre az idősek még tudtak mesélni életükről, szokásaikról, hagyományaikról a korábbi emlékeik alapján.

1977-től 30 évig népes szakkörrel valósítottuk meg elképzeléseinket: a Csongrád megyei szűcsmintákból terítők, párnák, lakásdíszek, ajándéktárgyak, stb. készültek. A néprajzosok, szakirányú zsűrik értékelése után, bemutattuk a közönségnek (belföldön, külföldön) a szűcshímzések motívumaival tervezett kézimunkákat.

A leírtak ismeretében került sor arra, hogy a Honvéd téri református templom énekeskönyveire borítókat terveztem, amit az Asszonykör ügyes kezű tagjai hímeztek ki. Ez a kollekció 120 darabból áll. A templom díszítése ezzel nem fejeződött be, mert az úrasztalra is Csongrád megyei szűcsmintával tervezett címeres terítőket készítettünk.

A 2013-as évet úgy kezdtük, hogy megígértük egymásnak (akik a hímzést vállalták), hogy ez év karácsonyára elkészítjük. Így is történt, a jó Isten erőt, egészséget adott és úgy vezetett bennünket, hogy az országos megmérettetésre is el tudtuk küldeni.

 

A zsűri megjegyzése: „ A funkciójának megfelelően, dúsan, egyenletesen hímzett darab, szép a címerbeillesztése a motívumkincsbe, igényesen kivitelezett, nagyon szép munka." (Zsűriszám: SZHA 1055 2013.)

Az úrasztalterítő „megmérettetése" itt még nem fejeződött be; a XXVII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton (Mezőkövesd, 2013. július 5.) az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíját nyerte el.

Ezek után nagy örömmel és hálaadással terítettük fel karácsonyra a terítőket.

A terítők méretei:      1 db 50x50 cm kis terítő

1 db 130x130 cm terítő

2 db 114x138 cm terítő

 

Kivitelezték:

 

Jobbáné Szabó Enikő

Kereskényiné Nemes Lívia

Nemes Józsefné

Szabó Erika

Szabó Imréné

 

Hálát adunk Istennek, hogy ezeket a munkálatokat örömmel és lelkesedéssel végezte az Asszonykör és a szeretetből besegített hívek.

Dr. Szabó Imréné

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 142, összesen: 2865889

  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.
  • 2026. március 04., szerda

    Fekete Márton marosvásárhelyi lelkészként kérte az Urat, hogy tegye a helyére hivatásában. Az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük eddigi útjáról.