Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Pünkösd - konfirmáció - 2018

2018.05.19. - Konfirmációs vizsga

Kattints a képre!

Kattints a képre!

 

Gondnoki köszöntő

 

Kedves - most fogadalmat tett - Testvérek! Kedves szülők, nagyszülők, keresztszülők! Tisztelt ünneplő gyülekezet!

A Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség és presbitériuma nevében szeretettel köszöntöm azokat a fiatalokat, akik az imént elhangzott fogadalmuk révén Anyaszentegyházunk úrvacsorával élő tagjai lettek. Hálát adunk Istennek, hogy ezt az hat fiatal testvérünket elvezette hitük megvallásáig.

Hat új református! Sok ez, vagy kevés? Ha kétségünk lenne, ilyen esetben Berzsenyit szokás idézni: Nem sokaság, hanem Lélek... tesz csuda dolgokat." Ebben a szállóigévé vált idézetben van egy kulcsszó: a Lélek. Ti is így tanultátok: a konfirmáció, annyit tesz megerősítés. „A Szentlélek erősíti meg ébredő hitünket." És ez a mi reménységünk is minden esztendő pünkösdjén: Isten az Ő Lelke által hitet ébreszt bennetek/bennünk, így, akárhányan is vagytok/vagyunk, a „csuda dolgokra" képes kisebbség felülkerekedhet a hit nélküli többségen. Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (1Jn 5,4)

Még mielőtt sikerjelentéssé változna köszöntőm, szembesítenem kell magunkat a kijózanító valósággal: az a sokéves tapasztalat, hogy a konfirmáló fiatalok 80%-a eltűnik a gyülekezetekből. Megvan ennek a vallásszociológiai, társadalomlélektani, oktatás-módszertani magyarázata. Kutathatjuk hosszan az okokat, kitalálhatunk rafináltnál rafináltabb trükköket a fiatalok maradásra bírása érdekében, de a legtöbbet Isten segítségül hívásával tehetjük.

Imádkozzunk fiatal testvéreinkért, hogy az a reményteljes felfedező út, amelyen elindultak, ne szakadjon félbe. Imádkozzunk azért ... hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény ne választhassa el őket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."(Róm 8,38-39). És imádkozzunk gyülekezetünkért is, hogy a jobbító szándékaink jó gyümölcsöt teremjenek.

Köszönetet mondok most a családoknak, hogy hozzánk irányították gyermekeiket. Köszönetet mondok a fiataloknak, hogy sokféle elfoglaltságuk ellenére kitartottak református hitelveink egész éves tanulmányozása mellett. És - nem utolsó sorban - köszönetet mondok a felkészítő lelkészeknek fáradtságot nem ismerő munkájukért.

Fiatal testvéreinknek a mai napra szép családi ünneplést kívánok, az elkövetkezőkben pedig szeretettel várunk vissza mindannyitokat a korotoknak és ízléseteknek megfelelő gyülekezeti alkalmainkra.

Az Úr áldása kísérjen benneteket!

 

 

2018.05.20. - A konfirmandusok fogadalomtétele és első úrvacsorája

Kattints a képre!

 

Pünkösdhétfő

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 111, összesen: 2923633

  • 2026. április 29., szerda

    Tiszavárkony a Tisza jobb partján fekvő, 1500 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    Bóly Baranya vármegyében, a bólyi járásban található 3600 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    A Salgótarjáni Református Gyülekezeti Ház, 2024-ben épült újjá.
  • 2026. április 29., szerda

    Kosd község Pest vármegyében, a Váci járásban található 2500 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    A Pécsi Református Kollégiumban a tanítási szünetekben, illetve a tanév ideje alatt hétvégenként az érdeklődők számára szállást biztosítanak.
  • 2026. április 29., szerda

    Bölcske Tolna vármegyei 2500 fős település a Paksi járásban.
  • 2026. április 29., szerda

    Móricgát Kecskeméttől 40 km, Kiskunfélegyházától 28 km távolságra található 400 lelkes Bács-Kiskun vármegyei falu. 
  • 2026. április 29., szerda

    Mórágy, Tolna vármegyében, a bonyhádi járásban található 600 lelkes község. 
  • 2026. április 29., szerda

    Kölked Baranya vármegyében, a mohácsi járásban található 900 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    Kákics Baranya vármegyében található 188 lelkes falu.