ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2011/13.sz.

Lekció:Róm. 5, 1-21

Textus: „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Róm. 5, 1)

Sokszor eszembe jut az az asszony, akit -miután férje elhagyta, s egyedül maradt -hívogattunk a gyülekezetbe, s az Istennel való közösségbe, de ő ezt így utasította el: „Haragban vagyok a Jóistennel!"

Talán már mi is voltunk ilyen helyzetben, amikor úgy éreztük, hogy nem azt kaptuk az Istentől, mint ami jár nekünk, nem úgy alakítja az életünket, ahogy nekünk tetszene, nem szeret annyira, mint amennyire szükségünk lenne...

Persze, ennek az ellenkezőjét is átélhettük már, csak talán valamennyivel ritkábban: amikor nincs okunk panaszra, s teljes mértékben elégedettek vagyunk az életünkkel, amikor érezzük, hogy „tenyerén hordoz" bennünket az Úr, talán jobban, mint amennyire megérdemelnénk, amikor békességünk van az Istennel...!

Az az Istennel való békesség, amiről Igénk beszél, nem ingadozó, szeszélyes érzés, s független attól, hogy éppen milyen „passzban" vagyunk... Az megigazulásunk következménye. Mert ha Isten úgy tekint rám - Krisztus által- „mintha soha semmi bűnöm nem lett volna", akkor mi sem neheztelhetünk Rá, nem lehetünk haragban Vele, akkor nekünk is csak azt a békességet szabadna éreznünk, amit Ő hozott nekünk, mindnyájunknak!

A hívő keresztyén ember nem lehet más, csak Istennel megbékélt ember! Aki tudja, hogy ez a békesség nem a mi hívő „érdemünk", hogy ez a béke ajándék, Isten ajándéka.

Mind emellett igazat kell adnunk Reményiknek, aki azt írja az ilyen ember szívéről, hogy „nyugalma nincs, de békessége van!"

Igen, a „felszínen" sok minden nyugtalaníthat, bennünket is űz, hajt valami, mi sem vagyunk igazából megelégedve életünkkel, világunkkal, mi is csatázunk ezzel, azzal ...De: „lent a mélyben háborítatlanul" meglelhetjük  békességünket, azt, amit Krisztus szerzett azáltal, hogy meghalt értünk, s azt semmi és senki nem veheti el tőlünk!

Olyan precízen és mindenre kiterjedően írja le Pál, hogy annak ellenére, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, Ádám örökösei, mégis ez a bűnös áradat sem ragadhatja el tőlünk Krisztusnak ezt a kegyelmi ajándékát. Pál háromszoros győzelemről beszél!

Egyrészt a kegyelem bűnnel szembeni fölényéről.(15.v.)

Aztán a megigazulás diadaláról az ítélet fölött. (16.v.)

Végül: az élet végső győzelméről a halál fölött! (17.v.)

Talán nagyon „távolinak és megfoghatatlannak" érezzük még ezeket a győzelmeket. Talán sokkal inkább „hitünk harcait vívjuk", mintsem a győzelem mámora járja át szíveinket. Talán nem egyenes-, hanem fordított arányosságot érzünk bűn és kegyelem között (20.v.): abból egyre többet látunk, ebből egyre kevesebbet...

Mégis, a győzelem garanciája maga Jézus Krisztus! Ő személyesen áll mellettünk, szemben a bűn és a halál személytelen hatalmával... S ha Ő velünk van, akkor nincs okunk panaszra... elégedetlenségre... haragra... Akkor valóban és igazi békességünk lehet az Istennel! Úgy legyen!

Imádság: „Lelki próbáimban Jézus légy velem, el ne tántorodjék Tőled életem, félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom, ne hagyj semmiért!" (338. dics.)

Ének: 62. zsoltár, 274., 338., 459. dicséret