ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/5.sz.

Lekció: János ev. 18, 19-27

Textus: „...az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust..." (22.v.) „Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz." (24.v.) „Ekkor így szóltak hozzá: Nem az ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta és megint csak azt mondta: Nem vagyok." (25.v.)

Lezajlott az idei ökumenikus imahét. Még az egyházon belül is különbözőképpen ítélik meg (pláne a világban): vannak akik színháznak tartják, mások szerint viszont ez a jövő, hogy együtt hallgassuk, valljuk és hirdessük Krisztust, de hallottam már olyat is, hogy külön-külön sem érdekel az egyház, meg együtt sem...

Maga Jézus is más és más reakciót vált ki az emberekből. Lehet azt mondani az ő elfogatására, kihallgatására is, hogy minden előre le van rendezve, ki vannak osztva a szerepek, le van játszva a dráma, a meccs, s lehet azt is, hogy nagyon is valóságos mindaz, ami vele történik. Mert ma is vannak, akik arcul ütik, mint a szolga, vannak, akik megkötöztetik, mint a főpap, és vannak, akik megtagadják, mint Péter. Jézus pedig ott áll középen, arcul ütve, megkötözve, megtagadva...

Igen, arcul ütve... Ez a legegyszerűbb, legprimitívebb, legösztönösebb reakció Jézus hatalmára és szeretetére, ez a fizikai agresszió. Ahogy a klasszikus pszichológiai elmélet is mondja, a frusztráció agressziót szül. Amikor az ember úgy érzi, hogy elemi szükségletei kielégítésében akadályoztatva van, amikor tehetetlen, s Jézussal szemben az ember tényleg az, akkor lendül a kéz...

A szolga (a nép, a világ, az arctalan tömeg...) arcul üti Jézust... Az arc szimbolikus része az embernek: egyrészt személyiségét, másrészt emberi méltóságát, istenképűségét jelenti. Ha valakit arcul ütünk, azzal ember voltában alázzuk, tiporjuk meg. Persze, lehet vitatkozni pl. az atyai pofonok szükségességéről, de azt gondolom, igazuk van azoknak a keresztyén pszichológusoknak, akik azt tanácsolják a szülőknek, hogy arcon ne üssék gyermekeiket... (S ugyanígy ellenzik pl. az ökölvívást is...) Mert az arc az egy „szent terület"... S mennyivel inkább szent Jézusé! „Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül." (Kol. 1, 15)

Igen, megkötözve... Annás főpap (a hivatalos egyház, a konkurencia képviselője) megkötözteti Jézust... Korlátozza a szabadságát, leszűkíti a lehetőségeit, igen, átvitt értelemben is, megköti a kezét... Lehetséges ez? Meg lehet kötözni Jézust? Azt a Jézust, akinek az isteni szabadsága éppen az elfogatásakor mutatkozott meg leginkább...? Meg lehet kötözni azt a kezet, amely betegeket gyógyított, tengert-vihart csillapított, gyermekeket áldott, halottakat támasztott fel...? Sajnos, a hivatalos egyháznak ma is az az egyik legnagyobb kísértése, hogy megkösse Jézus kezeit - nem kötéllel, hanem élettelen dogmákkal, száraz hittételekkel, üres hagyományokkal... Amikor nem az élő, szabad és szabadítást adó Krisztust éli és hirdeti...! Pedig az Ő szabadon ható erejét én magam, személyesen is megtapasztaltam már: amikor emberileg magam alatt kellett volna lennem, Ő kiemelt ebből a mélységből, sőt, engedett szárnyalni... Ahogy egy régi ifjúsági énekben áll: „Sasszárnyain hord engem Jézus, az idő zúgó árjain át..."

Igen, megtagadva...Nem az ütés, nem a megkötözés, hanem ez fájhatott legjobban Jézusnak. Amikor Péter (az övéi, a tanítványai...) megtagadja. Harmadszor is. Ahogy előre megmondta róla... Felolvasott igeszakaszunk azzal kezdődött, hogy a főpap tanítása és tanítványai felől kérdezi Jézust. (19.v.) Jézus bátran válaszol: „Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik..." (21.v.) Igen, és most itt lenne a helye, az ideje, az alkalma a hitvallásnak... Hiszen maga Jézus adja fel a magas labdát, mint ahogy nekünk is mindig Jézusnak kell megfelelnünk, akár egy szolgáló, akár egy családtag, akár más előtt állunk... És Péter tagad... A hét jézusi „én vagyok"-kal szemben harmadszorra is csak addig jut el, hogy „nem vagyok..."

Hogyan reagálunk Jézusra? Tudjuk-e tisztelni Őt, meghajtva előtte fejünket, orcánkat? Szabadon engedjük-e az Ő kezét? S tudunk-e - akár külön-külön, akár közösen - hitvallást tenni mellette? Ezért imádkozzunk!

Ének: 23. zsoltár, 201., 294, és 469. dicséret