ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2016/9.sz.

Lekció: János ev. 19, 1-7

Textus: „Ekkor kijött Jézus az épület elé, rajta volt a töviskorona és a bíborruha. Pilátus így szólt hozzájuk: „Íme, az ember!" (Jn. 19, 5)

Ecce homo - Íme, az ember. A legtöbb magyar embernek Munkácsy híres festménye jut erről eszébe. Eddig azt hittem, a festő valamelyik tömegbeli emberbe festette bele magát, most olvastam több műelemzésben is, hogy a szenvedő, nagybeteg Munkácsy önarcképét Jézusban találjuk meg.

Ecce homo - Íme, az ember. Fridrich Nietzsche, az „önmegvalósítás és az akarat filozófusa", aki lelkészcsaládban született, de fiatalon eljutott odáig, hogy az „Isten meghalt", s vallást hazugságnak tekintette és az „übermenscht" (ember feletti ember), az uralomra, hatalomra termett erős embert hirdette, szintén élete vége felé, szellemi tébolyultságának rávetülő árnyékában ezt a címet adta önéletrajzi írásának.

Ecce homo - Íme, az ember. Mint ahogy mi magunk is hajlamosak vagyunk így tekinteni magunkra. Hogy mi vagyunk „az ember..." A szenvedő és a legyőzhetetlen, a mások által megvetett és a mások fölött álló, az „állati ösztönlény" és a „kisisten", egy külön kis világ, mikrokozmosz, a körülöttünk forgó világban...

Ma is Jézusról szeretnék beszélni. Arról, hogy soha ne felejtsük el, hogy Ő az ember! Sőt, Ő több is és kevesebb is annál... Ecce homo - Íme az ember.

Miért kevesebb? Pilátus elvitette és megkorbácsoltatta Jézust. Ez a keresztre feszítés első állomása volt. A katonák az elítéltet teljesen lemeztelenítették, összekötözték, s vas- és csontdarabkákkal „élesített" ostorokkal addig verték, amíg a hús cafatokban lógott róla... Az állatok, a keselyűk, a böglyök is megjelentek... Emberi méltóság? Ugyan már... Ecce homo... János ezt úgy ábrázolja, hogy Pilátus így akarta megnyerni a tömeg irgalmát... Kedden, az „Élet házában" erről beszélgettünk: van-e irgalom a mai világban? Azok felé, akik hajlékot, családot, egzisztenciát, minden emberi méltóságot elveszítettek már... Nincs egyebük, mint a csupasz életük...

Pilátus szabadon akarta bocsátani Jézust. Kapóra jött neki, hogy a katonák gúnyt űztek Jézusból: bíborruhát adtak meztelen testére, fejére tövisből koronát... Úgy nézett ki, mint egy király... Pilátus most ezzel próbálkozott. Mintha azt mondta volna: nem király ez... „Csak" ember... Ecce homo - Íme, az ember! Nem kell komolyan venni... Nem fog ő olyan nagy fölfordulást csinálni... Ő csak paródiája a királyi hatalomnak... Nem kell félnetek tőle... Gyermek koromban volt egy tanárnőnk, ez volt a szójárása:„Ne csinálj Krisztusból bohócot...!" Azaz, ne nézz hülyének...! Akkor még nem értettem, ma már egyre inkább úgy látom, hogy az ember-léthez, a krisztusi ember-léthez ez is hozzátartozik: hagyni, hogy bolondnak nézzenek, a maguk címkéit rám aggassák és mindenféle jelzővel felruházzanak...

A katonák és Pilátus után „színre léptek" a főpapok is. S mögöttük a nép, a tömeg. (Munkácsy találóan ábrázolja: a Jézusra mutató, férfiaknál támadó, asszonyoknál (ön)védekező kezek összeérnek, egy nagy, egységes masszává válnak...) Újabb nyomás Pilátus felé: „Feszítsd meg, feszítsd meg!" Pilátus hárít. Megint mondja, hogy „...nem találom bűnösnek." Végül előveszik a törvényt (III. Móz. 24, 16), s a legfőbb vádat: „Isten Fiává tette magát." Hátborzongató, egyben csodálatos, hogy a nép, az istenadta nép mondja ki az igazságot, egyben a halálos ítéletet Jézussal kapcsolatban: Istenkáromlás! Azonosul Istennel! Egy Vele! Számunkra pedig ez a legnagyobb ajándék: A fiúság Lelkét kaptuk, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!" (Róm. 8, 15) Jézusnak halál, nekünk élet! Emberi élet és örök élet! Ecce homo - Íme az ember... Több, mint ember!

Jézus az ember! Hallottuk, mi mindent foglal ez magába. Általa lehetünk mi is emberek, Isten gyermekei!

Imádság: A méltóságukat elveszített emberekért...

Ének: 32. zsoltár, 272. és 440. dicséret