ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/9.sz.

Lekció: Préd. 5, 7-19

Textus: „Ha pedig valakinek Isten gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka." (Préd. 5, 18)

Két dolog újra és újra csodálatba ejt a Prédikátor könyvében:

Egyrészt, hogy mennyire racionálisan gondolkodik, mennyire ésszerűek az érvei, mennyire két lábbal a földön él... Nem az érzelmei, nem az indulatai irányítják, nem is „vallásos sémákban" tárja elénk az életet, nem is azt szajkózza, amit mások mondanak, hanem azt írja le, amit lát, s úgy, ahogy józan ésszel értelmezi...

Másrészt, hogy olyan tapasztalatokat jegyez le, amelyek egyszerre örök emberi témák, s egyszerre időszerűek... Mint a mai igeszakaszunk, melyben a pénzről, a gazdagságról, de legelőször is a szegénységről hallhatunk-olvashatunk.

Miért nem jó szegénynek lenni? Szavai nyomán egy társadalmi, hierarchia-piramis rajzolódik ki, melyben legalul, leginkább elnyomásban a szegények vannak. A legkiszolgáltatottabbak. Ekkor még élt az adósrabszolgaság intézménye, ami azt jelentette,  hogyha valaki nem tudta fizetni adósságát, akkor eladta magát, ill. munkaerejét hitelezőjének, rabszolgának.  Úgy gondolom, ma is ez a helyzet, csak a rabszolgákat hitel károsultaknak nevezik, a rabszolgatartókat pedig bankároknak...

Szegények mindig voltak, vannak, lesznek, sőt, Jézus hozzáteszi, hogy „mindig veletek lesznek", mindig lesz idő, mód és lehetőség rajtuk segíteni! S hogy szavait életével és halálával is megpecsételje, emberré lett egy nyomorúságos betlehemi istállóban, nem tudunk róla, hogy bármi vagyona lett volna, s mielőtt keresztre feszítették, egy rabszolga áráért árulták el...

Miért nem jó gazdagnak lenni? Erre a talán sokkal meglepőbb kérdésre a Prédikátor 5 észérvet hoz fel...

- Mert az ember mindig többre vágyik, ily módon a pénz, a vagyon nem ad megelégedést és örömet, csak kínzó nyugtalanságot.(9.v.)

-  Mert ahol több a pénz, ott több a kinyújtott kéz és az éhes száj is...(10.v.)

- Mert a jóllakottság álmatlanná teszi az embert, szemben azzal, aki elfárad a munkában, ahogy a közmondás mondja: munka után édes a pihenés... (11.v.)

- Mert ha valami baj vagy csapás éri az embert, pillanatok alatt semmivé válik a vagyon...(12-13.v.) Gondoljunk csak az árvíz-vagy vörösiszap-katasztrófa károsultjaira, vagy azokra, akiknek valamilyen betegség vitte el minden megtakarított pénzüket.

- Végül a legfőbb érv: ahogy semmit nem hoztunk magunkkal, úgy semmit nem is vihetünk el magunkkal...(14-16)

Végiggondolva ezeket, úgy gondolom, egyik sem lehet újdonság számunkra, s szinte már a könyökünkön jön ki, hogy a pénz nem boldogít, mégis, az ember újra és újra azt gondolja, hogy általa többek leszünk, szebb és boldogabb lesz az életünk...!

Hogyan tekintsünk mindarra, amink van? Mondtuk már, a pénz, a vagyon nem ad tartós örömet, boldogságot, ezek nem külső, anyagi tényezők következményei, hanem belső állapot, adottság. Olyan egyszerűen és szépen mondja a Prédikátor, ez a racionálisan gondolkodó bölcs, hogy Isten ajándéka! Igen, aki Isten ajándékaként fogadja azt, amiért becsületes, szorgalmas munkával megdolgozott, akár sok, akár kevés, az a boldog ember!

A Prédikátor még hozzáteszi: „Az ilyen nem sokat gondol élete múlásával..." Egy gyermektelen, hívő budapesti tanár-házaspár a 70-es években épített Balatonakarattyán egy kis nyaralót. A házra ráfestették: Isten ajándéka. Így tekintettek rá, így töltötték benne boldog nyugdíjas életük szép nyarait. Mielőtt meghaltak, végrendeletükben az egyházra hagyták, azóta egy lelkes kis gyülekezet számára szolgál úgy, mint Isten ajándéka!

Imádság: Megelégedett, hálás életért!

Ének: 32. zsoltár, 236., 266., 426. dicséret