ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/42.sz.

Lekció: János ev. 14, 12- 31

Textus: „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (Jn. 14, 26)

Egy búcsúzás mindig szomorúsággal tölti el az embert. (Kivéve: a Beatrice együttes vidám dala: „Azok a boldog szép napok, ég veled, de te nem tudod, milyen jó nélküled...") Illetve, Jézus búcsúja azoktól a tanítványoktól, akikkel -János evangélista szerint- 3 évet töltött együtt... Mi is hallottuk most ezeket a búcsúszavakat és nem érezzük a szomorúságot, a fájdalmat, Jézus hiányát. Nem, mert Ő úgy búcsúzik, hogy marad, hogy velünk lesz! Sőt, még teljesebb lesz az Ő jelenléte! Igen, testileg távozik, de háromszorosan is marad és él itt tovább! Hogyan lehetséges ez?

„Én pedig kérni fogom az Atyát és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké..." (16.v.) - mondja Jézus a Szentlélekről. Ő a Vigasztaló, a Pártfogó, az Ügyvéd, ma talán menedzsernek lehetne nevezni, aki segíti az egyes emberek vagy közösségek ügyes-bajos dolgait intézni. De legjobb, ha megtanuljuk ezt a görög szót: Paraklétosz... Szó szerint azt jelenti, hogy mellé hívott... Akit Jézus maga helyett mellénk hívott...

Egészen pontosan, hogy bennünk legyen! Hogy Krisztus élete -először is- bennünk folytatódjon! Hogy segítsen igazi keresztyénnek, Krisztus követőnek lenni! Hogy kiábrázolódjon bennünk a Krisztus! Persze, ez nem megy egyik pillanatról a másikra, hogy az embert a megtérése után mintha kicserélték volna... Ez egy folyamat... Tanulási folyamat... „Ő tanít majd meg titeket mindenre" -mondja Jézus. Mégis olyan csodálatos belegondolni abba, hogy nem csak ösztönök, belénk nevelt dolgok, külső hatások formálják belső világunkat, lelkünket, hitünket, életünket, hanem a Szentlélek is, a Paraklétosz! S mindaz, amit Ő tesz bennünk, az ajándék és nem érdem.

Miniszterelnökünk a napokban migránsügyben egy elgondolkodtató dolgot mondott, miszerint „mindenkit megillet az emberi méltósághoz való jog, de egy német élet vagy egy magyar élet nem jár mindenkinek...csak azoknak, akik megdolgoztak érte..." Nos, a keresztyén élet az nem ilyen, az mindenkinek jár, azért nem lehet megdolgozni, az ajándék... hogy élhet bennünk a Krisztus!

Aztán Krisztus nem csak az egyes emberben, hanem az Ő egyházában él tovább! „...ti énbennem, én pedig tibennetek..." (20.v.) Igen, a Paraklétosz segít, hogy az egyház krisztusi közösség, Krisztus teste  (I. Kor. 12, 27) legyen! Úgy gondolom, két véglet csapdáját is el tudjuk ezzel kerülni: egyrészt, hogy az egyházat isteni jellegű, hibátlan, tökéletes, bűntelen üdvintézménynek tekintsük, illetve azt, hogy csak azonos világnézetű emberek emberi szerveződését lássuk benne! Ugyanakkor kifejezi az egyház hatalmas felelősségét: Méltóak vagyunk-e arra, hogy Krisztus azonosítsa magát velünk...!? Meglátszik-e rajtunk Krisztus? Az előbb említett riportban arról is szó van, hogy „az iszlám vallás, kultúra erősebb, mint a miénk..." Azaz, mi keresztyének nem tudjuk olyan erővel megélni a világban Krisztust, ahogy a muzulmánok a saját vallásukat... De: az, hogy mi Krisztus teste vagyunk, ez magába foglalja azt a csodát és titkot is, hogy Krisztus jelenti a garanciát a jövőnkre nézve!

Végül: Krisztus a Szentlélek, a Paraklétosz által mindenütt jelen van a világban! Ő az igazság Lelke! (17.v.) De azt hiszem, helyesebb úgy fordítani, hogy a valóság Lelke! Nem tudom, feltűnt-e, hogy itt Jézus nagyon negatív színben, szinte Isten ellenes hatalomként tünteti fel a világot (e világ fejedelméről, a Sátánról is beszél -30.v.), s talán ma is ilyennek tűnik, olyan közegnek, ahol szinte lehetetlen keresztyénnek lenni, Krisztus testének lenni... De más, ahogy mi látjuk és más a valóság: A Paraklétosz a valóság Lelke, Úr e való világ, s annak fejedelme fölött is! Ahogy énekeljük a 398.dicséretben: „Úr lesz a Jézus mindenütt, hol csak a napnak fénye süt..."

Imádság: Krisztus jelenlétének megtapasztalásáért!

Ének: 105. zsoltár, 392. és 398. dicséret