ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2012/29.sz.

Lekció: Zsid.4, 14-5, 1-10

Textus: „És meghallgattatott istenfélelméért." (Zsid. 5, 7)

A Zsidókhoz írt levél elsősorban olyan zsidókból lett keresztyéneknek íródott, akik vagy visszaestek a hitben, vagy megálltak valahol félúton... Félúton az angyaloknál (ld. 1, 5-14), a törvény tekintélyénél (Mózes ld. 3, 1-6), a kultusznál (7-10), s még sorolhatnánk a fontos ószövetségi hit-elemeket... Mai kontextusba áttéve: akik megálltak egyfajta spirituális emelkedettségnél, akik számára a keresztyénség nem több törvényvallásnál (járj templomba, imádkozz, úrvacsorázz, adakozz...! -hogy üdvözülhess...) vagy éppen akiknek csak az számít, hogy „ékes rendben" folyjanak az istentiszteletek...

Igénk újra csak Jézusra, mint egyetlen főpapunkra, közbenjárónkra, „menedzserünkre" irányítja a figyelmet. Aki hiteles, hiszen közülünk való (5, 1-3, 7-10), ugyanakkor maga az Atya igazolja Őt (5, 4-6) !

Krisztus hiteles közbenjárói szolgálatáról szeretnék ma szólni, de nem elvont teológiai fejtegetésekben, hanem emberi példákkal megvilágítva...

Múlt héten „kiszúrta a szemem" egy bulvárhír: Talán Brazíliában egy kereszttel a kezében fegyverezte le egy nagymama az unokáját túszul ejtő, fojtogató, valószínűleg benarkózott bűnözőt... Lehetséges, de azt hiszem Krisztus nem ilyen varázserővel, hókuszpókusszal „dolgozik..."

Egy keresztyén újságban olvastam egy másik nagymamáról, akik lépésről lépésre, imádságban harcolta meg a maga kis hit-harcát, amíg végül - hónapok után - megadta magát...Röviden a története: A testvére arra kérte,

hogy a főiskolára felvett unokáját fogadja be magához, egyúttal adja fel önállóságát, kényelmét... Sok-sok imádság és sok-sok ige, no meg Jézus példája kellett a győzelemhez, pl. amikor Máté elhívásakor ezt mondja: „Menjetek és tanuljátok meg mit jelent ez: Irgalmasságot akarok ás nem áldozatot..." (Mt.9, 13) De említhetnénk Gecsemáné-kertbeli „könyörgéseit és esedezéseit" (Luk. 22, 39-46) is... Mindenesetre a nagymama a fiúban igaz krisztusi testvérre talált...

Végül: ugyanebben az újságban olvastam egy idős asszonyról, aki egyedül élt fogyatékos, de már felnőtt fiával. Egy napon az édesanya agyembóliát kapott. Teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Egy nálánál is betegebb emberre bízta őt az Isten, a fiára. De hallgassuk csak az ő bizonyságtételét: „Sokat imádkoztam segítségért, úgy egymagamban, mint fiammal közösen Istenhez. Uram segíts! És Isten hallotta, de nem avatkozott be, hiszen mindennek rendelt ideje van az Ő tervében. És akkor -most már úgy mondom - elkezdett „fényleni a kereszt", amit kaptam... Megtanultam jobban odafigyelni az Ő akaratára, megtanultam a fiamat jobban értékelni, s olyan dolgokat is megláttatott velem Isten, amit ezelőtt nem láttam meg. Teljesen rá voltam utalva mindenben. Lassú ez a gyógyulás, hiszen az agyat és az egész érrendszert igénybe vette. Bizony erőtlen voltam, akinek támaszul Isten e gyermeket rendelte ki. Tanulgatom, hogy többet imádkozzak, a terheket, amiket naponta kapok, ne egyedül cipeljem, hanem vigyem a Úr Jézushoz, a kereszthez, elmondjam Neki, és letegyem lábaihoz..."

E példák is bíztassanak, hogy „járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához", s minél többször átélhessük Krisztussal: „És meghallgattatott istenfélelméért..."

Imádság: Ránk bízottakért, s azokért, akikre mi vagyunk bízva... Ének: 80. zsoltár, 254., 295., 460. dicséret