ÜZENET

A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2013/ 47.sz.

Lekció: Luk. 1, 57-79

Textus: (Keresztelő János) apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét és váltságot szerzett neki..."(Luk. 1, 67-68)

Ha valaki nem olyan fontos, háttérben van, s egy fő eseményhez, személyhez csak sok áttétellel kapcsolódik, azt szoktuk rá mondani: valakinek a valakinek a valakije... Fejtsük meg ezt a rejtvényt: a Valaki - s nemcsak azért, mert már advent 4. vasárnapja van - Jézus Krisztus, a Valakinek a valakije, az Jézusnak az útkészítője, Keresztelő János, s a Valakinek a valakinek a valakije pedig Jézus útkészítőjének az édesapja, azaz Zakariás! Mellékszereplő... Háttérember... Én például 17 év alatt még nem prédikáltam róla... Ráadásul nem feltétlen pozitív az ő személye: hitetlensége miatt Isten némasággal büntette...

Most mégis róla, mint adventi hitvallóról szeretnék beszélni!

Róla, aki hosszú némaság után - mely több, mint egy „áldott állapotnyi" ideig tartott...- lett hiteles és hívő hitvalló!

Hiteles, mert megszenvedte ezt a hitvallást. Neki a boldog várakozás tehetetlenség, szó szerint  terhesség volt... Az áldott állapot: átok... Az apai, mennyei öröm pedig inkább pokoljárás... De... Hogy mondja a népi bölcsesség? „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni!" Igen, úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki szépen és szívből „fújhassa" a Krisztusról szóló hitvallást, bizonyságtételt, ahhoz előtte egy kicsit meg kell némulnia, el kell jutnia odáig, hogy kiürültem, nem tudok beszélni, nincs mit mondanom... Egy rockzenészből lett keresztyén zenész, szövegíró is ugyanezt mondta egyszer egy interjúban, hogy megtérése előtt szembesült azzal, hogy már nincs olyan mondanivalója, amiért ezt a régi zenét érdemes lenne folytatnia...

És hívő hitvalló lett Zakariás a nagy némaság után, erről tanúskodik ez a „zsoltárhangú", de mégis egyedi ének, Zakariás szép vallomása, csodálatos éneke! Arról, hogy rábízza saját és népe életét Isten számukra elkészített tervére!

Igen, hitvalló volt Zakariás, aki ugyan mint Izráel hivatalos papja csődöt mondott, de mint Szentlélekkel megtelt próféta életre kelt! Isten nekünk is megadja az esélyt, hogy átgondolva hivatalos egyházi szolgálatunk kudarcait, a Lélek által új erőre kapjunk! Mert vajon egy lelkipásztor nem szembesül nap mint nap lelkipásztori munkájának meddőségével, tehetetlenségével, visszhangtalanságával? Mert vajon egy gondnok / presbiter mindenben aszerint járt el, ahogy fogadalmat tett, hogy „...szolgálatomat Isten dicsőségére, egyházunk épülésére és népünk javára (...) igyekszem teljesíteni..."? S asszonytestvéreink is eleget tettek nőszövetségünk jelmondatának, hogy „Egymás terhét hordozzátok!"?

Legfőképpen pedig azért volt hitvalló Zakariás, mert a Messiás eljövetelének öröme még a személyes, családi öröménél is fontosabb volt! Nézzük csak meg az ének felosztását, sorrendjét: először Jézust magasztalja, s csak utána beszél fiáról, mint Jézus útkészítőjéről. Miért hitvallás ez? Mert a közelgő karácsony napjainkra szinte teljes mértékben családi ünneppé vált, aminek elvileg örülni is kellene, ha Isten nem adott volna nekünk ennél nagyobb ajándékot...! Éppen ezért örültem, mikor az énekkaron egy körkérdésre (milyen szívvel várjuk karácsonyt?), nem csak a családi együttlét került szóba, hanem az ünnepi istentisztelet is, és a belső csendesség és a lelki béke is, amit a Megváltó hozhat a szívünkbe!

Mert Isten - Krisztusban - meglátogatta az Ő népét! S ezt nem egy egyszeri villámlátogatásként kell érteni, hanem úgy, hogy Benne végérvényesen közénk jött! Hogy Lelke által éljünk tovább, hogy legyen mondanivalónk, hogy mindenkinél fontosabb legyen Ő számunkra, Róla szóljon hitvallásunk, énekünk, életünk!

Imádság: Hogy több legyen karácsony egy családi ünnepnél!

Ének: 199.,286., 308. dicséretek