ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/38.v.

Lekció: János ev. 12, 34-50

Textus: „Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban aki elküldött engem ; és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem. Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben." (12, 44-46)

Csodálatos napokat töltöttünk Erdélyben, rengeteg élményben, látnivalóban és szeretetben volt részünk... S most újra itthon vagyunk, a valóságban... Vége a nyárnak, itt az ősz, az elmúlás... Jövő héten kezdődik az iskola, az iskolás gyermekek családjainál folytatódik a taposómalom, a hajsza a pénzért, a megélhetésért, a stressz... S egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek menekültügyben is: pénteken 71 menekült holttestére leltek egy magyar rendszámú furgonban Ausztriában...

Sokan mondják, hogy mindazt, ami bennünk, körülöttünk, a világban zajlik, csak hittel lehet elviselni, túlélni... Igen ám, de milyen hitről beszélünk? Milyen az a hit, melyben valóban emberfölötti erő van, boldogságot ad és célhoz vezet? Egyáltalán, mit jelent - számunkra a legfontosabb „szaktekintély", Jézus szavai alapján - hinni? Nézzük, mit mond el nekünk a hit titkáról?

Hinni = Világosságban járni! Fény nélkül nincs élet! Sem fizikai-, sem szellemi-, (Passuth László írja egyik könyvében, hogy a II. világháborúban, a pesti lakosság a pincékben élt, de „ebben az alvilági létben is sóval kevert benzinnek táplált mécsesek mellett, szívósan, vakoskodva, de olvastak az emberek...!") sőt, lelki értelemben sem! Aki hitben jár, fényben jár, Jézus világosságában! S aki világosságban jár, az mindent világosan lát! Az életnek a sötét, árnyékos oldalait is. Akkor is, ha minden még szürke, homályos, bizonytalan. S a világ csillogása, ragyogása sem vakítja el. Mindent világosságban lát! Még a keresztyén Eu jövőjét is, akkor is, ha felelős egyházi vezetők is írnak-mondanak olykor olyanokat, hogy ebben a történelmi helyzetben „nincs megoldás, tragédia van, egy igazságtalan világ tragédiája..." Sőt, nemcsak az életben, hanem az elmúlásban, a halálban, a gyászban is látja a világ világosságát, Jézust!

Hinni = Elfogadni Isten ajándékát! A hitet nem mi szerezzük meg, nem is szüleink-nagyszüleink-lelkipásztoraink nevelik belénk, s nem is a körülöttünk lévő világ jelei tesznek hívővé! (Hogy a jelek önmagukban mit érnek, arra egy történelmi példa:  1521-ben 500 spanyol könnyedén meghódította a kétmilliós, erős Azték birodalmat, mert azok isteneik különböző jeleire figyeltek, s figyelmen kívül hagyták a stratégiai lehetőségeket...) Igénkben is arról olvashattunk, hogy Jézus „noha annyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne." (37.v.) Aztán egyszer csak -mintegy varázsütésre- olyan idők jönnek (reformáció, ébredés, rendszerváltás), amikor megnyílnak a szívek és a templomajtók... Mintha nem is rajtunk, hanem egyedül Istenen múlna a hit... Erről beszél Jézus is -idézve Ézsaiás prófétát- hogy ő nemcsak világosságot és látást ad, hanem megvakítja a szemeket és megkeményíti a szíveket...! - lám, ha úgy vesszük nem Kálvin találta ki a predestinációt, az eleve elrendelést... Hinni tehát azt (is) jelenti, hogy azt a maga teljes egészében Istentől kapjuk, Isten személyesen adja át nekünk az Ő Fiának a titkát! Csupán az a kérdés, elfogadjuk-e Isten ajándékát?

Hinni = Jézusban meglátni az Atyát! Ha többször is, figyelmesen is átolvassuk mai igeszakaszunkat, két, látszólag ellentétes következtetésre juthatunk: Isten Jézusban mutatja meg vagy éppen Benne rejti el Magát...! Gondoljuk csak végig mindkét lehetőséget! A lényeg: Istenhez Jézus a kulcs, Rajta fordul meg minden, Ő vezet az Atyához, vagy Ő választ el Tőle... Egy jelentéktelennek tűnő kulcs... Vagy éppen csavar...(Ismerik a marosvásárhelyi Bodor-kút legendáját, hogy a székely mester megsértődött, kivett egy csavart a zenélő kútból, azóta nem szólalt meg...) Vagy éppen búzaszem... -ahogy legutóbbi Istentiszteletünkön hallottuk!

Közelebb kerültünk-e a hit titkához?

Imádság: A hit világosságáért és ajándékáért!

Ének: 95. zsoltár, 205., 234., 479. dicséret