ÜZENET
A Celldömölki Református Egyházközség igehirdető lapja 2015/5.sz.

Lekció: János evangéliuma 2, 13-25

Textus: „A pénzváltók pénzét kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" (...) „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." A zsidók megkérdezték tőle: „Milyen jelt mutatsz nekünk...?" Jézus így felelt: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem." (...) Ő azonban testének templomáról beszélt. (Jn. 2 válogatott versek)

Bizonyára voltunk már olyan helyzetben, hogy váratlanul, épp akkor érkezett vendég, amikor „futott a ház", s szabadkoznunk kellett rendetlenségünk miatt... De talán az ellenkezőjét is átéltük, amikor olyan helyen jártunk, ahol a már-már kínos rend miatt nem éreztük jól magunkat... Rend és rendetlenség... Polcz Alaine írja hasonló c. munkájában, hogy a belső szorongást, bizonytalanságot igyekszik ilyenkor az ember -sokszor kényszeres módon- külső renddel kompenzálni... Az egészséges rend harmóniát, jó közérzetet, „életszagú létezést", biztonságot ad. Azt is tudjuk, hogy a rend viszonylagos, mindenkinek mást jelent, ezért egy (családi) közösségben állandó konfliktusok forrása, harc, hogy ki tudja kontroll alatt tartani környezetét...

A rendnek -mint „gyönyörű képességünk"-nek (József A.)- Nyíri Tamás szerint kettős forrása van: az anyai szeretet (mikor karjában a síró csecsemőjének azt mondja, „ne sírj, minden rendben van") ill. az Atya iránt bizalom, hogy „bizony, szilárdan áll a világ" (Zsolt. 96), s ez egyben a transzcendencia jele, „fény a túlsó partról..." Ezek után nézzük, milyen új rendet hozott Jézus?

Azzal kezdte messiási működését, hogy felborította a régi rendet, a hamis-, az ál-rendet, amely a templomra, az áldozati kultuszra és az anyagiakra épült!

Már Jeremiás ezért intette a népet: „Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: Az Úr temploma van itt..." (Jer. 7, 4)

Az áldozatokkal az volt a baj, hogy külső vallásossággá, lélektelen szokássá vált, a szív odaadása, Istennek szentelése nélkül.

Ami pedig az egész „vásárosdit" illeti: a templomnak az a része, az un. Pogányok udvara, ahol mindez történt, eredetileg a népek missziójául szolgált, most azonban ott csak a papok biznisze zajlott...

Vajon ha Jézus bejönne a templomunkba és a gyülekezetünkbe, a lakásunkba és az életünkbe, fel kellene-e borítania a hamis biztonságot adó ál-rendjeinket, szokásainkat, dolgainkat?

Jézus vállalta a forradalmár, a reformátor szerepét, a környezetével való konfrontációt - az Atya (háza) iránti szeretetből!

Csodálatosan fejezte ezt ki Kodály: Jézus és a kufárok c. kórusművében: A hangosan, disszonanciát keltve egymás után „szaladgáló" szólamok (= kereskedők és pénzváltók) akkor csendesednek le, amikor Jézus a „galambok árusinak mondá... (ők voltak a legszegényebbek, hozzájuk kíméletes...) ne tegyétek az én Atyám házát kereskedésnek házává...!"

János evangélista a tanítványok visszaemlékezésében „beleszerkeszt" a leírásba még egy zsoltáridézetet: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem!" (Zsolt. 69, 10) Igen, Jézus (egyrészt) az Atyáért teszi, amit tesz, hogy az Ő rendje álljon helyre ezen a világon! Az Ő népe között! És az Ő híveinek életében!

Másrészt, természetesen értünk tette! Talán szokatlan ez a rendcsináló, mindent felborító, haragvó Jézus-kép, de jussanak eszünkbe újra csak József Attila szavai: „Érted haragszom én, nem ellened!"

Ez egy újabb, hangosabb, nagyobb felfordulással járó jele volt az Ő önmagát felemésztő szeretetének. Amikor az úrvacsora során majd magunkhoz vesszük a kenyeret, mint Jézus értünk megtöretett testét, gondoljunk  botrányos szeretetére („romboljátok le ezt a templomot..!"), az Ő új rendjére, világára, amely halálára és feltámadására épül!

És kérjük Jézust, hogy külső, formai rend (templom, vallásosság) helyett belső, lényegi, szív szerint való rendet hozzon életünkbe, ezért imádkozzunk!

Ének: 23. zsoltár, 235., 392 , 437. dicséret